Az irodalmi közvélemény Petőfi mellett Arany Jánost tartja az egyik legnagyobb magyar költőnek. Mint tudjuk, a Toldi elolvasásakor Petőfi a legnagyobb elismerés hangján köszöntötte az akkor még ismeretlen nagyszalontai jegyzőt. Petőfinek arra a kérdésére: „Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt | Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki” öntudatosan felelte válasz-episztolájában: „S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, | Ki törzsömnek élek, érette, általa; | Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, | Otthon leli magát ajakimon dala”. Aranyt kora elsősorban epikus alkotóként ünnepelte, de lírikusként ugyanolyan korszakos a jelentősége.

A műballada Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg ősi népköltészeti műfaj. „A ballada: tragédia dalban elbeszélve”, vagyis drámai, lírai és epikai jelleget egyszerre magába foglaló, jellegzetesen kevert műfaj. Tehát a romantikus ballada a három műnem határán helyezkedik el: cselekménye sűrített, a történet elbeszélésmódja szaggatott, bizonyos részeit balladai homály borítja; drámai jellegét a párbeszédes forma és rendszerint a tragikus téma adja; lírai jellegét pedig a dalforma és az érzelmekről szóló tartalom. A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre.

Első balladáit 1853-tól kezdte írni Nagykőrösön, ezek az úgynevezett „nagykőrösi balladák”. Témáit rendszerint a történelem nehéz korszakaiból merítette, s ezzel is a nemzet ügyét kívánta szolgálni: a nemzeti öntudatot, a jövőbe vetett hitet szerette volna ébren tartani és fokozni, a nemzeti egységet erősíteni. Történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésűek. Arany balladáit különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk:

Keletkezésük szerint:

- nagykőrösi balladák (a nagykőrösi években születtek, pl. A walesi bárdok)

- az Őszikék balladái (a kapcsos könyvben olvasható kései művek, pl. Híd-avatás)

Szerkezetük szerint:

- egyszólamú, lineáris (A walesi bárdok)

- többszólamú, párhuzamos (Szondi két apródja)

- körkörös (Ágnes asszony)

Témájuk szerint:

- történelmi balladák (A walesi bárdok, Szondi két apródja)

- népéleti balladák (Ágnes asszony, Tengeri-hántás)

- városi balladák (Híd-avatás)

- lélektani balladák: az általában tragikus végkicsengésű balladák középpontjában a lelkiállapot változásai állnak, az emberi lélek mélységeit járják be (Tetemre hívás, Ágnes asszony)

Ágnes asszony

Az Ágnes asszony témája népéleti és lélektani egyben. Kulcsmotívuma a bűn és bűnhődés, mely az első négy strófában – a balladai homálynak megfelelően – még csak sejthető (például a véres lepedő és a hajdú megjelenése enged erre következtetni), majd a mű végére jutva megbizonyosodhatunk az asszony bűnösségéről, és tanúi lehetünk bűnhődésének is.

A mű elején, közepén és végén is olvasható patak-jelenet keretes szerkezetet ad a műnek. A mű három szerkezeti egységre osztható a helyszínek alapján: az 1–4. versszak helyszíne a patak partja, az 5–19. strófáé a börtön és a tárgyalóterem, a 20–26. versszak pedig ismét a patak partján játszódik. A ballada az asszony megőrüléséről szól: a versszakok előrehaladtával lesz Ágnes asszony egyre tébolyultabb: az első versszakban még csak egy véressé lett fehér lepelről olvashatunk, a későbbiekben az asszony igyekszik félrevezetni a falubelieket férjét illetően: elhallgattatja a gyerekeket, hazudik az asszonyoknak, a hajdúnak viszont már könyörög. Ekkor világosodik csak meg számunkra az asszony eddig balladai homályban maradt bűne: szeretőjével együtt megölte férjét. A következő szakaszban a megőrülés belső folyamatának lehetünk tanúi: a 7. versszakban az őrülettől való riadalomról olvashatunk, majd a következő kettőben az őrület takargatásáért való igyekezetről. Miután a bűn a bíróság és az olvasók előtt is nyilvánvalóvá válik, újra visszatér a szerkesztésmód a vers eleji sorokhoz. Balladai homály fedi a bírák viselkedésének okát is: nem tudni pontosan, miért engedték haza az asszonyt, s miért ejtették el az életfogytiglani börtönbüntetést, de sejtjük: Ágnes asszony büntetése – a teljes téboly – sokkal nagyobb bármilyen fogságnál. A záró strófákban észlelhető idő múlása a végtelenítésbe nyúlik: Ágnes asszony már megöregedett, haja ősz, arca ráncos, a ronggyá mosott lepel (lelkiismeretének szimbóluma) elszakad, de ő még mindig látja rajta a véres foltokat – ez az ő büntetése, így bűnhődik bűnéért. Fokozza a téboly egyre erőteljesebb átérzését a strófánként állandóan ismétlődő refrén: „Oh, irgalom atyja ne hagyj el”, amely a mű végén már az őrült asszony gépies, üres motyogása.

Tengeri-hántás

A ballada első változata az 1850-es évekből való, a végső szöveg 1877 nyarára készült el, az Őszikék balladái közé soroljuk.

A téma tulajdonképpen hétköznapi, már-már konvencionálisnak mondható. A bűnös szerelem gyümölcse a halál. Tuba Ferkó megőrülése és öngyilkossága bűntudatából fakad. Bűne: kihasználta egy fiatal lány tapasztalatlanságát, árvaságát, majd - miután ráunt - magára hagyta várandós kedvesét. Nem az alaptörténet különlegessége emeli ki a művet az életműből, hanem a kifejezésmód és a befogadóra (a versben a hallgatóra) tett hatás. Magának a cselekménynek az elbeszélése olyan keretbe ágyazódik (őszi estén kukoricafosztó fiataloknak mondja el valaki), amely a maga titokzatosságával kiszélesíti a hatást.

A hatáskeltés legfőbb eszköze a drámai előadásmód. A „kihagyásos”, töredezett előadásmód (az események részleteit nem mindig ismerjük) érzelmi feszültséget kelt, hangulati ingadozást eredményez, ennek következménye a talányosság. A mű szerkezeti különlegessége a lehetséges értelmezések többféleségét biztosítja. A történet olvasható úgy is, mint Tuba Ferkó és Dalos Eszti szerelmének tragikusan végződő históriája, úgy is, mint ennek a történetnek intő példázattá alakított pletykaváltozata, úgy is, mint egy kísértethistória előjátéka, de úgy is, mint távolságtartó költői ábrázolása egy babonás falusi közösség költészetteremtő alkalmi megnyilvánulásának.

A szerkezet polifóniáját tehát a kerettörténetbe ágyazott másik történet teremti meg, ugyanakkor az elbeszélő és a közbeszóló beszédhelyzetek váltakozása is szerkezeti egységként értelmezhető. A közbeszúrt, nem rímelő sorok rendre a történetmesélés környezetére reflektálnak, de egyben metaforikusan a történetet is kommentálják ("Soha, mennyi csillag hull ma").

A sejtelmesség oldja a feszültséget, ugyanakkor felerősíti a misztikusság, a valóság és a babonák világának egybefolyását. A tragikus borzalom helyére a kísérteties félelem lép: 

„Magasan a levegőben

Repül egy nagy lepedő fenn:

Azon ülve muzsikálnak,

Furulyálnak, eltünőben.”  

Tuba Ferkó és Dalos Eszti története káprázatként, belső jelenésként folytatódik a hallgatók tudatában, s Ferkó halálát az összebúvó legények-leányok hallucinációjából, furulyaszót sejtő révületéből találhatjuk ki.

