Idén tavasszal az osztállyal Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című darabját láttuk az Örkény Színházban. Rendezője Ascher Tamás.
Az Örkény Színház a Madách téren, a 30-as években épült, eredetileg mozinak szánt épületben működik. Több tulajdonos- és profilváltás után 1954-től 2004-ig a Madách Színház kamaraszínháza volt, ekkoriban főként vígjátékokat és könnyed darabokat játszottak itt. 2001-ben Mácsai Pál lett a művészeti vezetője, aki azzal a feladattal került a színház élére, hogy fokozatosan alakítsa át a színházat egy komolyabb, művészetközpontúbb játszóhellyé. Ennek az átalakítási folyamatnak az utolsó állomása volt a színház önállósulása és névváltása 2004 őszén. Igazgatója azóta is Mácsai Pál.
Schnitzler darabja 1912-ben keletkezett, és a 19-20. század fordulóján, Bécsben játszódik. Megírásakor az egyház nyomására betiltották. Magyar színpadon most játsszák másodszor, erősen meghúzva, de a lényegi gondolatokat és eseményeket változatlanul megtartva.
Bernhardi professzor (Mácsai Pál) egy bécsi klinika igazgatója. Csökönyös, öntörvényű, idealista, talpig úriember. Egy, az osztályán vérmérgezés miatt haldokló, de a gyógyulásban bízó nőhöz nem engedi be a Főtisztelendő urat (Nagy Zsolt), hogy az utolsó kenetet föladja a haldoklónak, mivel a beteg nem tud arról, hogy az utolsó percei vannak hátra. Tette egyre nagyobb felháborodást vált ki egyesekből, melynek alapja az antiszemitizmus: a zsidó vallású Bernhardi a keresztény egyház képviselőjét űzi ki a kórházból. Skandalum ez: zsidó összeesküvés a keresztény nemzetállam szuverenitása ellen – hangoztatja kórházon innen és túl egy harcias csoport, amely a politikai hatalmat tartja a kezében.
Efféle szólamok nem feltétlen elvhűség alapján szokták sűrűn elhagyni megfogalmazóik száját, mert náluk az elveknél az egzisztenciális és hatalmi előnyök előrébb valók. Így van ezzel az Erzsébet Klinika igazgatóhelyettese, Dr. Ebenwald (Für Anikó) is. Ő a klerikális, antiszemita, gőgös polgári középosztályt jeleníti meg. Ebenwald mindenkit megkörnyékez, hogy a politikai botránnyá dagasztott ügy kapcsán Bernhardit félreállíthassa. Könnyed simulékonysága mögött igazi ragadozó lapul, aki mindig az alkalmas időt várja, hogy támadhasson. Dr. Cyprian szemészprofesszort (Znamenák István) és dr. Filitz nőgyógyászt (Csuja Imre) nem az elvhűség vagy a barátság motiválja, hanem azért állnak Ebenwald mellé, mert onnan jobb pozíciót remélhetnek. Ők legalább a látszatot próbálják őrizni, de a bőrgyógyász professzor dr. Tugendvetter, vagy a medikus Hochroitzpointner (a hallgatózó, sunyi áruló) nyíltan érdekemberek. Dr. Adler kórboncnok (Polgár Csaba) főnökéért tűzbe menő docens, de jóindulata nem párosul politikai éleslátással. Egyedül dr. Löwenstein gyermekgyógyászt (Takács Nóra Diána) nem lehet a felettese melletti kiállásától eltántorítani: ő bizonyítja csak, hogy az elvhűség talán nem mindig politikai divatok forgószeleinek könnyen áldozatul eső termék. De kettejük alakja egyúttal azt is mutatja, hogy az elvi-erkölcsi kiállásnak nincs semmi eredménye.
Bernhardi orvosi szempontok alapján hozott döntéséből politikai, és – ahogy lenni szokott mindezek után – bírósági ügy lesz. Gálffi László dr. Flintje, a vallási, közoktatási és egészségügyi miniszter tökéletesen meggyőzi még önmagát is, hogy itt nem intézményi, hanem az emberi sorsokat érintő ügyről van szó, amelyben úgynevezett magasabb irányelveket kell követni. Alakja a politika köpönyegforgatásának, elvtelenségének, az embereket megvető oldalának a megtestesülése. ”A közéletben magasabb érdek is van, minthogy az ember betartsa a szavát” - mondja teljes átéléssel.
Az Örkény Bernhardi-ügy előadása azért eléggé különös, mert bár egy századelős történetet mesél el, mégis, nagyon is mostaninak ható ”aha” élményeket villant fel nekünk, a szintén egyre ordasabb közbeszédre váltó magyar közéletből.
Azt mindazonáltal mégis túlzás lenne állítani, hogy direkt a máról szólna, inkább csak túl sok olyan dolog maradt meg változatlanul 100 esztendő alatt is az úgynevezett polgári erkölcsökben, a közéletben, közbeszédben, és főként a közéletformálókban (akikről végeredményben az "ügy", Bernhardi ügye szól), amitől még mindig nagyon is mainak, égetően aktuálisnak érezhetjük a történetet. A Bernhardi-ügy a mi ügyünk. Egy szűk, érdekmotivált csoport, keresztény-antiszemita szólamokkal fölékesítve magát, félrevet minden szakmaiságot és minden humanizmust, csak hogy politikai tőkéjét még erősebbre kovácsolja. A történetben minden szereplő valamilyen tipikus magatartásforma bemutatója. Bernhardi nem áll be vesztesnek. Hivalkodástól mentes, öntörvényű, felnőttként viselkedő felnőtt, aki magától értetődően próbálja legyőzni a lét igazságtalanságait. A körülötte levők legnagyobb része a közvetlen haszon reményében így vagy úgy megalkuvó figura, vagy másokat saját érdekeiért kihasználó, hatalmaskodó alak. Bernhardin kívül egyedül Löwenstein és Adler tűnik elvhűnek, de az ő alakjuk egyúttal azt is illusztrálja, hogy az elvhűség nem kifizetődő, nincs eredménye.
A puritán díszletek és jelmezek egyértelműen utalnak arra, hogy a történet a mi jelenünkben is értelmezhető. A kórházi belső a maira hasonlít, korabeli kosztümök helyett mai ruhákat láthatunk, a gesztusok is a jelent idézik. A darab ezekkel az elemekkel is rámutat arra, hogy a közélet és az erkölcs ellentéte ma is létező probléma, valamint arra, hogy az emberi viselkedési sémák állandóak: az elnyomott erkölcsösség, az erkölcstelen politika, a kifizetődő megalkuvás és helyezkedés, az eredménytelen elvhűség példái sorakoznak előttünk.
[Magánvélemény]
