Nádasdy Ádám (1947-) nyelvész, egyetemi tanár, költő, műfordító, esszéista. Az ELTE BTK-n szerzett diplomát angol-olasz szakon, gimnáziumban és egyetemen tanított, tanszékvezető, professor emeritus. Szakterülete az angol és a magyar hangtan, valamint a nyelvtörténet. Az angol és az olasz mellett németül és franciául is beszél. Nyelvészeti ismeretterjesztéssel is foglalkozik (újság, rádió).
Versei több kötetben is megjelentek, Shakespeare- és Shaw-fordításait színházak játsszák. Babits után újrafordította az Isteni színjátékot, a Bánk bánt mai magyar nyelvre írta át. Több jelentős irodalmi díjat is elnyert.
Nádasdy a kortárs irodalom klasszikusabb vonulatát képviseli. Költőelődjeinek Pilinszkyt, Aranyt, Csokonait tartja, bár a posztmodern nagyjait (Tandori György, Petri György) is elismeri. Prózájára saját bevallása szerint Jókai és Mikszáth hatott leginkább. Bár történetei erősen a jelenbe ágyazottak, a klasszikus novellaforma valóban a nagy elődöket idézi.
Nádasdy vállaltan meleg, s ez verseiben és novelláiban is gyakori téma. Bár ifjúkorában megházasodott és családot alapított, de később felismerte és felvállalta homoszexualitását. Egyik megrázó élménye, hogy első nagy szerelme, akivel tíz évig élt kapcsolatban, öngyilkos lett. (A költő jelenleg bejegyzett élettársi kapcsolatban él, párjával Londonban házasságot is kötött.)
A Vár a századosom c. novella először az Élet és Irodalom c. lapban látott napvilágot (2019), majd megjelent A szakállas Neptun c. novelláskötetben (2020), aztán a Szevasz c., fiataloknak összeállított kortárs antológiában is (2021).
A szakállas Neptun szövegei mind meleg férfiakról szólnak. A szerző nem öncélúan foglalkozik a témával: mivel személyes létállapota ez, folyamatosan szembesül azokkal az élményekkel, amelyek ehhez a fajta kisebbségi léthez köthetők. „Ha egyszer mocsaras tájon élek, akkor a mocsárról kell írni” – nyilatkozta egy interjúban. A novellák nem pornográfok, emberi kapcsolatokról, helyzetekről szólnak, s egyszersmind megmutatják, hogy a meleg kapcsolatok miben mások, mint a heteroszexuális viszonyok, s azt is, milyen kihívásokkal, problémákkal, konfliktusokkal kell megküzdenie egy melegnek, amivel a heteróknak nem. A kisebbségi lét értelemszerűen a szorongást, félelmet, megalázottságot eredményezi, ennek ellenére Nádasdy szövegei nem nyomasztóak, áthatja őket az irónia és a derű. Az írások közös motívuma a titkolózás, a bujkálás. Bár a jelenlegi társadalomban egyre nő a másság iránti elfogadás, mégis sok LMBTQ-ember számára nehéz felvállalni identitását, kapcsolatát, hiszen ennek eredménye gyakran stigmatizáció, kirekesztés, sértegetés. Magyarországon különösen rossz a helyzetük, mivel a társadalom eleve meglévő ellenérzéseit tervszerű gyűlöletpropaganda illetve törvénybe foglalt jogfosztás súlyosbítja (2020. XXX. tv. 33. §). Az írásokban azonban a reménysugár is felcsillan, sokszor megjelenik a coming out lehetősége, felbukkan egy elfogadó közeg.