A mű morális problémája a „bűn és bűnhődés”. Dalos Eszti bűne kisebb: törvénytelen szerelembe keveredett a csábító fiúval. Bűnhődése végső soron a halál, s ezzel talán bűnét is megváltotta ("Ne gyalázza érte senki"). Tuba Ferkó viszont azzal, hogy a legnagyobb bajban magára hagyta Esztit, jóvátehetetlen hibát követett el, közvetve vagy közvetlenül halálát okozta neki és gyermekének. Bűnhődése szükségszerű, az ítéletet azonban nem a külső világ szolgáltatja, hanem a lelkiismeret. (Mint ahogy az Ágnes asszonyban is látható: nem a társadalmi ítélet a fontos, hanem a lélek büntetése, a megőrülés.) Tuba Ferkó öngyilkossága is ebből fakad. Hiába keresi kedvesét ebben a világban, már csak a másik világban oldhatja fel a bűnt. A ballada misztikus színezete ennek a szálnak a beiktatásával erősödik fel.

Az erkölcsi vétek kezelésének újszerűsége is megragadható azonban, ha az elbeszélő és a közbeszóló mellett feltételezzük Arany személyes kiszólásaként a „Ne gyalázza érte senki” mondatot. A morális probléma feloldására tett kísérletként, enyhítő gesztusként értékelhetjük ezt. Ez a feltételezett szándék áll szemben a kétszer is megerősített „Ti, leányok, ne tegyétek” morális parancsával. A ballada szerkezeti, hangnembeli, jelentéstartalmi összetettsége és bonyolultsága mellett tehát érdemes megemlíteni a morális kétpólusosságot is.

A Nyugat első, nagy nemzedékének lírikusa és műfordítója. Magánya, magába forduló alkata, csendes, lemondó hangja elégiaköltővé tette. Magatartásához és műfajához hasonította nyelvezetét és ritmikáját is. Költői kibontakozását szegénysége és korai, súlyos tüdőbaja nehezíti és lassítja. A szenvedés és a magányérzés legjellemzőbb témájává lesz. A versírás, a költészet számára hangsúlyozottan menedék.

Költészetének legáltalánosabb jellemzői:

– a lírai téma viszonylagos állandósága

– a hangnem állandósága

– virtuóz verstechnika

– mozaikszerű versépítés

– impresszionista élményérzékelés és impresszionista ábrázolás

– a megsemmisülés vonzása

Az „Esti sugárkoszorú” a hitvesi költészet egyik legszebb darabja a magyar irodalomban. A költemény szövege sehol sem árulja el, de tudjuk, hogy feleségéhez írta a költő házasságuk hatodik évében. A vers egy alkonyati futó pillanat impresszionista megragadásával indul: a fény lassú eltűnésében elmosódnak a tárgyak éles körvonalai, súlytalanná, lebegővé válik a világ, majd a fény hirtelen megfogyatkozásában holttestként elzuhanó árnyak (mintha kísértetek lennének) teszik egy pillanatra komorrá, ijesztővé, lidércessé a hangulatot. A menekülő fény csak a kedves haját fonja körül sugárkoszorújával - a világ szörnyűségei elől a kedves szerelme a menedék. S itt már megkezdődik a varázslat: a kezdeti látvány látomássá alakul át. A sugárkoszorú már nem földi lény, hanem a középkori szentek glóriája, s ezt további szinesztéziák egészítik ki.

Az első versszak rajongó ámulása, a pillanatnyi csoda a második strófában tovább mélyül: az illat „titkok illatává”, a csend a „béke égi csendjévé” lényegül át, s mindkettő mennyei fényben ragyog. Aztán kép, szín, minden eltűnik, s kibuggyan a rajongó vallomás: „És jó volt élni, mint ahogy soha.” Az elragadtatott boldogság önkéntelen, akaratlan megnyilatkoztatása ez, s aki azt a rajongó boldogságot adta, már nem földi lény, hanem a bibliai égő csipkebokorban megjelenő Isten, túlvilági lélek. A szerelem valami léten túli létbe, testetlen égi érzésbe váltott át. Az igézet mámoros pillanata az időtlenbe lendült. A gondolatjel ünnepélyes csöndje után azonban az első versszak elbeszélő hangján folytatódik a költemény, ahol a kézérintésre földöntúli rajongás kiegészül a legszebb földi érzéssel, két ember szerelmi boldogságával. Az „egyszerre csak megfogtad a kezem” sornál a verset is végül a leghétköznapibb, ám itt a legünnepélyesebb vallomás zárja: „mennyire szeretlek!”. A szellemi és földi szerelem fonódik egybe a zárlatban.

Az Elégia egy rekettyebokorhoz műfajmegjelölő címe a kiinduló helyszínre is utal: a lírai én a természetben engedi szabadjára gondolatait. Már az első versszakban megjelenik a mű meghatározó metaforája, a hajó. A rekettyevirágok boldog gondtalanságban, gazdagon élő sajkák, a lírai én, majd embertársai pedig a világ szörnyűségei közepette hányódó, szenvedő bárkák. A lírai én figyelme hol a boldog virágokra, hol önmagára irányul, s az önreflexív szövegek a magány, a szomorúság és a szenvedés egyre súlyosbodó képeit sorakoztatják fel, ami egészen a halálvágyig vezet.

Az emberi társadalmat megosztottnak látja a lírai én: a "hányódó, törött" bárkák a társadalom szenvedő áldozatai, az "undok, kapzsi" bárkák a lelkiismeretlen elnyomók és gonosztevők - s mindannyiukra "talán" a pusztulás vár. A Noé-kép azt jelzi, hogy a pusztulás ez esetben nem lesz megmentője az emberiségnek. Az utolsó vsz. idilli képekkel festi le az "ember-utáni" világ békéjét, ami az emberekkel nem tud megvalósulni.

A vers 1917-ben íródott. Bár szövegszerűen nem idézi meg az ekkor zajló I. vh.-t, de a "bús vértengerek rettentő sodra" és "a vér s könny modern özönvize" egyértelmű utalás arra, hogy a béke vágyát a háború hívta elő, s jelzi az alkotó szkepticizmusát a tekintetben, hogy elérhető-e ez.

Bibliai utalások teszik még véglegesebbé a mondandót: Noé bárkája, Ararát, szivárvány.


A Jó éjszakát! című vers úgy hat, mint egy búcsúvers, de létösszegző vers is – költői szerepét latolgatja. Az inga lassú, tétova mozgásával indul a szöveg, pihenésre vágyó hangulatban (este). Nemcsak egy nap, hanem az élet végét is jelenti ez, a pihenés a halálra vonatkozik. Az álomba merülés egy keservesen végigdolgozott élet végét jelenti – megnyugvást. A ritmus vontatott (az inga mozgása is), álmos a hangulat. A 2. szakasz a költői alkotómunkára utal, és az abból kivezető pihenésre. „Balga fényűzés”: mi értelme van a költészetnek? A versekkel bíbelődni luxus, nincs rá szükség, értelmetlen, buta dolog versírással foglalkozni. A józan munka más, nem ilyen megfoghatatlan, nem ilyen haszontalan – abból meg lehet élni, a költészetből nem. A csacska fényűzés megbosszulja magát. A 3. versszak összefoglalja a költészetét, továbbra is ironikus hangot használ. Az utolsó strófa szaggatott, széttöredezett, a halálba való menekülést kifejező mondatfoszlányaiban visszatér a kezdőkép. Végül megjelenik az örök költő-vigasz: az utókor elismerése.

Gyakran választunk és használunk az egyszerűbb szavak helyett több szóból álló szókapcsolatokat, mert színesebbé, kifejezőbbé, hatásosabbá akarjuk tenni beszédünket. Az állandósult szókapcsolatok használata a mindennapi társalgásban, az újságokban (a sajtóban), az irodalmi alkotásokban egyaránt megfigyelhető.

