A magyar epika a 19. században, a romantika idején érte el első virágkorát, a korszak írófejedelme Jókai Mór volt. Jókai indulásakor a radikális ifjúság körébe tartozott, fontos alakja volt a március 15-i eseményeknek (pl. ő szövegezte meg a 12 pontot). A bukás után (Aranyhoz hasonlóan) viszontagságos évek következtek, de végül az író hosszú élete során a magyar irodalmi élet meghatározó alakjává vált. Műveiben gyakran ötvözte a történelmi témákat, a kalandos cselekményt, a humoros elemeket. Novelláiban is megfigyelhetők ezek a sajátosságok. A huszti beteglátogatók című elbeszélése egyszerre mutatja be a novella műfajának alapvető jellemzőit és Jókai egyéni írói stílusát.

A mű egy rövid, fordulatos történetet mesél el, amelynek középpontjában a huszti várhoz kapcsolódó események állnak. A történetben fontos szerepet kap a humor, az emberi leleményesség és a váratlan fordulat a mű végén.

1. A novella műfaji sajátosságai a műben

A novella (olaszul „újdonság”) kisterjedelmű, tömör szerkezetű epikai műfaj. Rendszerint kevés szereplőt mozgat, a cselekménye egyetlen szálon fut, térben és időben gyakran korlátozott, és szinte mindig egy központi konfliktus vagy váratlan fordulat köré épül.

• Zárt, fegyelmezett szerkezet: A novella nem törekszik a valóság teljes, panorámaszerű bemutatására (ellentétben a regénnyel). A huszti beteglátogatók egyetlen, jól körülhatárolható anekdotára, egy tréfás és tanulságos történetre épül, mellékszálak nincsenek a műben. Az expozícióból utalásszerűen megismerhetjük az eseményeket (a szerző épít arra, hogy olvasója ismeri a kuruc-labanc ellentét világát), ezután következik a bonyodalom: Rédey kalandos vállalkozása. A szöveg fokról fokra bemutatja az események alakulását (hogyan fogynak a labancok és szaporodnak a kurucok a várban), a tetőponton Tallóssy uram ráébred, hogyan csapták be, végül a megoldás a vár visszaszerzése és Tallóssy megszégyenülése.
• Idő- és térbeli sűrítettség: A történet ideje koncentrált: a cselekmény Rédey döntésével kezdődik és terve sikerével zárul. Hogy pontosan mennyi idő telt el, nem tudni, Jókai mesteri időkezelése azonban érzékelteti az idő múlását, egyúttal a feszültséget is fenntartja. A helyszín szűk és zárt: a huszti várkastély belső terei, azon belül is leginkább a betegszoba. Ez a bezártság fokozza a feszültséget és előkészíti a komikus csattanót.
• Kevés, típusjellegű szereplő: A novellának két főszereplője van, a többiek jelentéktelen mellékszereplők. A szövegben a karakterek nincsenek részletesen, lélektanilag árnyalva; inkább egy-egy markáns tulajdonságot testesítenek meg. Rédey Ferenc a bátor, önfeláldozó, hazájáért mindenre kész. egyúttal agyafúrt, a lehetőségeket jól felhasználó nemesember típusa. Tallóssy vele szemben minden rossz megtestesítője: labanc, gyáva, hiszékeny, ostoba, komikusan hipochonder. Ezzel az erkölcsi ellentéttel a két táborról is ítéletet mond Jókai.
• A csattanó: A novella elengedhetetlen kelléke a tetőpont, majd az azt követő gyors lezárás vagy csattanó. Jókai művében a fordulat az, hogy a vár (békés úton) gazdát cserél, a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz megbűnhődik, az ész és az erkölcs győz a hatalmas, de semmirekellő labanc felett.

2. Jókai Mór egyéni írói jegyei

Bár a romantika hajlamos a végletekben gondolkodni és a valóságtól elrugaszkodni, Jókai egyéni stílusát a nemzeti múlt iránti vonzalom, a humor, az áradó mesélőkedv és az anekdotázás teszi földközelivé és rendkívül szerethetővé. Jókai legkedveltebb történelmi korszaka a reformkor volt (pl.: A kőszívű ember fiai), írt saját jelenéről is (pl.: Az arany ember), de sok műve kalandozik vissza a török hódoltság vagy a Rákóczi-féle mozgalmak idejébe. Ez a mű is a történelmi témákat feldolgozó alkotások közé sorolható.

Az anekdotikus építkezés

Jókai stílusának alapköve az anekdota, vagyis a rövid, csattanós, többnyire ismert vagy valósnak beállított személyekről szóló tréfás történet. A huszti beteglátogatók is egyetlen nagy, kibontott anekdota. Jókai nem száraz tényeket közöl, hanem úgy mesél, mintha egy baráti társaságban élőszóban adna elő egy pletykát vagy régi családi történetet. Ez a közvetlenség, a „mesélő hang” Jókai legfőbb védjegye.

A nyelvi megformáltság és a karakterábrázolás

Bár Jókai nagy regényeiben (pl. A kőszívű ember fiai) a jók és a rosszak mereven elkülönülnek egymástól, ebben a kisprózai műben az ellentétet finomabb, ironikusabb eszközökkel mutatja be.

Jókai kiváló mesélő volt. Elbeszélései gyakran olyan hatást keltenek, mintha egy ügyes történetmondó szóban adná elő az eseményeket. A narrátor sokszor közvetlen hangon szól az olvasóhoz, megjegyzéseket fűz a történethez.

Jókai írásainak egyik legkedveltebb sajátossága a humor. A szerző gyakran alkalmaz komikus helyzeteket, tréfás párbeszédeket és ironikus megjegyzéseket. Ebben a novellában is jelentős szerepet kap a humor, amely oldja a feszültséget és szórakoztatóvá teszi a történetet. A nyelvi humort is alkalmazza: a dagályos, barokkos körmondatok és a túlzó udvariassági formulák Rédey iróniáját és Tallóssy hiszékenységét teszik még plasztikusabbá.

Jókai nem hosszú lélektani elemzésekkel mutatja be szereplőit, hanem cselekedeteiken és beszédmódjukon keresztül. A szereplők néhány jellegzetes vonással válnak emlékezetessé. Ez a fajta jellemábrázolás összhangban áll a novella műfajával, hiszen a rövid terjedelem nem teszi lehetővé a részletes lélekrajzot. Jókai mégis képes néhány jól megválasztott mozzanattal hiteles és érdekes alakokat teremteni.

Bár a novella tömör műfaj, Jókai még ebben a rövid terjedelemben is él a szemléletes leírás eszközével. A vár, a környezet és az események bemutatása élénk képeket idéz fel az olvasóban. Ez a képszerűség szintén a romantikus stílus egyik jellemzője.

Összegzés

Jókai számára a múlt (akár a török kor, akár a kuruc világ vagy a reformkor) mindig az erkölcsi tanulságok és a nemzeti karakter megőrzésének terepe. Huszt vára a magyar történelem egyik szimbolikus helyszíne (gondoljunk Kölcsey híres huszti feliratára). Jókainál a helyszín és a korrajz nem csupán háttér, hanem a magyar virtus, a furfang és a túlélési stratégia bemutatásának eszköze. A humor nála sosem pusztító szatíra, hanem megbocsátó, szeretetteljes irónia, amely a magyar észjárás győzelmét hirdeti a kicsinyesség és elnyomás felett.

A magyar nyelvrendszer dinamikus és rugalmas. A szófaji kategóriák sem merev skatulyák: a nyelvhasználat során a szavak jelentése és mondatbeli szerepe változhat, ami új szófaji besorolást eredményezhet.

A szófajiság fogalma és a rendszer dinamizmusa

A szófaj a nyelvhasználatban hasonlóan viselkedő, azonos mondattani szerepet betölteni képes, közös jelentésmezővel rendelkező szavak csoportja. Bár a szófaji rendszer alapvetően stabil, a nyelv állandó változásban van. A szavak nem "születnek" örökre egy adott szófajba; a szövegösszefüggés, a toldalékolás vagy a jelentésmódosulás révén átléphetnek egyik kategóriából a másikba. Ezt a jelenséget nevezzük szófaji mobilitásnak.

A szófajváltás (Szófajszármaztatás)

A szófajváltás a szókészlet gyarapításának egyik módszere, amely nyomán szavak egy bizonyos lexikai osztályból átkerülnek egy másikba.

A terminusnak van egy tágabb, de ritkább értelmezése, melyet a magyar elnevezés jól tükröz, és amely beleérti a szófajváltó szóképzést is. Szűkebb és gyakoribb értelmezés szerint azonban a terminus csak olyan szófaji változásra vonatkozik, amely a szó szótári alakja megváltoztatása nélkül történik. 