Ez a helyzet a Vár a századosom c. novellában is, amely kb. az 1980-as években játszódik. A főszereplő, Géza sok szempontból kisebbségi: nemcsak meleg egy heteró társadalomban, de turista egy idegen városban, szocialista országbeli egy kapitalista országban, idegen ajkú, más szokású, új és ideiglenes szereplő egy kisközösségben, kisvárosi egy hatalmas metropoliszban (megrémiszti a Hyde Park mérete). A szöveg azt viszi végig, hogy hogyan próbál megbirkózni ezekkel a helyzetekkel. Mindegyik kisebbségi komplexust vált ki belőle, nyomasztja, s akár a hazugságba menekül. Az, hogy a rendőrnek nem vallja be, milyen bárt keres, hogy aztán svédnek állítja be magát, elkendőzi kínos helyzetét (meleg és magyar), de egyúttal arra is utal, hogy a kisebbségi létben törvényszerűen hazugságokkal lehet csak túlélni. Bár az egyik titkot (a melegséget) elengedi, a másik megmarad, s ezt a helyi közösség is legitimálja: „Az igazság mindig szomorúbb. Ne mondd” – hangzik el Momo szájából.
Gézába fiatal kora ellenére (20 éves) már beleivódott a titkolózás, a „nem kell ezeknek mindent tudniuk” hozzáállás: nem akar hivatalokba járkálni, rendőrrel kapcsolatba kerülni, magáról bármit is elárulni. Mindez részben a szocializmus hagyatéka (ahol is az államrend fenyegetőleg telepszik az emberre), részben a melegek kirekesztettségének hozadéka. „Aki melegként cseperedik föl, páncélt kell növesszen maga köré: az védi, mint a teknősbékát, de be is zárja, visszatartja a könnyelmű feltárulkozástól” – magyarázza vendéglátóinak. Óvatos viselkedése azonban Nagy-Britanniában szükségtelennek bizonyul. Csupa pozitív meglepetés éri: vendéglátója, az anglikán papjelölt és menyasszonya nem botránkozik meg azon, hogy meleg (Kevin a balkezességhez hasonlítja a helyzetet, ami ugyan szintén kellemetlen, de ma már sehol nem bélyegzik meg), a Championsben nem problémáznak azon, hogy külföldi, sőt azon se, hogy titkolózik, a rendőr nem ellenséges, hanem segítő, barát, sőt merőben váratlanul a kisközösség tagja.
A helyzetünk mindig relatív – erre is többször utal a szöveg. A melegekhez való hozzáállásban például a brit viszonyok csak a magyarhoz képest idillikusak: a britek a svédek szabadságát irigylik, s saját társadalmukat kritizálják. Relatívvá válnak Géza személyes komplexusai is az AIDS árnyékában. Egyúttal azonban a halál is relatívvá válik a tovább élő élet, az időtlen művészet árnyékában (erre a felbukkanó klasszikus operaáriák is utalnak).
Géza novellabeli helyzetének egyik fontos eleme a turistaság. Ez egyfajta vendég-lét: Kosztolányi az emberi életet fogta fel vendég-létként („egy nagy, ismeretlen Úrnak vendége voltam”), s bizonyos értelemben Géza is csak egy vendég nemcsak Londonban, hanem a többségi társadalomban is. Az út-toposz is kapcsolódik ide, ami több helyen is előkerül: Géza útja előbb Budapestre, majd Londonba, majd a szimbolikusan végtelen nagyságú Hyde Parkon keresztül a Kánaánként funkcionáló Champions bárba. A turista-létnek szintén fontos eleme, hogy az ember nem az állandó közegében van, s így nagyobb szabadságot élvez. Az ember eldöntheti nyaralás alatt, hogy mennyit mutat be magáról, hiszen nem kockáztatja a mindennapi életét.
A főhős állandóan gyanakvó teknősbéka-páncélja mögött egy álmodozó, romantikus fiatal: ahogy megismerkedik Neillel, már az is megfordul a fejében, hogy akár élete párja is lehet a fiú. Egyben nagyon sérülékeny (a páncél is emiatt van), ezért érzi fölöttébb kínosan magát, amint kiderül, hogy a rendőrje közismert személy a bárban. Mint ilyen, Géza átlagos fiatalnak tekinthető, mint ahogy a többi szereplő is teljesen hiteles, hétköznapi figura, és az események sem irreálisak. Bár a halál fenyegető árnyéka ott tornyosul a novella végén, ettől eltekintve a főhős megérkezik valahova, megtalálja a helyét a világban. Neil és párja közelgő halála – bár utólag felfedezhetők az erre utaló jelek – villámcsapásszerűen hat a főszereplőre, mintegy kontrasztként azzal szemben, hogy milyen kisszerűek az ő problémái (ciki várni a rendőrt, ciki korán érkezni, úgy érzi, hogy lepattintották stb.). Ezt a bujkáló tragédiát Momo erőltetett vidámsága még szomorúbbá teszi. Momo operaáriái (különösen a Che bella cosa kezdetű, amely arról szól, hogy milyen szép ez a nap) azt mutatják, hogy a tragédián nem lehet változtatni, akkor is ott van, ha a világot szépnek próbáljuk látni, ha vidámak próbálunk lenni.
