Shakespeare az angol irodalom és talán egész Európa legnagyobb reneszánsz kori drámaírója. Az ő ideje alatt vált a dráma az angol irodalom vezető műnemévé.

A reneszánsz újat hozott Európa kultúrájába azzal, hogy a gondolkodás középpontjába a túlvilág helyett ezt a világot állította, az életet értéknek tartotta.

A reneszánsz drámák jellemzői

Shakespeare életéről igen kevés információ maradt fent, de azt tudjuk, hogy pályája során dolgozott színészként, íróként, rendezőként és színházrészvényes is volt. Színháza a Globe színház volt. A kívülről nyolcszögletű, belülről kör alakú épület belseje három részből állt. A színpadrendszer első egysége meglehetősen nagy volt, ez volt alkalmas nagy tömegek megmozgatására. A színpad fölötti felső részen erkély- és bástyajeleneteket adtak elő. A harmadik, hátsó rész az épületek szobáiban történő események bemutatására volt kialakítva. Nem voltak viszont díszletek, és a művek nem voltak felvonásokra bontva, viszont színek illetve jelenetek voltak, melyek váltakozását a szereplők számának változásában lehetett érzékelni. Kizárólag férfi színészek játszottak.

A hármas egységet (tér, idő, cselekmény) sokkal szabadabban kezelték, mint mondjuk Moliére korában. Shakespeare drámái sokszor éveket ölelnek fel, nem egy-két napot, és sok a helyszín. Az angol drámát az tette naggyá, hogy nem alkalmazkodott semmiféle merev szabályhoz, elvetett mindenféle kötöttséget, kialakított egy sajátos dramaturgiát.

A Hamlet bosszúdráma: a hatalomhoz jutás és a felnőtté érés drámája. Bár a szereplők nagy része meghal, értékválság nincs a műben: csak a rossz pusztul el, a jó megmarad. A műben megjelenik a lélek bonyolult sokrétűsége, kiismerhetetlen talányossága és belső megosztottsága. Az összes fontos emberi kapcsolatot bemutatja (szerelem, barátság, anya-fiú, férj-feleség, apa-gyerek, testvéri kapcsolat), az emberi kapcsolatok nem kavarodnak össze. 

Jellemek

Hamlet, a különc királyfi: a többiektől lélekben, erkölcsben, gondolkodásban és világnézetben elütő nagy egyéniség. A felborult világban a humánum képviselője, aki nem köt kompromisszumot, nem mond le az értékeiről. Hamlet nem tudja, hogy ki van mellette és ki van ellene. Tanácstalanul áll a világban, hisz még anyja is elfordul tőle. Rosencrantz és Guildenstern ellene fordul, Horatióval és Opheliával szemben bizalmatlan. Hamlet késlekedő hős, nem tudja, mit kell tennie. Túl sok csalódás éri, úgy érzi, felborult körülötte minden. A Dániában történt esetet az egész világ romlottságaként éli át, s úgy érzi, egyedül nem tudja helyrebillenteni, ezért menekül az őrültség színlelésébe. Eközben megpróbálja újraépíteni magában a világot. Atyja szellemétől kapott feladata több számára puszta bosszúnál: az egész világot szeretné megjavítani. Ebben azonban nem a külvilág, hanem saját maga jelenti az akadályt: erkölcsi alapelvei. Nincs bizonyítéka a szellem szaván kívül; anyja szerelmes a gyilkosba; a bosszúval ugyanolyanná válna, mint Claudius: gyilkossá; nem ítélkezhet Isten helyett. Hamlet gondolkodó, igazi értelmiségi, aki minden helyzetet és állítást mérlegel. Elméjében minden konkrét kérdés azonnal egyetemessé növekedik. Rövid idő alatt kell felnőtté válnia, súlyos döntéseket kell hoznia (emberi sorsok kerülnek a kezébe). Monológok, belső viták és párbeszédek világítják meg a gondolatait. A középkori és a reneszánsz világfelfogás ütközik benne.

Claudius, a testvérgyilkos: hataloméhes és számító. Negatív figura, mint gyilkos, de királynak jó. Amikor ráébred, hogy Hamlet mindent tud és bosszút akar állni, Láertész közreműködésével megmérgezi a királyfit.