Szófajváltással a szó eredeti alaktani és mondattani viselkedése megváltozik: más toldalékokat kaphat, más mondatbeli funkciója lehet, más mondatrészek bővíthetik ki, de ezek a változások nem történnek minden esetben ugyanolyan mértékben.

A szófajváltásnak két fő módja van: lehet alkalmi vagy lexikai. 

A, alkalmi

Például a Zöldre (= zöld színűre) váltott a természet mondatban a zöld csak aktuálisan főnév, lexikailag melléknévi jelentése van, mivel fokozható (legzöldebb) és fokhatározóval bővíthető (nagyon zöld). Ugyanakkor főnévre jellemzően kapott esetragot, és lehetne jelzője (üde zöld). Ugyanannak a szónak, például a Zöldet (= zöld növényi hajtást) is kérek a csokorba, A zöldek (= környezetvédők) kiálltak a Zengő védelmében, Átment a zöldön (= szabad jelzésen) vagy Sétáltak egy nagyot a zöldben (= a természetben) mondatokban, főnévi jelentése és szófajisága van, szótározható új jelentésekkel. Az alkalmi szófajváltással csak a szó jelentésformája változik meg, a lexikaival a jelentéstartalma is, azaz bővül a lexikai jelentése.

B, lexikai

A lexikai szófajváltás lehet teljes vagy részleges. A teljes szófajváltás nyomán a szó eredeti jelentése eltűnik. Ez történt például a kocsi vagy a légyott szavak esetében. Részleges szófajváltáskor megmarad a szó eredeti jelentése is, és kettős vagy többes szófajúság keletkezik. Ilyenek például az etnikumokra vonatkozó melléknevek/főnevek: magyar, tatár stb.

A nyelvtörténet során szófajváltással keletkeztek új, egy bizonyos időszakig nem létező szófajok. Így lett például a határozott névelő a távolra mutató névmásból (az).

A többszófajúság

Többszófajúságról akkor beszélünk, ha egy adott szóalak – anélkül, hogy jelentése vagy alakja radikálisan megváltozna – több szófaji kategóriába is besorolható a szövegkörnyezettől függően. A többszófajúság tehát egyfajta funkcionális rugalmasság.

A többszófajúság típusai:

1. Valódi többszófajúság: A szó több, egymástól jól elkülöníthető szófaji szerepben is él.

• Este: "Közeledik az este." (Főnév – alany) vs. "Este jövök." (Határozószó – időhatározó).

• Vár: "A budai vár a középkorban épült." (Főnév) vs. "Engem vár." (Ige). Ez nem szófajváltás, hanem szófaji homonímia, mivel a két szó között nincs jelentésbeli kapcsolat.

Átmeneti szófajúság

Az átmeneti szófajúság a magyar nyelvrendszer egyik legérdekesebb területe. Olyan szófaji kategóriákat foglal magában, amelyek két nagy szófaji csoport tulajdonságait egyesítik egyetlen alakban. Nem "váltanak" szófajt, hanem eleve "kétlakiak".

A) Az igenevek (Ige + Névszó/Határozószó)

Az igenevek átmeneti szófajok, mert megőrzik az ige jelentéstartalmát és vonzatát, de mondattani szerepük a névszókéval vagy a határozószókéval egyezik meg.

B) Névutómelléknevek

A névutók és a melléknevek határán állnak (pl. alatti, melletti, utáni). Jelentésükben névutók (irányt/helyet jelölnek), de mondattani szerepükben jelzők (mint a melléknevek).

A változás folyamata: Hogyan lesz az alkalmiból állandó?

A szófajváltás gyakran egy hosszú nyelvtörténeti folyamat eredménye, melynek lépései:

1. Alkalmi használat: Egy költői képben vagy szlengben a szót új szerepben használják.
2. Gyakoriság: Ha a nyelvhasználók közössége befogadja, a szó egyre többször bukkan fel az új funkcióban.
3. Lexikalizáció: A szó bekerül a szótárakba az új szófaji megjelöléssel is. (Például a választott eredetileg csak befejezett melléknévi igenév volt, ma már főnévként is él: "A szíve választottja.")

Összegzés

A szófajváltás és a többszófajúság ismerete elengedhetetlen a pontos szövegértéshez és a stilisztikai elemzéshez. Segít megérteni, hogyan válik a nyelv gazdaságossá: nem kell minden fogalomra új szót alkotnunk, ha a meglévőket új funkciókkal ruházzuk fel. Az átmeneti szófajok pedig biztosítják azt a finom árnyaltságot, amellyel a cselekvést és a tulajdonságot össze tudjuk kapcsolni egyetlen szóalakban.

• A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó alkotó.
• Költő, műfordító, prózaíró.
• Költészetére kezdetben – a generációhoz tartozó más költőkhöz hasonlóan - az avantgárd irányzatok hatottak. Korai költészetében jellemző még a lázadás, a hagyományos műfaji és formai keretekkel való szembeszegülés. Az Újhold kötettől kezdődően költészete letisztult, klasszicizálódott, az újklasszicizmus jegyében visszatért a kötött formákhoz.
• Sorsát, költészetét kettős tragédia árnyékolta be: születésekor meghalt édesanyja és ikertestvére.
• Zsidó származása miatt állandó fenyegetettségben élt.
• 1940-től több alkalommal behívták származása miatt munkaszolgálatra, legutoljára a szerbiai Bor városához közeli Lager Heidenauba. Utolsó munkaszolgálatára 1944-ben vonult be, innen már nem tért vissza.

 A Járkálj csak, halálraítélt c. mű azt a helyzetet mutatja be, amelyben a szerző és sok millió sorstársa élt a 30-as évektől fogva: a politikai élet, a jobboldali eszmék és a nácizmus terjedése ítélte halálra (és később végezte ki) a költőt. A szöveg kezdő versszaka természeti képeken keresztül fejezi ki az általános fenyegetettségérzetet. A második versszakban a menekülés egyetlen útjaként az elrejtőzés kínálkozik, de a halál-toposzok használata (elszáradt levél) a közelgő pusztulást jelzi előre. A költemény záró sorai - mintegy ellenpontként - a szörnyű világban lehetséges erkölcsi alapelveket fogalmazza meg: morális tisztaság és bátorság.

Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. – Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát.

Az utolsó versek közé tartozik a Hetedik ecloga (’44. jún.).

A vers párbeszédszerű monológ, a költő bizalmas beszélgetést folytat feleségével. A vers szerkesztő elve a különböző valóságsíkok váltakozása: a tábor és az otthon; a valóság és az álom; a jelen és a múlt. A sűrűsödő sötétben a szögesdrót kerítés nem látszik, ami a szabadság, a bezáratlanság illúzióját kelti, azonban "az ész tudja a drót feszülését." Az otthon álombeli képe megtelik aggódó félelemmel. Az álmokat, a csodákban bízó ábrándozást kegyetlenül szétzúzza a nyers valóság tapasztalása, látványa. Az „Alszik a tábor” kétszeri megismétlése panaszosan emeli ki, hogy számára az enyhet adó álom sem tud megnyugvást hozni. Az ekloga hagyományai a formában (hexameter), a párbeszédszerűségben (a feleséggel folytatott, levélszerű dialógus ill. a belső dialóg a valóság/álom elsőbbségéről) és a szemlélődő alaphelyzetben ragadhatók meg (a lírai én az alvók pásztora, aki virraszt, míg a többiek aludnak).

Az eltűnt időt, az emlékké vált idillt, a régi barátokat keresi, kutatja a költő az Á la recherche… (’44. aug.) c. költeményében. A költő az idő- és értékszembesítő versben számba veszi a múltat, a régi emlékeket, melyeket egy nyári baráti összejövetelbe sűrít. A 2. szakasz végén feltör a fájdalom azokért, akiket elragadott és szétszórt a háború. A 3-4. strófa arra keresi a választ: hova tűntek a régi barátok? (A háborúban pusztultak el, ahova meggyőződésből vagy kényszerből jutottak, esetleg - mint a lírai ént is - fogolyként hurcolták el.) A költő mindazokat siratja, akik ártatlanul pusztultak el, de az otthon maradók fájdalmas veszteségeiről, kínjairól is szól. A következő versszak úgy indul, mintha folytatni akarná a reménytelen számvetést, de egy lemondó gesztussal megszakad a mondat folytatása. A vers befejezésében a költő látomásában önmagát is a túlélők közé számítja, bár az otthontól ő is távol van. Úgy véli, hogy a halottak a túlélők sorsát is örökre megváltoztatják, emléküktől sosem lehet szabadulni. A háború pusztításait nem lehet jóvá tenni, örökké velünk maradnak azok.