A szerző nyelvész mivolta abban is megmutatkozik, hogy a nevek jó része beszélő név. A Géza olyan magyar keresztnév, amelynek nincs külföldi megfelelője, s így változhatatlanul országhoz kötött; azonban kiejtésében magában hordozza a fiú egyik identitását a „gay” szóra való utalással, ami Momo szójátéka is egyben. (A novellában másik névváltozata a „Giza”, amit viszont sértőnek talál a főhős.) Neil neve a latin „nil” (semmi) szóra rímel, ezzel is utalva arra, hogy elkerülhetetlen a halála. Momo „rendes” neve Moses, s valóban ő a közösség idősödő pátriárkája, vezére, segítője, aki kis csapatát egy jobb jövő felé próbálja navigálni. Beceneve pedig Michael Ende világhírű meseregényére utal, melyben a főszereplő kislány, kezében teknősbékájával és egy szál virággal, az időtolvaj szürke uraktól visszaszerzi az időt, az élet szépségét, színességét. Géza svédnek vallja magát, de a svéd nemcsak a szabad, progresszív népet jelenti, hanem a magyar nyelvben közhasznú szleng a romákra, azaz egy szintén elnyomott, megbélyegzett, lenézett embercsoportra.
Nádasdy novelláinak gyakori kérdése, hogyan nevezze, nevezheti meg magát, aki meleg. „Azok az emberek, csoportok, akik úgy érzik, hogy őket marginalizálják, stigmatizálják, azok önmaguk megnevezési kísérleteivel is keresik a helyüket a világban. Hiszen őrájuk mindenféle kifejezéseket használnak, többnyire jogi, sértő vagy rideg kifejezéseket. Azzal, hogy azt keresik, hogyan lehet megfogalmazni nyelvileg, hogy ők kicsodák és micsodák, enyhítik a stigmatizációt. Sokszor ez humor formájában is realizálódhat, még a saját rovásukra is. (…) Ezzel nem becsmérelni akarják egymást, hanem (…) megfogalmazni, kik is ők. Egyébként a terminológia a többségi társadalom problémája is a korban” – írja erről a szerző.
A szöveg címe két lehetséges jelentést vetít előre. Az egyik a katonaságra utal, ahol az embernek meg kell felelni a szigorú szabályoknak, a másik azonban pozitív emberi kapcsolatra, a (szeretetteljes) várakozásra. A novella elsősorban a második értelmezést támasztja alá, de búvópatak gyanánt a kötelességteljesítés is megjelenik. Neilt nemcsak a századosa, hanem a halál is várja, Gézát pedig a szembesülés az élet újabb, eddig nem tapasztalt nehézségeivel, akár az AIDS fenyegetésével. A novella szövege klasszikus felépítésű: rövid bevezetés után megismerjük a főszereplő helyzetét, útját, ismeretei gyarapodását. Előbb a Hyde Park méreteivel, majd a rendőrrel, majd a Champions meleg közösségével, végül a sorssal szembesül. Neil betegsége és közelgő halála egyúttal a novella csattanója.
Az elbeszélői nézőpont végig konzekvensen a főhősé, mindent az ő szemszögéből, az ő érzelmeivel, reflexióival átitatva látunk. Mintegy az élete részesévé, közeli szemlélőjévé válunk. A szövegformálásra közvetlenség, nyíltság, irónia, finom humor, elegancia jellemző.