Állandósult szókapcsolatok (frazémák): többé-kevésbé megmerevedett alakú kifejezések, amelyek a gyakorlati használat következtében már egységes jelentést hordoznak. Az írásba foglal, adósságba veri magát – szókapcsolat, de a lóvá tesz (becsap) képletes, átvitt értelmű szólás. Az állandósult szókapcsolatok mindig megszerkesztettek, de szerkezeti formájuk, alaki felépítettségük nem változtatható, a bennük szereplő szavak eredeti jelentése módosult a másik szóval való összefüggésben, így együtt új jelentéstartalmuk lett. Szóértékű nyelvi elemek, mert jelentésük egyetlen szóval is kifejezhető, pl.: haragra lobban – megharagszik; szívébe zár – megkedvel, megszeret. 

A frazémák többfélék:

- népmesei fordulatok (egyszer volt, hol nem volt…)

- társalgási fordulatok, köszönésformák (Hogy vagy?)

- szitkozódások, káromkodások (A macska rúgja meg!)

- körülírások (bírálatot gyakorol)

- közhelyszerű kifejezések (a távozás hímes mezejére lépett), közhelyek (A remény hal meg utoljára. Majd ha kiléptek a nagybetűs Életbe...)

- képes kifejezések (szikrázik a szeme, gurul a nevetéstől)

- szakkifejezések (összetett állítmány)

- politikai jelszavak (...) 

A frazémáknál nagyobb frazeológiai egységek: a szólások, a közmondások, a szóláshasonlatok és a szállóigék. 

A szólások

A szólások olyan több szóból álló szerkezetek, amelyekben a szavak eredeti, szó szerinti jelentése az idők folyamán elhalványult. A szerkezet új jelentést kapott.

Pl. fogához veri a garast = fösvény, zsugori

A tenyerén hordja = nagyon megbecsüli, szereti, kényezteti

Szóláshasonlat

Cselekvést vagy a tulajdonságot hasonlít mellékmondat segítségével, pl.:

Kerülgeti, mint macska a forró kását

Szegény, mint a templom egere

Közmondás:

Valamely népi bölcsesség, megfigyelés, tapasztalat figyelhető meg bennük. Pl.:

Lassan járj, tovább érsz!

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.

A közmondás a szólással szemben mindig mondat értékű.

Szállóige:

Olyan gyakran használt szó szerinti idézetek, amelyeknek az eredete, a szerzője ismert. Költők, írók, államférfiak, „híres emberek” mondatait közmondásszerűen idézzük.

Pl. Sok az eszkimó, kevés a fóka. (Madách)

Vétkesek közt cinkos, aki néma. (Babits)

Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás. (Kossuth)

A publicisztikai stílus a sajtó, az újságírás, a publicisztikai művek tipikus nyelvhasználata.

Feladata, hogy tájékoztassa a társadalom tagjait az időszerű politikai, gazdasági, kulturális stb. eseményekről, emellett elvi felelősséggel és meggyőző szándékkal elemzi a kérdéseket, a megfogalmazásban pedig irodalmi nyelvi igényesség jellemzi. A publicista tehát közérdekű dolgokról szól személyes meggyőződéssel.

Műfajai:

- hír

- közlemény

- tudósítás

- riport

- interjú

- cikk

- kritika

- glossza

A publicisztikai stílus jellemző vonásai:

- több nyelvi ill. stílusréteg keveredik benne (szépirodalmi, tudományos, társalgási stílus)

- közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés

- közkeletű nyelvi kifejezőeszközök, fordulatok, szólások, hatásos új szavak (neologizmusok) alkalmazása

- szereti az időszerű vonatkozásokat (kortársak neve, időmegjelölés, szervezetekre, intézményekre való hivatkozás stb.)

- figyelemfelkeltő, hatásos címek

- a beszélt nyelvhez hasonlóan olykor lazább, könnyedebb

- a mondatok szerkezeti felépítésében általában világosságra törekszik, de ha a téma úgy kívánja, a bonyolultabb megformáltságtól sem idegenkedik

- a személyes véleménynek, meggyőződésnek is helye van

- alakzatok használata (kérdés, felkiáltás, halmozás, fokozás, párhuzam, ellentét)

- idézetek, hivatkozások

- kifejező értéke lehet az írás képének, a képi illusztrációknak is

Stíluseszköz: a szöveg azon nyelvi egysége, amely stílusértéket (többletjelentést) hordoz.

A szépirodalom sajátos kommunikációtartalma mélyebb, sűrítettebb, mint a köznapi közlésfolyamaté. Egy-egy elem stílushatása gyakran abban rejlik, hogy a művész tudatosan áthág bizonyos szabályokat – ezért kíván  több szellemi energiát a szépirodalmi szöveg megértése.

A művészi nyelvhasználat két alapvető törekvése: a képszerűség, valamint a feszültségkeltés és -oldás.

A stílus választás (szóképek) és elrendezés (alakzatok) eredménye.

Szóképek

Metafora

– a képszerű kifejezés legalapvetőbb eszköze

– névátvitel tartalmi hasonlóság vagy hangulati egyezés alapján

– két jelet egymásra vonatkoztat: az egyik elem a nyelvben szokásos fogalmi megnevezéssel szerepel a szövegben, a másik elem pedig képi természetű

– a szemléletesség és az érzelmi-hangulati sűrítés stíluseszköze. Hatásában szerepe van annak, hogy a fogalmi és a képi sík között mekkora a jelentésbeli távolság.

– egytagú metafora: csak a kép van jelen ("Ölelj meg, galambom!")

– teljes metafora: képi és fogalmi megnevezés is jelen van. ("Hálót fon az est, a nagy barna pók.") 

– valamilyen közös sajátosság kiemelésével vagy hangulati hasonlóság alapján kapcsolja össze a fogalmi és a képi sík elemeit 

Metonímia

– a fogalmi és a képi sík összekapcsolása nem hasonlóságon, hanem a fogalmak érintkezésén alapul

– felcserélésen alapuló szókép

– típusai:

1. térbeli érintkezés (Nem hozok a házra semmi veszedelmet.)
2. időbeli érintkezés (Ha akkorra sem jő, búzaaratáskor, ha akkorra sem jő, szilvaaszaláskor.)
3. anyagnév felcserélődése (Leesett a vas a lovam lábáról.)
4. ok-okozati (Két szeméből a bánat ered.)

Szinekdoché

- a nem- és fajfogalom, kisebb-nagyobb, rész-egész felcserélésén alapuló szókép

- a metonímia rokona, egyesek szerint alfaja

- lehet:

     1. rész-egész viszonyon alapuló, pl. Hány fő volt ott? (fő = fej = személy)

     2. egy-több felcserélésén alapuló, pl. "Mentek-e törökre?" (azaz törökökre)

     3. nem-faj felcserélésén alapuló, pl. megette a kenyere javát (kenyér = étel)

Hasonlat

- közös tulajdonságok alapján összekapcsol, párhuzamba állít két dolgot
- nem szókép, hanem alakzat, de szerepe miatt a szóképekhez sorolható
- pl.: Mint héj az almát, borít a magány 

Megszemélyesítés

- egy élettelen tárgyat élő tulajdonsággal, vagy élőlényt emberi tulajdonsággal felruházó szókép

- pl.: nyerítő ég szalad; a fák szavakat mormolnak

Szinesztézia

- különböző érzékterületek összekapcsolása

- pl.: egy kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő

 Allegória

- valamilyen elvont fogalom érzékelhető képben való megjelenítése VAGY

- egész művön, hosszabb műrészleten végigvonuló, a metaforánál részletesebb szókép (pl.: Baudelaire: Az albatrosz)

Szimbólum

 - jelkép, közkeletű kép valamire (pl. galamb = béke)

- a metaforánál homályosabb, nehezebben megfejthető kép (pl. Ady: A magyar Ugaron)

Alakzatok

Alaki és tartalmi erősítés stíluseszközei a szövegben.

1. Ismétlés: hangalak megkettőzése
Fajtái:

- szóismétlés (Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom)
- mondat ismétlése
- szókapcsolat ismétlése (20 esztendőm hatalom, 20 esztendőm eladom)

- szótőismétlés (halálnak halálával halsz)

- refrén: a versszakok végén elhangzó azonos sor(ok) (A magyarok istenére esküszünk...)