A munkatábor foglyai állandóan a kétségbeesés és a remény végletei között hányódtak. Ez a lelkiállapot jelenik meg az Erőltetett menetben (’44. szept.) is.  A vers jambikus lejtésű sorokból áll, középen sormetszettel, cezúrával. A vers formája a tartalmat erősítve a foglyok vonuló, kígyózó menetének látványát asszociálja. A költeményben – az előbbiekhez hasonlóan – váltakozó erősséggel szólal meg a reménytelenség és a remény. A jelent az állandó szenvedés, a kilátástalanság, a bizonytalanság, uralja: minden elpusztult, így az otthon is bizonyosan. A 3. mondattól erősödik fel a hit a túlélésre, s innentől lesz hangsúlyosabb az önbiztatás. A túléléshez szükséges erőt az otthon idilljének képsora segít összegyűjteni. A záró mondat pedig már egy határozott önfelszólítás, s a pesszimista én azonosul a reménykedő „bolonddal”.

A Razglednicák (’44. aug. – okt.) a költő Golgotájának egyes állomásait örökítették meg. A cím („képeslapok”) a rövidségre, az út egyes állomásaira utalnak, a derűs megnevezés ellentétben áll a borzalmas tartalommal, ami az út folyamán egyre szörnyűbbé válik.

A 8 soros vers első része - 1. Razglednica – a háború, a menekülés, a rettegés zűrzavarát festi le: mindenki szenved, menekülne. A második fele egy szerelmi vallomás, a szerelem örök és állandó jelenlétét hangsúlyozza – ellentétes gondolatpárhuzam van a részek között (a jelen haláltudata – a szerelem idillje). A szerelem állandóságát hangsúlyozó, szintén ellentétes képekhez (angyal, bogár) azonban egyaránt a pusztulás gondolata társul.

2. Razglednica: Az első versszak a fenyegetve közeledő háború képét (felégetett házak, elpusztított termés, reményvesztett emberek), a második a jelen pusztulásra ítélt, antik hangulatú idilljét tárja elénk. A "még" szó jelzi, hogy a béke idillje (amelyet az antik pásztoridillek szinte túlzó megidézésével fest le a szerző) törékeny, hamarosan elpusztul.

A 3. a legművészibb s egyben a legmegrendítőbb. Az elkerülhetetlen végzet, a kiszolgáltatottság, a szenvedés, az embertelenség képei tárulnak elénk. Ember és állat egy a szenvedésben, a remény már meg sem jelenik.

A 4. Razglednica Lorsi Miklós hegedűművész halálát örökíti meg – mintegy a költő saját sorsának előképeként. A kivégzés naturalisztikus képei a halál közelségével való szembenézést is jelentik. Az elemi rettegés és a belenyugvás egyaránt megjelenik a szövegben.

Felvilágosodás Magyarországon

A felvilágosodás eszméi Magyarországon (és más kelet-európai országban is) viszonylag későn terjedtek el. A több évszázados függés következtében nem volt erős polgárság, s ezeket az új eszméket csak a műveltebb főúri családok tudták magukévá tenni.

A magyar felvilágosodás első szakaszát 1772-től (Bessenyei György: Ágis tragédiája) 1795-ig (a magyar jakobinus mozgalom felszámolása) számítjuk. Mária Terézia Bécsben testőrséget állított fel, ahol a magyar ifjak művelődhettek, s megszervezték az első magyar írói társaságot Bessenyei György vezetésével. Az 1801-ben szabaduló Kazinczy neve fémjelzi a magyar felvilágosodás második szakaszát, mely 1801-től 1825-ig, a reformkorig tart.

Irodalmi élet

Az 1770-es, 80-as években pezsgő irodalmi élet bontakozott ki: 1790-ben megalakult az első magyar színjátszó társulat Kelemen László vezetésével, számos folyóirat alakult: Magyar Museum, Uránia, Orpheus címmel. A klasszicizmus (Bessenyei György, Kazinczy Ferenc) és a szentimentalizmus (Verseghy Ferenc) is népszerű volt

Csokonai Vitéz Mihály

Stílusának sokfélesége

Csokonai egyszerre volt poeta natus (született költő) és poeta doctus (tudós költő). Ő volt a magyar felvilágosodás korának legsokoldalúbb alkotója - ezt műveinek gondolatgazdagsága, szellemi és érzelmi fogékonysága, műfajainak és stílusának változatossága bizonyítja. Gondolkodását mindvégig a felvilágosult humanizmus, a haladásba vetett hit jellemezte. Költészetében sokféle ízlés érvényesül: a kor divatos rokokó és klasszicista vonásai, a szentimentalizmus panaszos hangja, a népies-diákos hatások.

Költeményeit témájuk alapján három csoportba soroljuk:

1. Filozófiai költemények: Az estve
2. Népies versek, helyzetdalok: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz
3. Szerelmes versei: Tartózkodó kérelem, A boldogság, A Reményhez

A felvilágosodás hatása: Az estve

Csokonai lírája a 90-es években a sententia (az antik költők bölcseleteinek, tanításainak kifejtése) és a pictura (tájak, természet, emberek leírása) vegyítéséből nőtt ki (ezek a kor oktatási rendszerében népszerű versírási gyakorlatok fontos műfajai voltak). A költő a felvilágosodás legfőbb gondolatait szólaltatja meg. Különösen Voltaire és Rousseau hatottak rá. Az estve a felvilágosodás Rousseau-i felfogását tükrözi: a romlott társadalommal szemben a természet idilli harmóniáját hirdeti.

A költemény kezdetét az alkonyi természet finom leírása adja költői képek egész sorával. Az első rész csupa szín és hang (tündöklő, arany, rózsaszín, hangicsál, bömböl) és alig-alig érezhető a mozgás. Szelíd, nyugodt hangulatot áraszt az alkonyi erdő. A vers elején kifelé figyel a költő, majd a következő részben befelé fordul, a külvilágot önmagára vonatkoztatja. A harmonikus természet ideálvilágba menekül a "szomorú lelkű" Csokonai. Az alkonyi természet színeit, hangjait illatérzetek egészítik ki. Az erdő "fűszerszámozott theátrommá", illatos színházzá varázsolódik át. A költő megállítaná az időt, késleltetné a komor és setét éj eljövetelét. Az éjszaka az elviselhetetlen emberi világ képévé tágul. A szöveg az esti természet csendes szépségével szembeállítja a zajos, durva, közönséges emberi társadalmat, melyet a kevély és a fösvény emberek csörtetése ural. Kiszakad a költőből a panasz: "e világban semmi részem nincsen". A vers hosszabb, elmélkedő részében írja le, hogy a világ romlottságáért a "bódult emberi nem" a felelős, mert eltért a természet törvényeitől. A további eszmefuttatásban rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon ("az enyim, a tied") megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A szépnek látott múltat a negatív festés módszerével idézi fel: a korabeli társadalom bűneinek, visszásságainak hiányát sorolja fel leltárszerűen. A magántulajdon minden baj és háborúskodás forrása. A nyomorúság az oka az emberek bűneinek is (a szegény válik tolvajjá). A korabeli feudális viszonyok kemény bírálata után a befejező részben visszatér a természethez. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő. Csokonai is a természet gyermekének vallja magát, számára ez a menedéket nyújtó otthon.

Csokonai szerelmi költészete

Csokonai Komáromban ismerkedett meg nagy szerelmével, Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő lányával, akit verseiben Lillának nevezett. A lány is viszonozta érzelmeit, s Csokonai zaklatott életében talán ez volt az egyetlen boldog korszak. Állást keresett a Dunántúlon, de közben a lányt férjhez adták egy más férfihoz. E nagy szerelem élménye, s később a kiábrándulás hívta életre érzékeny verseit. A 60 versből megszerkesztett ciklus a boldog szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel, a kilátástalansággal árul. Az örömöt, játékosságot felváltja a csalódottság és a szenvedés. 

A boldogság, Tartózkodó kérelem

A boldogság, mint címe is jelzi, a beteljesedett szerelmet fejezi ki. Az anakreóni dalok közé soroljuk, amelyek sajátossága az élet szelíd örömeinek kifejezése. Az antik költő konkrétan is megjelenik a műben: a boldogság egyik összetevőjét az ő versei jelentik. Emellett az élet minden lehetséges boldogságfaktorát felsorakoztatja a szöveg: szép természeti környezet, kellemes idő, finom falatok és ital, nevetés és vidám éneklés, s legfőképp Lilla közelsége, aki viszonozza a lírai én érzelmeit. A záró felkiáltás (“ki boldogabb Vitéznél?”) is jelzi, hogy ennyi boldogságot szinte képzelni sem lehet.