Gertrúd, a gyenge királyné: hamar túlteszi magát férje halálán, Claudius könnyen befolyásolja. Hűtlen feleség, anyaként felemás, naiv és gyenge.

Ophelia, a labilis leány: viszonozza Hamlet érzéseit, de apja parancsainak is engedelmeskedik. Érzelmei és a társadalmi elvárások ellentmondanak, nagy megrázkódtatások érik (apja halála, Hamlet – vélt – őrülete), végül az öngyilkosságba menekül.

Polonius, a számító főkamarás: bevallottan köpönyegforgató, a jó helyezkedés, az ügyeskedés motiválja. Még lányát is arra használja, hogy megtudjon valamit Hamlettől vagy Hamletről. Nem törődik gyermeke érzéseivel. A besúgásra és gyilkosságra épülő rendszer alappillére.

Láertész, a bosszúszomjas fivér: kalandvágyó, határozott és kiegyensúlyozott személyiség. Bosszúból megmérgezi Hamletet, de a végén megbánja tettét és mindent elmond neki.

Horatio, a hű barát: a darab legpozitívabb alakja. Csak ő éli túl a történetet. A barátaiért az életét is odaadná. Ő lehetne Hamlet előregondolkodó és megfontolt alakváltozata.

A mű szerkezete

Expozíció
Őrségváltáskor megjelenik a szellem. Ez megteremti a mű komor, vészjósló és kísérteties hangulatát. Megismerhetjük a mű főbb szereplőit, Hamlet lelkiállapotát, és feltárul a végzetes jövőt magában hordozó múlt.

Bonyodalom

Hamlet és Claudius kölcsönösen megpróbálja kifürkészni a másik titkait. Megindul a konfliktusok sorozata: Hamlet-Gertrúd, Hamlet- Ophelia, Hamlet-Claudius. Polonius meghal.

Tetőpont

Színielőadás: „egérfogó-jelenet”.
Leszámolások sora: Claudius, Gertrúd, Rosencrantz, Guildenstern, Láertész és Hamlet halála, Ophelia öngyilkossága.

Megoldás

Fény derül az igazságra, Hamlet erkölcsi elégtételt nyer. Bár mindenki meghal, de Dánia megtisztul. A tragikus hős pusztulása egyszerre vereség és győzelem. Az erkölcsi világrend, amelyet a tragédia főszereplője önnön feláldozása árán helyreállít, a lét és a tudás világrendje is egyben.

Szállóigék a Hamletből

„Gyarlóság: asszony a neve”
„Légy hű önmagadhoz”
„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés!”
„A többi néma csend”
„Valami bűzlik Dániában”

• A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó alkotó.
• Költő, műfordító, prózaíró.
• Költészetére kezdetben – a generációhoz tartozó más költőkhöz hasonlóan - az avantgárd irányzatok hatottak. Korai költészetében jellemző még a lázadás, a hagyományos műfaji és formai keretekkel való szembeszegülés. Az Újhold kötettől kezdődően költészete letisztult, klasszicizálódott, az újklasszicizmus jegyében visszatért a kötött formákhoz.
• Sorsát, költészetét kettős tragédia árnyékolta be: születésekor meghalt édesanyja és ikertestvére.
• Zsidó származása miatt állandó fenyegetettségben élt.
• 1940-től több alkalommal behívták származása miatt munkaszolgálatra, legutoljára a szerbiai Bor városához közeli Lager Heidenauba. Utolsó munkaszolgálatára 1944-ben vonult be, innen már nem tért vissza.

Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. – Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát.

Az Első ecloga párbeszédes hexameteres költemény. A természet tavaszi szépsége idilli, de ezt a reménykedést megcáfolja a csalódás, kiábrándulás hangja. A költő „természeti” képekkel sejteti a rettenetet az eljövendő szörnyűségektől (a tavaszi táj mögött megbújó fenyegető fagy). A spanyol polgárháborúra utaló sorok a vérengzés iszonyatát festik. Már itt sem a harcok, hanem a menekülő, szenvedő, pusztuló tömegek állnak a középpontban, majd az egyéni sorsra reflektál a szöveg. Federico García Lorca  mártírhalála a költők pusztulásának előképe, József Attila pusztulása is a rettenetes világ számlájára írható. A tölgyfa-hasonlat a szerző egyéni sorsát is előrevetíti: ahogy a kivágásra ítélt fa még új levelet hajt, úgy a halálra ítélt költő is új verset ír.