2. Párhuzamos szerkezet (paralelizmus): hasonló felépítésű szerkezetek egymás mellé állítása
(Hervadt az a rózsa, kinek színe nincsen,
Bágyadt az a madár, kinek társa nincsen)

3. Ellentét: ellentétes szavak, kifejezések, tagmondatok és mondatok szembeállítása (Felmentem a hegyre, lenéztem a völgybe). Altípusa a paradoxon: látszólagos ellentmondás (Szertenézett, s nem lelé honját a hazában.)

4. Felsorolás: azonos mondatrészi szerepben lévő nem rokon értelmű szavak felsorolása (Az emberöltő kel, nő, zajg, bomol, küzd, hömpölyög, él s éltet szüntelen.) Hasonló hozzá a halmozás (Sírjatok szemeim, Hulljatok könnyeim, Gyakran áztassátok, Elhervadt orcáim.) és a fokozás: egy tartalmi és hangulati skála sorrendjében történő rokon értelmű szavak, kifejezések felsorolása (Hej, ne búsulj, s ne bánkódj ne is siránkozzál; Menne, rohanna, repülne, de nem hozhatja vezérét)

Mikor készítünk összefoglalást? 

• A szöveg megírása előtt önmagunknak, ez segíti a szöveg megírását (vázlat).
• A szöveg bevezetésében, így a hallgatókat, olvasókat tájékoztatjuk a szöveg további felépítéséről, tartalmáról. Ez egyúttal segíti a későbbi szöveg áttekintését is.
• A szöveg befejező részében, így a végén összefoglaljuk az elhangzottakat, olvasottakat. Ez szintén segíti az olvasót a befogadásban, egyúttal alkalmat ad arra, hogy legfontosabb gondolatainkat nyomatékosítsuk.
• Az érdeklődés felkeltése céljából rövid tartalmi kivonatot készíthetünk. Ez megjelenhet külön vagy a szöveg előtt, ilyenek pl. az újságcikkek bevezető részei.

A vázlat 

• a vázlat a szöveg gerincét alkotja; akkor áttekinthető, ha azonos rendű címek, vázlatpontok egymás alatt helyezkednek el; a legmagasabb rangú címek a bal margónál, az alájuk rendelt vázlatpontok jobbra lejjebb kezdődnek; áttekinthetőbb, ha az egyes szinteket számokkal, betűkkel jelezzük
• a vázlat segítségünkre van abban, hogy mondandónkat logikusan, áttekinthetően fogalmazzuk meg, ne csapongjunk egyik témáról a másikra

• a vázlat típusai: 

1. az egyes bekezdések fő gondolatát tartalmazó mondat, a tételmondat felel meg a vázlatpontoknak
2. az egyes részek kulcsfogalmai, kulcsszavai a vázlatpontok 

A tartalmi kivonat 

• a tartalmi kivonat röviden, általában 300 és 900 szó közötti terjedelemben összefoglalja – nem a műből kölcsönzött részletekkel – az írásmű tartalmát, fő gondolatait 

A tömörítés 

• a tömörítés hasonló a tartalmi kivonathoz, itt is a szöveget kell összefoglalni kisebb terjedelemben, azonban a szövegtömörítés esetében az írásmű szövegének részleteit használjuk fel

A retorika fogalma

Az ékesszólás művészete, szónoklattan. Az antik felfogás szerint egyszerre művészet és megtanulható, megtanulandó tudomány; a jól beszélés és szép beszéd művészete, a meggyőzés tudománya.

A retorika tárgya

Minden olyan ügy, amelynek javára a szónok meg akarja nyerni a közönséget. Nem csak jó ügyért lehet valakit meggyőzni! Veszélyes is lehet!

A retorika ma

Fogalmába tartozik minden, a nyilvánosságnak szánt (nem magáncéllal fogalmazott) érvelő típusú szöveg, szóbeli vagy írott formában, amely természetesen tartalmazhat leíró és elbeszélő részeket is.
A társadalom szinte minden színterén megjelenik, hasznosítható és egyben szükséges, pl. politika, közélet, jog, vallás, tudomány, oktatás, újságírás, szépirodalom, kereskedelem, reklám, gazdaság stb.
Egyirányú kommunikációs forma, melynek célja a hallgatóság értelmi és érzelmi befolyásolása, meggyőzése.

A retorika és a kommunikációs tényezők és feladataik összefüggése

– Tájékoztatás, ismeretközlés: a valóság bemutatása, értelmezése
– Érzelemkifejezés: megindítás, érzelmi hatás
– Felhívás, felszólítás: a cselekvés befolyásolása, a racionális, érvekkel alátámasztott meggyőzés
– Kapcsolatteremtés -tartás és -zárás: a hallgatóság megnyerése és az érdeklődés fenntartása
– Esztétikai funkció: a művészi nyelvhasználat: a nyelvi megformáltság, a gyönyörködtetés is a hatásosság alapja

A nem nyelvi kód: az élőszó zeneisége, a metakommunikációs eszközök gazdag tárháza áll a szónok (rétor, orátor) rendelkezésére.

A szónoki beszéd fajtái:

– Törvényszéki beszéd (jogi beszéd, vád vagy védő)
– Tanácskozó beszéd (politikai beszéd, rábeszélés vagy lebeszélés, egyházi szónoki beszéd, prédikáció)
– Bemutató beszéd (alkalmi beszéd, pl. évnyitó, évzáró, balalgás, előadás, beszámoló; ünnepi beszéd valamilyen történelmi eseményhez kötődve; emlékbeszéd; dicsőítő beszéd, ünnepi alkalomkor elmondott művészi beszéd, amelynek feladata személy, közösség vagy eszme dicsőítése; székfoglaló; pohárköszöntő)

A jó szónok tulajdonságai:

- erkölcsileg hiteles, kongruens = azt mondja a száj, amit a szív és az ész diktál
- jól felkészült, széles körű tájékozottság jellemzi
- találékony
- igényes
- jó szerkesztő
- van stílusérzéke
- jó emlékezőtehetsége van
- tud rögtönözi
- jól és gyorsan tud kapcsolatot teremteni a közönséggel, nyitott személyiség
- megtalálja a közönségnek megfelelő gondolati és nyelvi szintet
- megfelelően artikulál, kiváló előadó, kihasználja az élőszó zenei eszközei adta lehetőségeket
- hatásos, nagy meggyőző erővel bír
- természetes, nem mesterkélt

A hatásos nyelvi megformálás eszközei:

- összehasonlítás (példákkal)
- felsorolás
- leírás
- következtetések
- szóképek: színesebb előadásmódot tesznek lehetővé (metafora, hasonlat)
- humor, irónia)
- mondatbeli elrendezéssel való játék
- alakzatok (ismétlés, fokozás, kihagyás stb.)

A hivatalos stílus jellemzői:

- sajátos szavak és kifejezések

- bonyolult mondatszerkezet, terpeszkedő kifejezések

- pontosságra, egyértelműségre törekvés

- személytelenség

- formai követelmények

Az önéletrajz 

Önéletrajzot általában iskolai felvételik, új munkahely megpályázása, valamilyen pályázati anyag mellékleteként készítünk. Az önéletrajz személyünk, iskolai végzettségünk, tanulmányaink, szakismeretünk, munkásságunk, munkahelyeink, érdeklődési körünk bemutatása. Egy önéletrajz sokat elárul írójáról, nyelvi, helyesírási képességéről, sőt igényességéről, rendszeretetéről is tanúskodik.

Az önéletrajz leggyakrabban alkalmazott típusai: az általános és a szakmai önéletrajz. Mindkettő íródhat hagyományos, illetve amerikai formában.