A Tartózkodó kérelem a hazai rokokó költészet legszebb példája. A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, a hétköznapi dolgokon való felülemelkedést. Legfőbb tárgyköre a viszonzottnak érzett szerelem, a finom erotika, jellemzői a miniatűr és tökéletes formák. Bár a mű formailag az udvarló költeményekhez hasonlít, de egyértelműen érezhető, hogy a lírai én meglehetősen bizonyos abban, hogy közeledése meleg fogadtatásra talál. A rövid szöveg formai bravúrok sokaságát vonultatja fel: egymásba fonódó képek (tűz-víz, hatalmas-kis, szem-száj, csók), tökéletesen arányos szerkezet, hibátlan szimultán verselés, csilingelő rímek jellemzik.

A Reményhez

Lilla elvesztése után öt évvel keletkezett ez az elégia. Ebben a költeményben búcsúzik el attól és azoktól (Lilla), akik életét tartalmassá tették. Az elégia szerkezetét tekintve négy versszakos, melyek egyenként 16 sorosak. Strófaszerkezete meglehetősen bonyolult; ez is mutat egyfajta klasszicista vonást (merev szabályok, harmónia). A szerkezet szimmetriája és átgondoltsága is a klasszicizmushoz köthető: az 1. és a 4. versszakban párhuzam fedezhető fel, míg a 2. illetve a 3. strófa egymással ellentétben áll. Ritmuslejtése mindvégig trochaikus, rímképlete: abab, cdcd, vagyis keresztrím. Az összetett strófaszerkezet, a szimultán verselés és a hosszú, tiszta rímek a rokokó formai tökéletességét is idézik. 

A költő az első versszakban egy megszemélyesített fogalomhoz, a Reményhez szól. Csokonai és a Remény között párbeszéd természetesen nem alakulhat ki, tehát e költemény fájdalmas hangon előadott monológ. Már itt definiálja a Reményt: nem isten, csak annak látszó; tünemény, csalfa és vak. Ennek ellenére igen nagy hatalommal rendelkezik az emberek - elsősorban a boldogtalanok - felett: hitegeti, majd megcsalja őket. A 2. és a 3. strófában a már jelzett ellentétes kapcsolat bontakozik ki: a tavaszi virágoskert pompájával jellemzi élete boldog, felhőtlen korszakát, s a következő, a 3. versszak pedig a boldogtalanságot tükrözi a kert téli  pusztulásával. Nemcsak Lillát, hanem élete egyéb értékeit is elvesztette. Néhány ellentétpár: rózsa, nárcisz - elhervadt; patak, fa - kiszáradt; boldogság - bú. E két versrészben is felfedezhetők a rokokó stílusjegyei: a színek, szagok, stb., bár a vers egészét a szentimentalizmus jellemzi, amelynek legfőbb témája a szerelmi boldogtalanság volt, melyet a külvilág kegyetlensége idézett elő, s amely ellen a beszélő nem tud cselekedni, csak lassan elsorvad. A befejező strófában a reménytelenség már-már a halálvággyal azonosul. Az élet Lilla elvesztése után értelmetlenné vált Csokonai számára. Ezután hangzik el a fájdalmas búcsú: "Bájoló lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!"

A népiesség hatása: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz

Csokonainál a népiesség még nem tudatos költői program volt, mint később Petőfinél. A formai kísérletezések egyik iránya volt ez számára. Jellemzői az egyszerűbb, nyersebb nyelvezet, a magyaros versformák, a játékos, vidám, olykor pajzán szövegformálás. A Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című vers játékos hangvételű, bordal jellegű költemény, amelyben a költő megszemélyesíti a bort tartó kulacsot, és szerelmi dal formájában szól hozzá. A vers a rokokó könnyedségét és humorát tükrözi, miközben a mulatozás és az életöröm hangulata jelenik meg benne. A lírai beszélő úgy beszél a kulacshoz, mintha kedveséhez szólna, ami komikus és ironikus hatást kelt. A kulacs megszemélyesítése fontos stíluseszköz, mert így egy hétköznapi tárgy érzelmek hordozójává válik. A műben erősen megjelennek a népies vonások is. A „csikóbőrös kulacs” maga is a magyar népi kultúrához kapcsolódó tárgy, amely a pásztorélet és a mulatozás hangulatát idézi. A vers egyszerű, közvetlen nyelvezete és ritmusa a népdalok stílusára emlékeztet. A becéző megszólítások, ismétlések és a könnyen énekelhető forma mind a népi költészet hatását mutatják. Emiatt a vers hangulata közvetlen, vidám és közel áll a mindennapi élethez. A költemény a bor és az ivás örömét dicséri, és azt sugallja, hogy a bor segít feledtetni a gondokat. A hangulat derűs és felszabadult, ami jól illeszkedik a bordalok és a diákköltészet hagyományához. Azonban a vidám hangulat mögött az élet árnyékai is feltűnnek (a gondok, amelyeket az itallal próbál feledtetni), és a zárlatban a halál képe is feltűnik.

A nyelv változó rendszer

A nyelv folyamatosan változó, élő rendszer, amely szorosan összefügg a társadalom, a kultúra és a technológia alakulásával. Az új nyelvi fejlemények és jelenségek – például az idegen szavak terjedése, az ifjúsági nyelv változásai, az internetes kommunikáció sajátosságai vagy a beszélt nyelv írott formában való megjelenése – gyakran váltanak ki vitát a nyelvhasználók körében. Ebben a közegben különösen fontossá válik a nyelvművelés szerepe, amely nem pusztán a „helyes” nyelvhasználat előírására törekszik, hanem segítséget nyújt az új jelenségek értelmezésében és megértésében is.

A nyelvművelés múltja

A nyelvművelés hagyományosan normatív szemléletű tevékenységként jelent meg: célja a köznyelvi norma megőrzése, a nyelvi igényesség fejlesztése és a nyelv „romlásának” megakadályozása volt. Ez a felfogás különösen a 19–20. század fordulóján volt meghatározó, amikor a nemzeti nyelv egységesítése és presztízsének növelése kiemelt társadalmi célként jelent meg. A klasszikus nyelvművelés gyakran elutasítóan viszonyult az új nyelvi formákhoz, főként az idegen eredetű szavakhoz vagy a szlenghez, mivel azokat a nyelv tisztaságát veszélyeztető tényezőknek tekintette.

A korszerű nyelvművelés

A modern nyelvtudomány azonban árnyaltabb megközelítést kínál. A leíró nyelvészet szemlélete szerint a nyelvi változás természetes és elkerülhetetlen folyamat, amelyet nem lehet pusztán tiltásokkal megállítani. A korszerű nyelvművelés ezért egyre inkább közeledik ehhez a felfogáshoz: nemcsak minősít, hanem magyaráz is. Feladata, hogy bemutassa, miért és hogyan jelennek meg új nyelvi jelenségek, milyen kommunikációs igények hívják őket életre, és milyen funkciót töltenek be a nyelvhasználatban.

Ahhoz, hogy eredményes nyelvművelő munka folyjék, felkészült és elkötelezett nyelvművelők szükségesek, de a munka hatékonyságát nagymértékben megnöveli a megfelelő intézményes háttér (pl. Anyanyelvápolók Szövetsége, Nyelvtudományi Intézet stb.). Nagy jelentőséggel bírnak a nyelvápoló folyóiratok, pl.: Magyar Nyelvőr, Édes Anyanyelvünk. Jelentős nyelvművelők pl. Simonyi Zsigmond, Lőrincze Lajos, Keszler Borbála, Grétsy László. Különböző tévés és rádiós műsorok is az anyanyelvápolást célozzák, célozták meg, pl.: Beszélni nehéz!, Álljunk meg egy szóra, továbbá a legfontosabb országos jelentőségű rendezvényekhez tartozik a Kazinczy-verseny is.

Új nyelvi fejlemények

Az egyik legszembetűnőbb új nyelvi fejlemény az internetes és digitális kommunikáció hatása a nyelvre. Az SMS-ek, csevegőalkalmazások és közösségi oldalak nyelve rövidítésekkel, emotikonokkal, mozaikszavakkal és laza mondatszerkesztéssel él. A nyelvművelés szerepe ebben az esetben nem az, hogy egyszerűen „helytelennek” bélyegezze ezeket a formákat, hanem hogy rámutasson: ezek a nyelvi megoldások egy adott kommunikációs helyzethez kötődnek. Gyors, informális, gyakran érzelmeket kifejező közlésekre szolgálnak, és nem feltétlenül veszélyeztetik az igényes nyelvhasználatot más színtereken, például hivatalos vagy tudományos szövegekben.

Hasonlóan fontos terület az idegen szavak és angol jövevényszavak terjedése. A globalizáció és a technológiai fejlődés következtében számos új fogalom jelenik meg, amelyekre a magyar nyelv gyakran idegen eredetű kifejezésekkel reagál (pl. streamel, influenszer, online). A nyelvművelés feladata ilyenkor az, hogy mérlegeljen: szükség van-e magyar megfelelőre, beilleszthető-e az idegen szó a magyar nyelv rendszerébe, illetve milyen stílusértéke van. Ez az értelmező szerep segíti a nyelvhasználókat abban, hogy tudatosan válasszanak a különböző nyelvi lehetőségek közül.

A nyelvművelésnek emellett jelentős nevelő szerepe is van. Az iskolai oktatásban és a nyilvános megszólalásokban hozzájárul a nyelvi tudatosság kialakításához: megtanítja, hogy a nyelvhasználat mindig helyzetfüggő, és hogy az új nyelvi jelenségek nem feltétlenül „hibák”, hanem gyakran egy adott közösség identitásának és kreativitásának megnyilvánulásai. Ugyanakkor hangsúlyozza a köznyelvi norma fontosságát is, amely lehetővé teszi a társadalom tagjai közötti hatékony kommunikációt.

Mai gyakori nyelvhasználati problémák:

• töltelékszavak: hát, izé, tök, ilyen stb.
• trágár, igénytelen szavak
• aránytalanul sok szórövidítés: pl. Balcsi, fürcsi, kari, tali, depi, cuki stb.
• szavak csonkítása helyesírási tekintetben: naon, vok stb.
• elharapott szóvégek: pl. azé’; mer’; stb.
• ékezetek elhagyása
• sok angol szleng, pl. lowkey, hell nah, red flag

Összegzés

Összegzésként elmondható, hogy a nyelvművelés szerepe az új nyelvi fejlemények értelmezésében napjainkban sokkal összetettebb, mint korábban. Nem csupán szabályoz és minősít, hanem értelmez, magyaráz és közvetít a nyelvtudomány eredményei és a mindennapi nyelvhasználók között. Ez a szemlélet hozzájárul ahhoz, hogy a nyelvi változásokat ne fenyegetésként, hanem a nyelv élő, alkalmazkodó természetének bizonyítékaként értelmezzük.

Bevezetés

A nyelv nemcsak a gondolkodás és a kommunikáció eszköze, hanem identitásunk kifejezője is. A nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbóluma az anyanyelv, bár nem ez a feltétlen nemzeti identitásképző: főként kisebbségek esetén előfordul, hogy bár a nyelvet már nem vagy nem anyanyelvi szinten beszélik, mégis az adott nemzethez tartozónak vallják magukat (pl. hazai német nemzetiség). Közismert példa továbbá Liszt Ferenc, akiről köztudott, hogy bár nem beszélt magyarul, mégis magyarnak vallotta magát.

Magyarok a világban

A világ csaknem 7000 nyelve közül a beszélők számát tekintve a magyar a 40. helyet foglalja el. A világon körülbelül 13 (14?) millió magyar anyanyelvű ember él, a legtöbben a Kárpát-medencében, a történelmi Magyarország területén élnek, ebből majdnem 10 millióan Magyarországon. A többiek részben a környező országokban, részint a világ egyéb tájain élnek.

A magyar nyelv a magyarok számára a közösségi emlékezet, a hagyományok és az önazonosság hordozója is. Történelmünk során a magyarság gyakran került olyan politikai és társadalmi helyzetbe, amely a nyelvhasználatot is jelentősen befolyásolta. 

Történeti háttér

A honfoglalást követően a magyar nyelv uralkodóvá vált a Kárpát-medencében, miközben kapcsolatba került számos más nyelvvel és kultúrával, elsősorban a környező és itt őshonos szláv népekkel, később a törökökkel, valamint a németajkú népekkel. A középkorban a latin volt az államigazgatás és az írásbeliség nyelve, de a magyar nyelv fokozatosan megerősödött, különösen a reformáció idején, amikor a bibliafordítások és az anyanyelvű prédikációk elősegítették fejlődését. A 19. századi nyelvújítás új lendületet adott a magyar nyelvnek: szókincse gazdagodott, alkalmassá vált a tudományos és hivatali nyelvhasználatra is. A 20. század elejének történelmi eseményei azonban megtörték ezt az egységes fejlődést. Az első világháborút lezáró trianoni döntés következtében a magyar nyelv beszélőinek mintegy egyharmada kisebbségi sorba került a szomszédos országokban. A következő nagy veszteséget a nagy gazdasági világválság és a Horthy-rendszer diktatúrája elől menekülő mintegy másfél milliós tömeg kivándorlása jelentette. Ezután a kommunista hatalomátvétel, majd az 56-os forradalom hozott kivándorlási hullámot. A legutolsó nagy emigrációs hullám az elmúlt évtizedekben zajlott/zajlik, gazdasági és politikai okokból. Ez utóbbi kivándorlók azonban nem a Kárpát-medencében telepedtek le.

A magyar nyelv helyzete a szomszédos országokban

A Kárpát-medencében ma is több mint másfél millió magyar él az anyaország határain kívül, például Erdélyben (Románia), a Felvidéken (Szlovákia), a Vajdaságban (Szerbia), Kárpátalján (Ukrajna), valamint Horvátországban és Szlovéniában. Ezekben a régiókban a magyar nyelv státusza eltérő: egyes helyeken regionális vagy kisebbségi nyelvként hivatalosan is elismert, máshol korlátozottabb jogokkal rendelkezik.

A legfrissebb (2020-21-es) népszámlálási adatok szerint a magyarság lélekszáma területi tekintetben:

Azaz a Kárpát-medencében a határon túl élő magyarok összlélekszáma kb. 1.8M fő. Ezen kívül a világban kb. 2-2,5M magyar él diaszpórában, a legtöbben az Egyesült Államokban (1,3M), azon kívül több százezren az alábbi országokban (sorrendben): Kanada, Németország, UK, Franciaország, Ausztria, illetve több tízezren pl.: Brazília, Ausztrália, skandináv országok, Olaszország, Spanyolország, Svájc stb. (becsült adatok). Őket kollektív kisebbségi jogok nem illetik meg.

A kisebbségi lét számos kihívást jelent. A többségi államnyelv dominanciája gyakran visszaszorítja a magyar nyelv használatát a közéletből, az adminisztrációból és az oktatásból. Ugyanakkor vannak pozitív példák is: ahol biztosított az anyanyelvű oktatás, a kétnyelvű feliratok és a kulturális autonómia, ott a magyar nyelv viszonylag stabilan fennmarad.

Kétnyelvűség, kevertnyelvűség

A határon túli kisebbségek a magyar nyelvnek a nyelvjárásukon alapuló helyi változatát beszélik. A helyi változatokat az adott ország többségi nyelvéből származó jövevényszavak és kölcsönszavak is színezik (például a patika jelentése sportcipő a vajdasági magyar nyelvben). A világon az emberek jelentős része két- vagy többnyelvű. Kétnyelvűségről akkor beszélünk, ha egy személy két nyelven anyanyelvi vagy majdnem anyanyelvi szinten beszél, és a mindennapi érintkezés során használja őket. A határon túl kisebbségi helyzetben élő magyarok többsége kétnyelvű. Kisebbségi helyzetben a kétnyelvűség következménye lehet a kevertnyelvűség, melynek során a beszélő azonos kommunikációs helyzetben, akár egy mondaton belül is keveri a két nyelvi rendszert. A kevertnyelvűségen túl bekövetkezhet nyelvcsere is, azaz az anyanyelv feladása.

Anyanyelv és oktatás

Az anyanyelvi oktatás kulcsszerepet játszik a nyelvmegőrzésben. Az óvodától az egyetemig tartó magyar nyelvű képzés nemcsak a nyelvi kompetenciát erősíti, hanem a kulturális identitást is. A Kárpát-medence magyar közösségeiben azonban gyakran tapasztalható intézményhiány, pedagógushiány vagy jogi akadályozottság.

Az asszimiláció veszélye különösen a vegyes házasságokban és a nagyvárosi környezetben erős. Ilyen esetekben a gyermekek gyakran a többségi nyelven tanulnak, ami hosszú távon a magyar nyelv háttérbe szorulásához vezethet. Ennek ellensúlyozására fontos szerep jut a civil szervezeteknek, egyházi intézményeknek és határon túli magyar programoknak.

Nyelvi jogok és nyelvpolitika

A nyelvi jogok biztosítása alapvető feltétele a kisebbségi nyelvek fennmaradásának. Az európai normák – például a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája – elvileg védelmet nyújtanak a magyar nyelv számára is, ám ezek gyakorlati érvényesülése országonként eltérő. Ezek az okiratok leszögezik, hogy senkit sem érhet hátrányos társadalmi megkülönböztetés azért, mert nem a többségi nyelvet használja. Ennek alapján a kisebbségek számára biztosítani kell:

• az anyanyelvi oktatást az alapképzésben és a szakképzésben is, ugyanakkor a hivatalos nyelv elsajátításának lehetőségét is;
• a közhivatalokban a kisebbségi anyanyelven történő ügyintézést;
• az anyanyelv használatának lehetőségét a közéleti fórumokon (pl. az egyházban, a tömegkommunikációban, a tudományos és a kulturális életben).