A hagyományos önéletrajz írója összefüggő mondatokban tudósít önmagáról. Az amerikai típusú önéletrajz ezzel szemben vázlatszerű, így tömörebb, áttekinthetőbb. Ma túlnyomórészt ezt az önéletrajztípust használjuk. Többnyire elektronikus formában továbbítjuk, ezért néhány formai követelmény (saját kezű aláírás) elmaradhat.

Részei:

- középen felül: Önéletrajz

- jobb felül: portréfotó (ha szükséges): megfelelő öltözékben és mimikával készült, visszafogott kép

- személyes adatok: teljes név, születési idő, szükség esetén lakcím, elérhetőségek (telefonszám, e-mail cím)

- munkatapasztalat: fordított időrendben, évszámmal, a cég pontos megnevezésével, a betöltött pozícióval és a legfontosabb tevékenységi körökkel

- tanulmányok: fordított időrendben, évszámmal, az intézmény, az ágazat/szak, a szerzett képesítés pontos megnevezésével

- egyéb ismeretek: nyelvismeret, jogosítvány, egyéb készségek, esetleg hobbi, személyes érdeklődési kör

Motivációs levél 

Legtöbbször álláshirdetésre vagy ösztöndíjpályázatra írt levél, melyben a pályázó kifejti, mi teszi érdekeltté (mi motiválja) abban, hogy az adott helyre jelentkezik. Kifejti, miért szeretné megpályázni az adott állást vagy ösztöndíjat, miért érzi magát alkalmasnak a feladatra, esetleg mit vár a lehetőségtől tanulmányi, munkahelyi előmenetelét illetően. A motivációs levél hivatalos stílusú, szerkesztett szöveg, melyben ugyanakkor van helye néhány személyesebb megjegyzésnek is (pl. magánéleti motivációk).

A hivatalos levél 

A hivatalos levél formája:

- fejléc: címzett személy vagy vállalat adatai, ha konkrét személynek szól, először mindig az ő neve, majd utána az intézmény neve és címe

- feladó neve és adatai

- a levél tárgya

- megszólítás: állhat középen vagy balra zárva is

- búcsúzási forma

- keltezés: helye és ideje; jobb felső sarokban vagy balra lent, a búcsúzási forma és az aláírás között

- aláírás alatt: minőségünk, beosztásunk, cím, elérhetőségek

- melléklet: bal alsó sarokban fel kell sorolni, milyen egyéb iratot csatoltunk a levélhez

A leggyakoribb hivatalos levéltípusok:

- kérvény

- bejelentés

- panaszos levél

- pályázati levél

A kérvény 

A kérvény az egyik leggyakoribb hivatalos levél, valamilyen hivatalos kérés írásban történő megfogalmazása. A szövege három részre tagolódik:

- kérésünk rövid, tömör megfogalmazása

- indoklás

- a kérés megismétlése

Kérésünket nem célszerű hosszan és alázatosan megfogalmazni, inkább ügyeljünk a kérvény általános szabályaira, s kívánságunkat ügyesen indokoljuk, megfelelő érvekkel támasszuk alá!

Bejelentés

Akkor írjuk, ha egy hivatalos szervnek, egyéb intézménynek a tudtára kívánunk hozni valamilyen, a személyünket, adatainkat érintő változást, módosítást. A bejelentés lehet önkéntes, vagy kötelező. Kötelező pl. a lakhelyváltozás, személygépkocsi-vásárlás, -eladás, névváltozás stb. bejelentése. A bejelentés sajátos formája a panaszos levél. Akkor írjuk, ha valamilyen hiányt, bennünket ért sérelmet, kellemetlenséget akarunk közölni, ill. annak orvoslását is el szeretnénk érni. Két részből áll:

- a panasz tárgyának tényszerű, pontos ismertetése

- az intézkedés kérése

Nem tartalmazhat személyeskedést, sértegetést, célszerű tárgyilagosnak lenni, s kerülni a gúnyolódást, szidalmazást, fenyegetőzést.

Pályázati levél

Akkor írjuk, ha valamilyen állás, ösztöndíj, tanulmányi út stb. elnyerésére törekszünk. A pályázati felhívások mindig nyilvánosak, legtöbbször a tömegkommunikáción keresztül jutnak el a közönséghez. A pályázati anyaghoz mindig célszerű egy levelet is mellékelni. Ennek tartalma:

- hivatkozunk a pályázati felhívásra, megemlítjük, hol és mikor olvastuk, hallottuk

- kifejezzük készségünket, hogy hajlandóak vagyunk a meghirdetett feltételeket teljesíteni

- személyi adatainkból azt közöljük, ami alkalmassá tesz minket a pályázat vagy az állás elnyerésére (ez el is maradhat, ha a pályázathoz külön életrajzot is mellékelünk)

- megismételjük készségünket a feladat teljesítésére

- a mellékletben felsoroljuk azokat az iratokat (önéletrajz, bizonyítvány, pályázati anyag, ajánlások, támogatások, költségvetés), amelyeket a pályázathoz csatoltunk

Névjegy

Típusai:

A, magáncélú

- van, hogy csak a teljes név szerepel rajta

- kiegészítheti a végzettség, a lakcím, a telefon és az e-mail cím is

B, hivatalos

- teljes név, rang, beosztás, mely a név alatt áll

- a munkahely megnevezése, címe, elérhetőségei, logója stb.

C, kombinált (magáncélú és hivatalos): az egyéni adatok (lakcím, telefon) mellett a hivatalos adatokat is tartalmazza

- anyaga általában fehér, vagy pasztell színű, jó minőségű kartonlap

- külsejét mindig a jó ízlés szabályai határozzák meg

- idegen nyelvű névjegynél célszerű a kártya egyik oldalát magyarul, a másik oldalát az idegen nyelven nyomtatni

 Elismervény

Az átvétel írásos bizonyítéka. Tartalma:

- az átvett tárgy megjelölése

- az átadó és átvevő neve, személyi adatai

- keltezés

Kötelezvény

Olyan írásbeli nyilatkozat, amelynek aláírója elismeri a kölcsönkapott pénzösszegnek vagy dolognak az átvételét, továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy a pénzösszeget visszafizeti, ill. a dolgot meghatározott időn belül visszaadja. Tartalma:

- a kölcsönző neve és személyi adatai

- a kölcsön tárgya, összege

- az átvétel és a visszaadás időpontja

- az esetleges mulasztás jogi következményei

- két tanú aláírása személyi adatokkal

Jegyzőkönyv

Tárgyalásokon, gyűléseken elhangzottak írásos rögzítésére szolgál. Rögzítheti teljes terjedelmében az elhangzottakat (pl. országgyűlési felszólalások és viták), de többnyire rövidítve, az elhangzottak lényegét tartalmazza. Tartalma:

- fejléc: hely, idő, a szervezet neve, résztvevők, a jegyzőkönyvvezető neve, a gyűlés célja

- főrész: előadás vagy vitaindító, hozzászólások

- zárórész: határozatok, keltezés, aláírások

- két felkért hitelesítő aláírása

Várady Szabolcs 1943-ban született Budapesten. Magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett. Az Európa Könyvkiadó felelős szerkesztője, majd főszerkesztője, A Holmi c. folyóirat versrovatát szerkesztette. Versek és műfordítások mellett tanulmányt, kritikát és számos színpadi produkcióhoz dalbetéteket, valamint operalibrettót is írt. A hazai irodalmi élet jelentős alakítója. Két vékony verseskötet után 2003-ban, hatvanadik születésnapjára 566 oldalon, A rejtett kijárat címmel jelent meg gyűjteményes kötete.

 „Világvégi elegancia.” E szóval jellemezte Réz Pál a 80-as évek elején Várady Szabolcs költészetének stílusát, ízlését. Ez a mesteri formákra és a rezignáltságra is vonatkozik. A dolgokat közelről, de tőlük függetlenedve szemléli. Az elegancia, a tartózkodás és mindehhez a humornak egyfajta kesernyés változata jellemzi leginkább Várady Szabolcs költői életművét. Verseit egyszerre hatja át az indiszkrécióig menő személyesség és az élményekkel szembeni tartózkodás. Számára sohasem maga a szituáció a meghatározó élmény, hanem az élmény emléke, amelyet  csaknem mindig általánosít. Műveltség, igényesség, kedvetlenség és irónia jellemzi szövegalkotását. Elutasítja a költői és a nem-költői nyelv szembeállítását, a költői tevékenység misztifikálását (mondván: a költészet is csak egy a hétköznapi cselekvések között), és alapkérdés nála a hagyományos költőszerepek ironikus elutasítása. Nincs isteni ihlet, nincs fontoskodás, nincs váteszi hang. Várady versei nagyrészt leírhatók a színházak, kávézók, vagy tágabban a körúton belüli Budapest hangulataival. Apró megfigyelések, hétköznapi problémák kerülnek elő az alapvetően kritikus, bizalmatlan szövegekben. Füstös szobák, a világot megváltani igyekvő, magukat és érveiket a legkomolyabbnak gondoló bölcsészek jelennek meg a szövegekben. Mindenki költő és filozófus, és mindenki szerelmes, kapcsolatok fájdalmas sokszögeit hozva létre. Ennek a témának egyik legismertebb szövege a Székek a Duna fölött c. vers.

Székek a Duna fölött

Az a két szék a maga módján
nem is volt csúnya. Kár, hogy a rugó
kiállt belőlük, és hogy a kárpit
olyan reménytelenül koszos volt.
De széknek székek, sőt. Abba a lakásba?
Vittük tehát, jobbára a fejünkön,
az Orlay utcából az egykori
Ferenc József, ma Szabadság hídon át
a Ráday utca 2-be, ahol P. lakott
az idő tájt (nyomait lírája őrzi).
Egy szék is, hát még kettő, alkalmas
lehet sok mindenre. "Két költő a hídon,
fejükön székekkel" - elképzelhető egy
kép ezzel a címmel. Remélem, tárgyilagos
kép volna, nem valamiféle
átszellemítés. Az a két szék,
fontos, hogy ezt megértsük, semmiképp sem
glória a fejünkön. A híd közepe táján
- de nem azért, hogy bármit is bizonyítsunk -
leültünk rájuk. Különösen az egyik-
ből állt ki a rugó, nem tudom, melyikünknek
jutott az. Mindegy, aligha lehetne erre
a későbbieket visszavezetni. Kellemes
nyári este volt. Rágyújtottunk,
élveztük a lakályosságnak ezt a,
mondhatni, szokatlan formáját.

                                                  A székek aztán
egy darabig szolgáltak becsületesen: ők voltak a
székek P.-éknél. Hanem az ember
jobbra vágyik, mint ami van: a székeket
beadták egy kárpitoshoz. A lakást is
elcserélték, az elsőt kényszerből, a másodikat,
mert nem szerették. Manapság
ritkábban jövünk össze náluk. Sok minden
közrejátszik. G. elhagyta A.-t
(P. feleségét), aztán M. (B. felesége)
szakított velem, majd G.-től elvált a másik
M. (G. felesége) és hozzám jött (közben B.-ék
is különváltak), P. öngyilkos lett és azóta
félig-meddig szanatóriumban lakik,
nem beszélve a világhelyzet változásairól,
és különben is: nincs hova leülni.

A vers kiindulópontja a lehető leghétköznapibb dolog: két rozzant szék, amelyet két költő-barát (Várady és Petri) cipel át egyik lakásából a másikéba, Budáról Pestre. Pontos helyszíneket ad meg a szöveg, még lakáscímet is, ami a város, a háttér valószerűségét és fontosságát jelzi. A székekre leülnek a hídon: a lakályosság szokatlan formája ez – tágabb értelemben maga a város is otthon, az élet mindennapi, jól ismert, szeretett színtere. Pillanatkép ez a vers a híd közepi, kellemes napsütéses, szinte időn kívüli pihenésről. Az időn kívüliséget hangsúlyozza a vers végén a később történtek szinte követhetetlen halmozása: a lakások és a párkapcsolatok állandó változása, amit még zavarosabbá tesz a kezdőbetűk használata. A társas kapcsolatok szövevényes volta a közösség kvázi családként való funkcionálását jelzi. Belejátszik a szövegbe az irodalomra (művészetekre) történő reflektálás is: saját magukat festményként látja szinte; evvel kapcsolatban pedig a klasszikus, váteszi költőszerep kategorikus elutasítása (nincs glória, nincs dicsőség, a vers nem egy dicső tettet, eszmét örökít meg). A nagyszabású dolgok helyett a lét lényege az apró, hétköznapi események, s az ezekre való, kissé ironikus visszaemlékezés. Az egyén integritásának megőrzése a privát kapcsolatok (szerelem, barátság) minőségének megóvásán alapszik. A barátság és a szerelem egyébként is kitüntetett témája Várady Szabolcs lírájának, mely lehetővé teszi a privát szféra autonómiájának megőrzését is és a mélyebb, illúzióktól meg nem kísértett önismeretet.

Várady költészetének az egyik nagy témája a többé-kevésbé zárt társasági élet. Csakhogy ez a világ mindig múlt idõben jelenik meg, a jelen lezártságával szemben az élet mindig az, ami már megtörtént. Ezt tematizálja a Vécétartály-villanella is.

Vécétartály-villanella

Felébredek úgy negyed négy körül.
Meghúzva nincs, de mégis jön belőle:
a vécétartály magától ürül.
Az ilyesminek ugyan ki örül?
Az ember este kifacsarva dől le,
s arra ébred úgy negyed négy körül,
hogy kísértet jár, vagy pláne leül.
Na nem, ez aligha telik ki tőle!
A vécétartály magától ürül.
De hát jobb-e kísértettelenül?
Mintha egy halottalan temetőre
ébrednék fel úgy negyed négy körül.
Visszaaludni mikor sikerül?
A világ veszélyekkel teleszőve.
A vécétartály magától ürül.
Hogy is ne félnék éjjel egyedül?
Mit tudhatom, mi jön még? Mért, mi jönne?
Felébredek úgy negyed négy körül,
a vécétartály magától ürül.

Voltaképpen alkalmi vers ez, ahol az élet apró abszurdjai válnak a versírás alkalmává. Nem a költõi személyiség kifejezése, hanem a kínálkozó anyagban rejlõ poétikai lehetõség a versírás indító oka. E versben a kiinduló helyzet nagyon hétköznapi, már-már alpári: az éjszaka magától ürülő vécétartály. Ezt klasszikus formába öntve, s a lét súlyosabb kérdéseivel, problémáival ötvözve írja le. „A világ veszélyekkel teleszőve”; „Mit tudhatom, mi jön még? Mért, mi jönne?” – részint a lét kiismerhetetlensége, veszélyes volta jelenik itt meg, részint az a kérdés, hogy kell-e, érdemes-e ezen egyáltalán tanakodni. „Mintha egy halottalan temetőre / ébrednék fel úgy negyed négy körül.” – a világ érdemi része a zavarosság, a félelem, a fura jelek, ezek nélkül nem volna valódi az élet. Ironikus, szatirikus hangnem jellemzi a verset. 

A világkép komorságát (vagy inkább a rezignációt) sokszor nyelvi játékossággal, s azzal a sztoikus, sosem frivol bölcseleti alapú humorral oldja a költő, amelynek egyik bravúros darabja a filozófiai töredék alcímmel ellátott verse, A lábról.

A lábról

Filozófiai töredék

                                          A témám: a láb.
                                          Nem adom alább!