Az anyanyelv használatát egy állam törvényhozásában egyéni és kollektív (a kisebbséget mint közösséget tekintő) kisebbségi jogokkal kell biztosítani. 

Magyarország részéről folyamatosan komoly anyagi támogatás érkezik a határon túli régiókba, amelyek célja (többek között) a határon túli magyar nyelvű oktatás, kultúra és média segítése. A környező országokban a magát magyarnak valló és magyarul beszélő emberek száma ennek ellenére egyre fogy. A legnehezebb talán a nyelvszigetben élő moldvai csángók helyzete. Az ő lakóhelyük soha nem volt Magyarország része, ezért Moldvában nem alakult ki a magyar nyelvű írásbeliség, és nem volt nagyobb számú értelmiség sem. A fiatalok már alig beszélnek magyarul.

Globalizáció és modern kihívások

A globalizáció és a digitális kommunikáció új kihívásokat és lehetőségeket teremt. Az angol nyelv térhódítása, valamint a többségi államnyelvek dominanciája csökkentheti a magyar nyelv presztízsét, különösen a fiatalok körében, akik az angolt egyre több, magánéleti színtéren is, szinte második anyanyelvként használják. Ugyanakkor az internet, a közösségi média és az online oktatás lehetőséget ad arra, hogy a magyar nyelv új tereken is jelen legyen.

A nyelv fennmaradása nagymértékben függ a beszélők tudatos nyelvhasználatától. Ha a közösség értékként tekint anyanyelvére, és aktívan használja azt a mindennapi élet minden területén, akkor a magyar nyelv a Kárpát-medencében hosszú távon is életképes maradhat.

Összegzés

A magyar nyelv helyzete a Kárpát-medencében összetett és sokszínű. Történelmi okokból számos régióban kisebbségi nyelvként él tovább, ami egyszerre jelent veszélyeket és lehetőségeket. A nyelvmegőrzés kulcsa az anyanyelvi oktatás, a nyelvi jogok érvényesítése és a közösségi összefogás. A magyar nyelv jövője nemcsak jogi és politikai kérdés, hanem a beszélők felelőssége is: rajtunk múlik, hogy nyelvünk továbbra is élő és fejlődő része maradjon a Kárpát-medence kulturális örökségének.

A szókincs jelentésváltozásának főbb típusai, tendenciái

A nyelv folyamatosan változó rendszer, amely szorosan összefügg az azt beszélő közösség életével, gondolkodásával és kultúrájával. A nyelvi változások egyik legszembetűnőbb területe a szókincs, azon belül is a szavak jelentésének alakulása. Egy nyelv szókincse három részből áll: 1. alapnyelvi eredetű szavak; 2. belső keletkezésű szókészlet; 3. idegen eredetű szókészlet. A jelentésváltozás természetes nyelvi folyamat, melynek legfontosabb formái:

• jelentésbővülés
• jelentésszűkülés
• jelentésátvitel
• értékítélet változása
• stilisztikai, esztétikai érték átalakulása

Ezek a változások nem véletlenszerűek, hanem jól felismerhető tendenciákat követnek.

A jelentésváltozás fogalma

Jelentésváltozásról akkor beszélünk, amikor egy szó jelentése idővel megváltozik: új jelentésekkel gazdagodik, korábbi jelentései háttérbe szorulnak vagy teljesen eltűnnek. A jelentésváltozás oka lehet társadalmi, kulturális, történelmi változás, de szerepet játszhat benne a nyelvhasználók gondolkodásának, értékrendjének átalakulása is. A jelentésváltozás vizsgálata a szemantika (jelentéstan) feladata.

A jelentésváltozás főbb típusai

1. Jelentésbővülés (generalizáció)

Jelentésbővülésről akkor beszélünk, amikor egy szó jelentése tágabbá válik, és több dologra, jelenségre kezd vonatkozni, mint korábban. Pl.:  a „diák” szó eredetileg csak egyházi iskolák tanulóit, valamint a latin nyelvet jelentette, ma viszont minden tanulóra és hallgatóra használjuk. A jelentésbővülés gyakran társadalmi változásokhoz kapcsolódik, például (itt) az oktatás kiterjedéséhez vagy új intézmények megjelenéséhez.

2. Jelentésszűkülés (specializáció)

A jelentésszűkülés ennek ellentéte: a szó jelentése egy szűkebb fogalmi körre korlátozódik.
Például a „barom” szó régen minden háziállatot jelentett, később már csak a szarvasmarhára használták. A jelentésszűkülés oka gyakran az, hogy új szavak jelennek meg a nyelvben, amelyek átveszik az általánosabb jelentést.

3. Jelentésátvitel

A jelentésátvitel során a szó jelentése valamilyen hasonlóság vagy érintkezés alapján tevődik át egy másik fogalomra. Ennek két legfontosabb formája:

a) Metaforikus (hasonlóságon alapuló) jelentésátvitel

A metafora esetében két dolog közötti hasonlóság a jelentés alapja. Pl. a fent említett “barom” szó még újabb jelentése az emberre vonatkoztatott “ostoba” jelentés. További példák: „asztal lába”, „hegy gyomra”. A metaforikus jelentésátvitel különösen gyakori az elvont fogalmak megnevezésében.

b) Metonimikus (érintkezésen alapuló) jelentésátvitel

Itt nem hasonlóság, hanem valamilyen logikai kapcsolat (pl. rész–egész, ok–okozat) hozza létre az új jelentést. Például: az iskola szó jelentheti az épületet, ahol az oktatás folyik, jelentheti az ott tanuló diákok és a tanárok összességét mint intézményt, jelentheti bizonyos tanok összességét, vagy csupán a rendezettséget (pl. faiskola).

4. Jelentésjavulás (amelioráció)

Jelentésjavulásról akkor beszélünk, amikor egy szó értékítélete pozitívabbá válik. Például a „vitéz” szó eredetileg egyszerűen katonát jelentett, később azonban a bátorság és hősiesség fogalmával kapcsolódott össze. Ez a folyamat gyakran társadalmi presztízsváltozásokhoz kötődik.

5. Jelentésromlás (pejoráció)

A jelentésromlás során a szó negatívabb érzelmi töltetet kap. Például a „népség” vagy a „cselszövő” szó korábban semleges vagy kevésbé negatív jelentésű volt, mára azonban erősen pejoratívvá vált. Tipikus területe ennek a szexualitással összefüggő szavak jelentésromlása: köznyelviből a trágár felé csúsznak. A jelentésromlás gyakran társadalmi előítéletekkel, értékrendváltozással függ össze.

A jelentésváltozás főbb tendenciái

A jelentésváltozások mögött általános nyelvi tendenciák figyelhetők meg:

• Absztrakció: a konkrét jelentésekből elvont fogalmak jönnek létre (pl. „út” → sors).
• Expresszivitás növekedése: a nyelvhasználók érzelmeket, értékítéleteket fejeznek ki a jelentésmódosulással.
• Társadalmi változások hatása: az új életformák, a technikai fejlődés, a kulturális átalakulások új jelentéseket hoznak létre.
• Nyelvi gazdaságosság: egy szó több jelentést vesz fel, így kevesebb szóval több dolgot lehet kifejezni.

Összegzés

A szókincs jelentésváltozása a nyelv élő, folyamatosan megújuló jellegét mutatja. A különböző típusok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyelv alkalmazkodni tudjon a beszélők igényeihez és a változó világhoz. A jelentésváltozások vizsgálata nemcsak nyelvészeti szempontból fontos, hanem segít megérteni a társadalom és a gondolkodás történeti alakulását is.

A nyelvtörténet a nyelv időbeli változásait vizsgálja, vagyis azt, hogyan alakult a nyelv hangrendszere, szókincse, nyelvtani szerkezete és helyesírása az egyes korszakokban (diakronikus vizsgálat - szemben a jelen állapot szinkronikus vizsgálatával). A magyar nyelv múltjának megismerése nem lenne lehetséges a nyelvemlékek nélkül. Ezek azok az írott források, amelyek a korábbi nyelvállapotokról hiteles információkat őriznek. A nyelvemlékek nemcsak nyelvi, hanem művelődéstörténeti és társadalomtörténeti szempontból is jelentősek, hiszen tükrözik a kor gondolkodását, vallási életét és írásbeliségét.

A nyelvemlékes kor a honfoglalás körüli időktől kezdődik. Ekkor jelent meg az írásbeliség, amely kezdetben kizárólag latin (esetleg görög) nyelvű.