Mindennek van lába, vagyis valami, amin áll.
De a lábnak nincs lába, csakis rajta állnak.
És ha történetesen lába kelne a lábnak,
vagyis eltűnne a láb, amin minden áll:
nos, a dolgok jórészt akkor is megállnak,
és amin állnak, hovatovább az neveztetne lábnak.
Kérdés mármost, hogy a lábra kelt láb viszont min áll?
Feltehetően van valami (nevezzük talán lábnak),
amin áll az a láb, amin mások immár nem állnak;
kétséges azonban, hogy e láb lábsága ekkor miben áll - -

A láb nyelvi-filozófia definíciójával és a hozzá kapcsolódó állandósult szókapcsolatokkal játszik ebben a versben (lábra kel), mely részint a nyelvi megismerés korlátaira, részint az azok által adott szabadságra reflektál, s ironikus hangneme jelzi az efféle gondolkodás jórészt fölösleges voltát.

"És mást sosem"

Aztán az országútról letértünk
a hegy felé az új betonúton.
Micsoda villák! Balra kanyarodtunk,
itt még most alakult csak
az új tájkép. Majd keskeny, hosszú
kapaszkodó jobbra, elegáns villasor
mindkétfelől. De ahogy a szürkület
ereszkedett lejjebb, a fénnyel
együtt apadt a fényűzés. Eleinte
csak itt-ott, szinte lopva
egy-egy parasztház. Meredekebb lett az út,
fák gyűltek mellé, több s több,
hol vagyunk hát - ez már talán
nem is a világ, azt gondoltad,
abban az erdőben azon az utcán,
egy film pereg, benne mi, azt gondoltam,
álomdíszletek között kézen fogva,
csak még, csak még, tartson még, meg ne szólalj!

De szűrődött felénk már a finálé.
Elapadt az út, és az erdőben, külön, ott állt
a legeslegutolsó ház a világon,
és zengett.

Kis vályogház, szerszámok a falnál, szénaboglyák,
és az ablakon dőlt ki a zene,
tombolt az erdőn!

                                Brahms volt, semmi kétség.
Mert aztán persze megszólalt a bemondó,
és aztán persze mi is hazamentünk,
és az egy hetünk éppen befejeződött,
és nem lett egy napunk se több azóta,
és ezt hogy is lehetne még egyszer, és mégis,
mégiscsak.

Ez a vers egy nyaralás végi pillanatra való visszaemlékezés. A hétköznapiság itt is hangsúlyos (városszéli séta, nem különösebben szép vidéken), de a szöveg közepén megjelenő és szinte az extázisig fokozódó boldogság-élmény azt jelzi, hogy a kivételes, minden hétköznapiságon túlemelkedő, megismételhetetlen öröm, boldogság egészen váratlan szituációkban érheti az embert. A szöveg a város szélének tárgyilagos, társadalomkritikai hangtól sem mentes (gazdagok-szegények) leírásával indul. A séta egyre filmszerűbbé válik, melynek a felhangzó Brahms-zene jelenti csodálatos fináléját. A katarzist folyamatosan kíséri a hétköznapiság jelzése (vályogház), s a zárlat is ide visz vissza (megszólal a bemondó, vége a nyaralásnak). A vers végén megszólal a nosztalgikus vágyódás: tudja, hogy megismételhetetlen az élmény, de "mégis, mégiscsak" szeretné újra átélni - s ez a vers, a megalkotott szöveg segítségével valósulhat meg. Végig jelen van a költeményben a társ is, azonban nem szerelmi költeményről van szó: a többes szám használata jelzi, hogy az összetartozás olyan mély, hogy ugyanazt gondolják, ugyanazt érzik.

Egy szekrény előtt

A szekrényből kidőltek a ruhák,
ő bevallotta, hogy már nem szeret.
Mihez kezdek az életemmel?
Jön a nyár, és?
Leborultam a földre,
rám hullt egy lepedő,
így jó lesz, így jól van.

Színház után

Nézelődtem a sokadalomba tegnap,
és rájöttem, hogy csakis téged akarlak.
Nem számít, hogy a lábad csámpás,
hogy nem kenyered a világi illem.
Szépek, csúnyák ott jöttek és mentek,
vártak egymásra, fiúkhoz odabújtak.
Mind csak azt lestem, felbukkansz-e,
hátha nem vagy mégse a tengerparton
nem velem, aki ezt is elrontottam.
Hátha nem úgy van minden, ahogy van.

E két vers viszont egyértelműen a szerelmet, annak is a fájó oldalát tematizálja. Az Egy szekrény előtt a szakítás fájdalmát írja le epigrammaszerű tömörséggel. A higgadt közlés ("ő bevallotta, hogy már nem szeret"), a kétségbeesés ("Mihez kezdek az életemmel?", "Leborultam a földre") mellett ott állnak ismét a hétköznapok (mi lesz a nyaralással), s maga a kísérő kép (a szekrényből kidőlő ruhák) is a mindennapi életből való, mindazonáltal szimbolikus (felforgatott élet). A Színház után mintegy folytatása az előző versben megfogalmazott érzésnek (előtt-után, nyaralás). Az alkalom itt ugyan kevésbé hétköznapi, de a színházi előadásnak csak a frivol oldala jelenik meg (jövő-menő tömeg). A szeretett nő iránti vallomás paradox módon nem a nő pozitív vonásain, hanem negatívumokon alapul (vagyis a szerelem valami mélyebb, más kötődés, mint a külső vagy a "világi illem"). Megjelenik itt a hiány, az önhibáztatás, végül a rezignáció. A két vers zárlata az adott élethelyzetet metafizikaibb kontextusba emeli: "így jó lesz, így jól van"; "Hátha nem úgy van minden, ahogy van." Mindkettő a rezignált beletörődést közli, nincs cselekvő lázongás, csak a létállapot melankolikus, de egyben tárgyilagos rögzítése.

OPCIONÁLIS KIEGÉSZÍTÉS

Várady költőként és szerkesztőként is sokat tett azért, hogy a “komoly” és a játékos versek közti éles határ elmosódjon, hogy egy vers könnyedsége ne jelentse egyben leértékelését is. Ő honosította meg a magyar költészetben a limerickeket Magyar badar c. kötetével. A limerick tipikus angolszász versműfaj: kötött formájú, ötsoros nonszensz-vers, amely az első sor „Volt egyszer...” mesei fordulatával bejelentett hős fantasztikus kalandjait beszéli el, és a kalandoknak az ötödik sorban félig megismétlődő első vagy második sor szab határt. A limerick rímképlete: aabba, a bb sorok mindig rövidebbek. A rímek csilingelése fontos része a limericknek.

A limerick

1. rendkívül tömör,
2. rendkívül bájos,
3. rendkívül bárgyú,
4. rendkívül idegesítő.

Várady bevezetője szerint a limerickeket három csoportba lehet sorolni: 1. ami nők jelenlétében is elhangozhat; 2. amit papi személy hallhat, de nő nem; 3. a LIMERICK. Vagyis a tipikus limerick meglehetősen pajzán.

Egy klasszikus angol eredeti:

"There once was an old man of Lyme,
Who married three wives at a time;
    When asked `Why a third?'
    He replied, `One's absurd!
And bigamy, sir, is a crime.'"

Néhány Várady-szöveg:

Tél volt, és rádöbbent Petőfi:
elfogytak az összes befőtti.
    Semmi sem állandó!
    Ezt kompenzálandó
úgy döntött: szobáját befűti.

Mikor jó a limerik?
Hogyha jól megrimelik.
    Akkor aztán
    kéjt fakaszt ám –
jobbat, mint egy rimalik.

Volt egy nő, úgy hívták, Sarolta.
Szűz kertjét senki sem tarolta.
    Elölről ma is szűz:
    férjében olyan tűz
lobbant fel, melyet csak far olta.

Volt egy szép leányzó Zalátán,
hiába élt főleg salátán,
    csak hízott. Mi az ok?
    Talán a hormonok?
Ráfeküdt valaki? Alá tán?

Pilátus így szólt (a Poncius):
„Legszentebb jussunk a puncijuss!”
    „Az igaz nem hamis,
    ha pogány mondta is” –
vélte egy pápai nuncius.