A nyelvemlékek csoportosítása írásmód szerint:

•   kézírásos
•   nyomtatott

Nyelvi anyag szempontjából:

• szórványemlékek
• glosszák, szójegyzékek, szótárak
• összefüggő szövegemlékek – kódexek

1. Kézírásos emlékek

A kézírásos nyelvemlékek főként a középkorból és a kora újkorból származnak. Ezeket szerzetesek, írnokok, papok másolták, gyakran pergamenre vagy papírra. Nyelvük sokszor változatos, mert tükrözik a másoló nyelvjárását is. A másolások során hibák, eltérések keletkezhettek, ugyanakkor ezek az emlékek rendkívül értékesek a nyelvtörténet számára. A kézírás használata emellett egészen a 20. század végéig nagyon általános maradt (pl. magánlevelezés), visszaszorulása leginkább a számítógépeknek volt köszönhető.

A) Szórványemlékek:

Idegen nyelven íródott szövegek, magyar szavak csak elszórtan jelennek meg bennük. A magyar szavak többsége valamilyen tulajdonnév (földrajzi vagy személynév)

Legjelentősebb szórványemlékek:

I. Bíborbanszületett Konstantin – A birodalom kormányzásáról (950k)

• fővezérek (pl. Álmos, Árpád, Levedi, Üllő, Tas)
• törzsek (pl. Nyék, Tarján, Kér, Keszi)
• földrajzi helyek (pl. Etelköz, Tisza, Maros, Levédia)

II. Veszprémvölgyi apácák adománylevele (11. sz.)

• görög és később latin nyelvű változat
• magyar helynevek

III. A Tihanyi Apátság alapítólevele (1055)

• tulajdonnevek, magyar köznevek (Tichon, Bolatin, kurtuel fa)
• mondattöredék: „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” [=Fehérvárra menő hadútra]

IV. Anonymus – Gesta Hungarorum (1200k)

-   gazdag személynevekben, több helynév, pl. saruuar (Sárvár), satmar (Szatmár), matra (Mátra)

B) Glossza (széljegyzet):

• nem szerves része a szövegnek
• szövegek megértését segítő lapszéli vagy a sorok közé beírt jegyzet általában latin szövegben

Szójegyzékek:

• szótárak helyett fogalomkörök szerint csoportosított szójegyzékek
• latin nyelvűek
• latin szavak fölé jegyezték be a magyar jelentést

C) Szövegemlékek:

• már összefüggő, magyarul írt szövegek
• hosszabbak v. rövidebbek is lehetnek
• kézírásosak v. nyomtatottak
• főként egyházi, később világi téma

1. Halotti beszéd és könyörgés (12. sz.)

• első összefüggő magyar nyelvű szövegemlékünk
• a latin nyelvű Pray-kódexben vendégszövegként maradt fenn
• mellette olvasható a latin eredeti halotti beszéd, melynek szabad fordítása a magyar szöveg (a könyörgés szó szerinti fordítás)
• két részből áll: 26 soros beszéd + 6 soros könyörgés = 32 sor

II. Ómagyar Mária-siralom (13. sz. közepe)

• -  Leuweni-kódex
• - egy latin Mária-siralom fordítása
• - első versemlékünk

III. Königsbergi töredék és szalagjai (14. sz.)

• egy könyv kötéséből kerültek elő, több rövid szövegrész-töredék, amelyek egy Mária anyaságán elmélkedő versből (?) származnak

IV. Kódexek:

• nagy terjedelmű, kézzel írott alkotások
• XV-XVI. század
• igény: latint kevésbé értőknek anyanyelvükön szóljanak az imádságok, példázatok, bibliai részletek, legendák

a, Jókai-kódex: Szent Ferenc életét beszéli el

 b, Bécsi,  Müncheni, Apor-kódex: mindegyik 15. századi bibliafordítás-részleteket tartalmaz

c, Érdy-kódex: fordítások, prédikációk, legendák egy karthauzi szerzetes tollából

d, Huszita Biblia

• világi papoktól származó első magyar Biblia-fordítás (nem teljes)
• 3 kódexben találták meg

e, Ráskay Lea: Margit-legenda (másolója) (1510)

V. Világi témájú, kéziratos nyelvemlékek:

• Szabács viadala (históriás ének, főhőse Kinizsi) 
• Soproni virágének (magyar nyelvű szerelmi líra első emléke)
• Nyelvészeti szempontból jelentős források még a korabeli kelengyelajstromok, a nyugták, a bírói ítéletek és a magánlevelek.

2. Korai nyomtatványok:

a, Egyházi témájú:

• Sylvester János – Új Testamentum (1541) - az első teljes Újszövetség-fordítás
• Károlyi Gáspár – Szent Biblia (1590, Vizsoly) - az első teljes bibliafordítás

b, Világi témájú:

• hazai nyelvtanok, szótárak (pl.: Dévai Bíró Mátyás, Szenci Molnár Albert)
• az első magyar enciklopédia (Apáczai Csere János, 1653)
• szépirodalmi művek: Balassi Bálint lírája, Zrínyi Miklós munkássága (pl.: Szigeti veszedelem c. eposza), Pázmány Péter vitairatai, prédikációi, Heltai Gáspár fabulái.

A kézírásos és nyomtatott nyelvemlékek összehasonlítása

A kézírásos nyelvemlékek előnye, hogy sokszor őrzik a nyelvjárási sajátosságokat és a beszélt nyelvhez közelebb álló formákat. Hátrányuk, hogy a másolások miatt pontatlanságok jelenhetnek meg. A nyomtatott nyelvemlékek ezzel szemben egységesebb nyelvhasználatot közvetítenek, és fontos szerepet játszanak a nyelvi normák rögzítésében, ugyanakkor kevésbé tükrözik a nyelvi változatosságot.

Bevezetés

Az emberi kommunikáció alapvető célja az információátadás, a kapcsolatteremtés és a közösség fenntartása. Ennek során különböző kommunikációs formákat használunk, amelyek közül a két legmeghatározóbb a szóbeliség és az írásbeliség. E két forma nemcsak technikájában, hanem működésében, nyelvi eszköztárában és társadalmi szerepében is eltér egymástól. A modern társadalomban mindkettő egyszerre van jelen, gyakran egymásra hatva, ezért fontos megérteni sajátosságaikat és különbségeiket.

A szóbeliség fogalma és jellemzői

Az emberi kommunikáció a feltételezések szerint eredetileg nonverbális (az állati kommunikációhoz hasonló) lehetett. Ezután jöhetett létre előbb a tagolatlan, majd a tagolt beszéd, elsőként a szóbeliség. Ez olyan kommunikációs forma, amelyben az üzenet hangzó nyelv útján, közvetlen vagy közvetett módon jut el a befogadóhoz. 

A szóbeli kommunikáció legfontosabb jellemzője a közvetlenség. A beszélő és a hallgató gyakran egy időben és egy térben van jelen, ami lehetőséget ad az azonnali visszacsatolásra. A kommunikáció során nemcsak a nyelvi elemek játszanak szerepet, hanem a nem nyelvi kifejezőeszközök is, például:

• hangsúly,

• hanglejtés,

• beszédtempó,

• mimika,

• gesztusok,

• testtartás.

A szóbeliség nyelve általában kevésbé szerkesztett, gyakran élőbeszédszerű. Jellemzőek rá az ismétlések, megszakítások, javítások, töltelékszavak. Ezek nem feltétlenül hibák, hanem a spontán gondolkodás és beszéd természetes velejárói.

A szóbeli közlés erősen kontextusfüggő: a befogadó gyakran az adott helyzetből, a beszélő személyéből vagy a korábbi közös ismeretekből érti meg az üzenetet. Emiatt a szóbeliség kevésbé időtálló, hiszen az elhangzott szöveg – ha nem rögzítik – könnyen feledésbe merül.

Az írásbeliség fogalma és jellemzői

Az írásbeliség az a kommunikációs forma, amelyben az üzenet írott jelek segítségével rögzül és közvetítődik. Az írásbeliség története során különböző írásrendszerek alakultak ki. A legkorábbiak közé tartoznak a képírásos rendszerek (pl. a hieroglifák), amelyekben a jelek eredetileg konkrét tárgyakat, cselekvéseket ábrázoltak. Ezt követték a fogalomírásos és szótagírásos formák, például a sumér ékírás, amely kezdetben képszerű jeleket használt, majd fokozatosan elvontabbá vált. A kínai írás szó- és szótagjelölő elemekből áll. A fejlődés csúcspontját a betűírás jelenti, amelyben az egyes jelek hangokat vagy hangértékeket jelölnek; ilyen a latin, a görög vagy a cirill ábécé is. A betűírás előnye, hogy viszonylag kevés jellel pontosan rögzíthető a beszélt nyelv, ezért vált a legelterjedtebb írásformává.Az írás megjelenése hatalmas fordulatot hozott az emberi kultúrában, mivel lehetővé tette az információk tartós megőrzését, az ismeretek felhalmozását és továbbadását térben és időben.

Az írásbeli kommunikáció egyik legfontosabb sajátossága a tervezettség és szerkesztettség. Az írott szöveg létrehozása több időt igényel, lehetőséget ad az átgondolásra, javításra, pontosításra. Emiatt az írásbeli szövegek általában:

• szabályosabb mondatszerkezetűek,

• gazdagabb szókincsűek,

• logikailag rendezettebbek.

Az írásbeliségben hiányoznak a szóbeliségre jellemző nem nyelvi jelek, ezért az író kizárólag a nyelvi eszközökre támaszkodhat. Ennek következtében nagyobb szerep jut az írásjeleknek, a szöveg tagolásának és a stiláris megoldásoknak.

Az írott szöveg kevésbé függ a konkrét kommunikációs helyzettől, ezért önállóbb, de egyben nagyobb felelősséget is ró az alkotóra: a befogadónak önmagában kell megértenie a szöveget.

A szóbeliség és írásbeliség összehasonlítása

A két kommunikációs forma között több szempontból is vannak különbségek:

• Időbeliség: a szóbeliség általában azonnali, az írásbeliség időben eltolódhat.

• Visszacsatolás: szóban gyors és közvetlen, írásban késleltetett vagy hiányzó.

• Nyelvhasználat: a szóbeliség lazább, az írásbeliség szabályozottabb.

• Rögzítettség: a szóbeli szöveg mulandó, az írott maradandó.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a modern kommunikációban ezek a határok gyakran elmosódnak. Az elektronikus kommunikáció (például csevegés, e-mail, közösségi média) olyan írásos formákat hozott létre, amelyek sokszor a szóbeliség jegyeit hordozzák.

A szóbeliség és írásbeliség változása

A kommunikáció forradalma a könyvnyomtatással indul, amely a kapitalizmusban teljesedik ki (hírlapok). A rádió, a telefon és a tévé feltalálása vezet a média forradalmához, az internettel pedig információs forradalom kezdődött. Mindez gyökeresen átalakította-átalakítja a kommunikációt. Új nyelvi létmódok jöttek létre: a másodlagos szóbeliség és a másodlagos írásbeliség, amikor technikai eszközt használunk (telefon, sms, ímél stb.) Az információs forradalom hatására létrejövő új nyelvi létmódot új beszéltnyelviségnek nevezzük. Ez természetesen magában foglalja a másodlagos szóbeliséget és írásbeliséget, de új szintre helyezi. Egyes kutatók szerint az információs eszközökkel létrejövő új beszéltnyelviség egyre több funkciót vesz át a valódi élőbeszédtől – sokszor annak helyébe lép. Néhány jellemzője:
• Az írást a beszédhez közelíti (szleng), és kiegészíti vizuális információkkal (képek, emotikonok);
• sokszor oda-vissza irányúvá teszi a tömegkommunikációt (pl. kommentek);
• összekapcsolja a tömegkommunikációt és a személyközi kommunikációt (blogok, megosztások)

Összegzés

Összefoglalva megállapítható, hogy a szóbeliség és az írásbeliség az emberi kommunikáció két alapvető, egymást kiegészítő formája.  A sikeres kommunikáció feltétele, hogy az adott helyzetnek megfelelően tudjuk alkalmazni őket, és felismerjük szerepüket a társadalmi és kulturális életben.

Bevezetés 

A nyelv elsődleges funkciója az emberi kommunikáció: gondolataink, szándékaink, érzelmeink kifejezése és mások megértése. A sikeres nyelvhasználat azonban nem merül ki a nyelvtani szabályok ismeretében, hanem feltételezi a kommunikációs helyzethez való alkalmazkodást, a társadalmi és kulturális normák figyelembevételét is. A pragmatika, vagyis a nyelvhasználat tudománya azt vizsgálja, hogyan használjuk a nyelvet konkrét helyzetekben. Ennek központi elemei a beszédaktusok, az együttműködési elvek és az udvariassági formák, amelyek együttesen biztosítják a hatékony és eredményes kommunikációt.

A beszédaktusok fogalma és típusai

A beszédaktus-elmélet alapjait John L. Austin és John Searle fektette le. Kiindulópontjuk az volt, hogy a nyelvhasználat nem csupán közlés, hanem cselekvés is: amikor beszélünk, egyúttal végre is hajtunk valamit.

Austin három szinten különböztette meg a beszédaktusokat:

• Lokúciós aktus: maga a kimondott nyelvi forma (pl. „Hideg van.”)

• Illokúciós aktus: a beszélő szándéka (pl. kérés, felszólítás, figyelmeztetés: a beszélő az ablak becsukását kéri)

• Perlokúciós aktus: a beszéd hatása a hallgatóra (pl. az ablakot becsukja valaki)

Searle rendszerezése szerint az illokúciós aktusok fő típusai:

• Megállapító (asszertív): a valóság leírása, állítás (pl. „Holnap vizsga lesz.”)

• Felszólító (direktív): a hallgató cselekvésének befolyásolása (pl. „Kérlek, segíts!”)

• Kötelező (kommisszív): a beszélő vállal kötelezettséget (pl. „Megígérem.”)

• Kifejező (expresszív): érzelmek, attitűdök kifejezése (pl. „Sajnálom.”)

• Nyilatkozó (deklaratív): a kimondással változást hoz létre (pl. „Felmentem az óráról.”)

A beszédaktusok lehetnek direkt (közvetlen) vagy indirekt formájúak. Az indirekt beszédaktusok különösen fontosak az udvariasság és a társas normák betartása szempontjából (pl. „Nem csuknád be az ablakot?”).

Az együttműködési elv és a társalgási maximák

A sikeres kommunikáció alapja az, hogy a beszélő felek együttműködnek egymással. Ezt fogalmazta meg Paul Grice az együttműködési elvben, amely szerint: „Úgy járulj hozzá a társalgáshoz, ahogyan azt a beszélgetés célja és iránya megkívánja.”

Grice négy társalgási maximát különített el:

1. A mennyiség maximája – annyi információt adjunk, amennyi szükséges, se többet, se kevesebbet.

2. A minőség maximája – csak igazat mondjunk, és olyat, ami bizonyítható.

3. A relevancia maximája – maradjunk a tárgynál.

4. A mód maximája – fogalmazzunk világosan, egyértelműen.

A maximák megszegése nem feltétlenül hibát jelent: gyakran tudatosan sértjük meg őket, például irónia, humor vagy célzás esetén. Ilyenkor a hallgató társalgási implikatúrák segítségével következtet a valódi jelentésre. A társalgási implikatúra nem kimondott, hanem kikövetkeztetett jelentés. Olyan többletjelentés, amely nem szó szerint hangzik el, mégis a hallgató számára érthetővé válik a beszédhelyzet, a kontextus és az együttműködési elvek alapján. Másképp megfogalmazva: amit mondunk ≠ amit értünk, de a hallgató képes rájönni a valódi szándékra. A társalgási implikatúra általában akkor keletkezik, amikor a beszélő látszólag megszegi az egyik társalgási maximát, a hallgató pedig feltételezi, hogy a beszélő továbbra is együttműködő. Ezért megpróbálja értelmezni a kijelentés mögöttes jelentését.

Udvariassági formák és stratégiák

Az udvariasság a nyelvi viselkedés társadalmi szabályozója. Brown és Levinson udvariasságelmélete szerint minden ember rendelkezik úgynevezett arccal (face), amely lehet:

• Pozitív arc: az elfogadás, megbecsülés iránti igény.

• Negatív arc: az önállóság, a szabadság megőrzésének igénye.

Bizonyos beszédaktusok (pl. kérés, kritika, utasítás) veszélyeztethetik a hallgató arcát, ezért a beszélők különböző udvariassági stratégiákat alkalmaznak:

• Pozitív udvariasság: közvetlenség, dicséret, közös pontok hangsúlyozása.

• Negatív udvariasság: óvatos, kerülő megfogalmazás, feltételes mód.

• Indirekt megfogalmazás: sejtetés, célzás.

• Formális nyelvhasználat: magázás, hivatalos stílus.

Az udvariassági formák kultúránként és kommunikációs helyzetenként eltérnek, ezért fontos a társadalmi normák ismerete.

Összegzés

A sikeres nyelvhasználat összetett készség, amely túlmutat a nyelvtani helyességen. A beszédaktusok tudatos alkalmazása, az együttműködési elvek betartása és az udvariassági stratégiák megfelelő használata mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kommunikációnk hatékony, eredményes és társadalmilag elfogadott legyen. Ezek ismerete a mindennapi élet minden területén elengedhetetlen a harmonikus emberi kapcsolatok kialakításához és fenntartásához.