Volt egy nő, úgy hívták, Emese. 
         Nem tudni, pór volt vagy nemes-e. 
         Egyszerre két úr jól 
         elölről-hátulról... 
Mit mondjak? Nem rebbent szeme se.

MÉG OPCIONÁLISABB KIEGÉSZÍTÉS

Végül három nagyon jó, nem Várady által írt limerick:

Orbán Ottó: A gaz nőgyógyász 

Volt egyszer egy gaz nőgyógyász. Gaztette,
hogy az ujja helyébe a f-t tette.
    "Betudható-e az asztmámnak,
    hogy úgy érzem, mintha b-nának?" –
kérdezte a nő a gaz orvostól, aki épp azt tette.

Varró Dániel:

Volt egy úr, lakhelye Mozambik,
fenéken harapták a zombik.
    Faggatták: "Nagyon fáj?"
    Azt mondta: "Ugyanmár.
Eleve is volt már azon lik."

Az utolsó darab pedig arra példa, hogy a rímekkel való játék milyen fontos:

Nászútra, azt mondja, Belfast!
Nem csoda, a lány meg felfázt.
    Kicsi kéj, az se volt,
    a tűzt a víz elolt.
Mondjátok meg! Ezt a balféket!

Idén tavasszal az osztállyal Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című darabját láttuk az Örkény Színházban. Rendezője Ascher Tamás.

Az Örkény Színház a Madách téren, a 30-as években épült, eredetileg mozinak szánt épületben működik. Több tulajdonos- és profilváltás után 1954-től 2004-ig a Madách Színház kamaraszínháza volt, ekkoriban főként vígjátékokat és könnyed darabokat játszottak itt. 2001-ben Mácsai Pál lett a művészeti vezetője, aki azzal a feladattal került a színház élére, hogy fokozatosan alakítsa át a színházat egy komolyabb, művészetközpontúbb játszóhellyé. Ennek az átalakítási folyamatnak az utolsó állomása volt a színház önállósulása és névváltása 2004 őszén. Igazgatója azóta is Mácsai Pál.

Schnitzler darabja 1912-ben keletkezett, és a 19-20. század fordulóján, Bécsben játszódik. Megírásakor az egyház nyomására betiltották. Magyar színpadon most játsszák másodszor, erősen meghúzva, de a lényegi gondolatokat és eseményeket változatlanul megtartva. 

Bernhardi professzor (Mácsai Pál) egy bécsi klinika igazgatója. Csökönyös, öntörvényű, idealista, talpig úriember. Egy, az osztályán vérmérgezés miatt haldokló, de a gyógyulásban bízó nőhöz nem engedi be a Főtisztelendő urat (Nagy Zsolt), hogy az utolsó kenetet föladja a haldoklónak, mivel a beteg nem tud arról, hogy az utolsó percei vannak hátra. Tette egyre nagyobb felháborodást vált ki egyesekből, melynek alapja az antiszemitizmus: a zsidó vallású Bernhardi a keresztény egyház képviselőjét űzi ki a kórházból. Skandalum ez: zsidó összeesküvés a keresztény nemzetállam szuverenitása ellen – hangoztatja kórházon innen és túl egy harcias csoport, amely a politikai hatalmat tartja a kezében. 

Efféle szólamok nem feltétlen elvhűség alapján szokták sűrűn elhagyni megfogalmazóik száját, mert náluk az elveknél az egzisztenciális és hatalmi előnyök előrébb valók. Így van ezzel az Erzsébet Klinika igazgatóhelyettese, Dr. Ebenwald (Für Anikó) is. Ő a klerikális, antiszemita, gőgös polgári középosztályt jeleníti meg. Ebenwald mindenkit megkörnyékez, hogy a politikai botránnyá dagasztott ügy kapcsán Bernhardit félreállíthassa. Könnyed simulékonysága mögött igazi ragadozó lapul, aki mindig az alkalmas időt várja, hogy támadhasson. Dr. Cyprian szemészprofesszort (Znamenák István) és dr. Filitz nőgyógyászt (Csuja Imre) nem az elvhűség vagy a barátság motiválja, hanem azért állnak Ebenwald mellé, mert onnan jobb pozíciót remélhetnek. Ők legalább a látszatot próbálják őrizni, de a bőrgyógyász professzor dr. Tugendvetter, vagy a medikus Hochroitzpointner (a hallgatózó, sunyi áruló) nyíltan érdekemberek. Dr. Adler kórboncnok (Polgár Csaba) főnökéért tűzbe menő docens, de jóindulata nem párosul politikai éleslátással. Egyedül dr. Löwenstein gyermekgyógyászt (Takács Nóra Diána) nem lehet a felettese melletti kiállásától eltántorítani: ő bizonyítja csak, hogy az elvhűség talán nem mindig politikai divatok forgószeleinek könnyen áldozatul eső termék. De kettejük alakja egyúttal azt is mutatja, hogy az elvi-erkölcsi kiállásnak nincs semmi eredménye. 

Bernhardi orvosi szempontok alapján hozott döntéséből politikai, és – ahogy lenni szokott mindezek után – bírósági ügy lesz. Gálffi László dr. Flintje, a vallási, közoktatási és egészségügyi miniszter tökéletesen meggyőzi még önmagát is, hogy itt nem intézményi, hanem az emberi sorsokat érintő ügyről van szó, amelyben úgynevezett magasabb irányelveket kell követni. Alakja a politika köpönyegforgatásának, elvtelenségének, az embereket megvető oldalának a megtestesülése. ”A közéletben magasabb érdek is van, minthogy az ember betartsa a szavát” - mondja teljes átéléssel. 

Az Örkény  Bernhardi-ügy előadása azért eléggé különös, mert  bár egy századelős történetet mesél el, mégis,  nagyon is mostaninak ható ”aha” élményeket villant fel nekünk, a szintén egyre ordasabb közbeszédre  váltó magyar közéletből.

Azt  mindazonáltal  mégis  túlzás lenne állítani, hogy  direkt a máról szólna, inkább csak túl sok olyan  dolog maradt meg változatlanul 100 esztendő alatt is az úgynevezett polgári erkölcsökben, a közéletben, közbeszédben, és főként a  közéletformálókban (akikről végeredményben az "ügy", Bernhardi ügye szól), amitől még mindig nagyon is mainak, égetően aktuálisnak érezhetjük a történetet. A Bernhardi-ügy a mi ügyünk. Egy szűk, érdekmotivált csoport, keresztény-antiszemita szólamokkal fölékesítve magát, félrevet minden szakmaiságot és minden humanizmust, csak hogy politikai tőkéjét még erősebbre kovácsolja. A történetben minden szereplő valamilyen tipikus magatartásforma bemutatója. Bernhardi nem áll be vesztesnek. Hivalkodástól mentes, öntörvényű, felnőttként viselkedő felnőtt, aki magától értetődően próbálja legyőzni a lét igazságtalanságait. A körülötte levők legnagyobb része a közvetlen haszon reményében így vagy úgy megalkuvó figura, vagy másokat saját érdekeiért kihasználó, hatalmaskodó alak. Bernhardin kívül egyedül Löwenstein és Adler tűnik elvhűnek, de az ő alakjuk egyúttal azt is illusztrálja, hogy az elvhűség nem kifizetődő, nincs eredménye. 

A puritán díszletek és jelmezek egyértelműen utalnak arra, hogy a történet a mi jelenünkben is értelmezhető. A kórházi belső a maira hasonlít, korabeli kosztümök helyett mai ruhákat láthatunk, a gesztusok is a jelent idézik. A darab ezekkel az elemekkel is rámutat arra, hogy a közélet és az erkölcs ellentéte ma is létező probléma, valamint arra, hogy az emberi viselkedési sémák állandóak: az elnyomott erkölcsösség, az erkölcstelen politika, a kifizetődő megalkuvás és helyezkedés, az eredménytelen elvhűség példái sorakoznak előttünk.

[Magánvélemény]