A Nem tudhatom c. versben a jogaitól, állampolgárságától megfosztott költő tesz hitet hazája mellett. A haza számára nem a nemzeti érzületet, hanem az élet

A Töredék c. vers keserű korrajz: azt mutatja be, hogy a háború mindent a visszájára fordított, tönkretett. A katona nem parancsra, hanem élvezetből öl, a bűnözők (rablók, hazugok) erkölcsi példává váltak, az embereket félrevezetik, kihasználják és felkorbácsolják indulataikat. A szólásszabadság, az igazság hangoztatása lehetetlen: gyűlölet, üldöztetés ezeknek az embereknek a része. Már élni sem érdemes, a legjobb, amit az ember a szeretteinek kívánhat, a halál. Olyan borzasztó ez a kor, hogy leírni se lehet, csak az ószövetségi próféta szavaival lehetne.

Az utolsó versek közé tartozik a Hetedik ecloga (’44. jún.).

A vers párbeszédszerű monológ, a költő bizalmas beszélgetést folytat feleségével. A vers szerkesztő elve a különböző valóságsíkok váltakozása: a tábor és az otthon; a valóság és az álom; a jelen és a múlt. A sűrűsödő sötétben a szögesdrót kerítés nem látszik, ami a szabadság, a bezáratlanság illúzióját kelti, azonban "az ész tudja a drót feszülését." Az otthon álombeli képe megtelik aggódó félelemmel. Az álmokat, a csodákban bízó ábrándozást kegyetlenül szétzúzza a nyers valóság tapasztalása, látványa. Az „Alszik a tábor” kétszeri megismétlése panaszosan emeli ki, hogy számára az enyhet adó álom sem tud megnyugvást hozni. Az ekloga hagyományai a formában (hexameter), a párbeszédszerűségben (a feleséggel folytatott, levélszerű dialógus ill. a belső dialóg a valóság/álom elsőbbségéről) és a szemlélődő alaphelyzetben ragadhatók meg (a lírai én az alvók pásztora, aki virraszt, míg a többiek aludnak).

Az eltűnt időt, az emlékké vált idillt, a régi barátokat keresi, kutatja a költő az Á la recherche… (’44. aug.) c. költeményében. A költő az idő- és értékszembesítő versben számba veszi a múltat, a régi emlékeket, melyeket egy nyári baráti összejövetelbe sűrít. A 2. szakasz végén feltör a fájdalom azokért, akiket elragadott és szétszórt a háború. A 3-4. strófa arra keresi a választ: hova tűntek a régi barátok? (A háborúban pusztultak el, ahova meggyőződésből vagy kényszerből jutottak, esetleg - mint a lírai ént is - fogolyként hurcolták el.) A költő mindazokat siratja, akik ártatlanul pusztultak el, de az otthon maradók fájdalmas veszteségeiről, kínjairól is szól. A következő versszak úgy indul, mintha folytatni akarná a reménytelen számvetést, de egy lemondó gesztussal megszakad a mondat folytatása. A vers befejezésében a költő látomásában önmagát is a túlélők közé számítja, bár az otthontól ő is távol van. Úgy véli, hogy a halottak a túlélők sorsát is örökre megváltoztatják, emléküktől sosem lehet szabadulni. A háború pusztításait nem lehet jóvá tenni, örökké velünk maradnak azok.

A munkatábor foglyai állandóan a kétségbeesés és a remény végletei között hányódtak. Ez a lelkiállapot jelenik meg az Erőltetett menetben (’44. szept.) is.  A vers jambikus lejtésű sorokból áll, középen sormetszettel, cezúrával. A vers formája a tartalmat erősítve a foglyok vonuló, kígyózó menetének látványát asszociálja. A költeményben – az előbbiekhez hasonlóan – váltakozó erősséggel szólal meg a reménytelenség és a remény. A jelent az állandó szenvedés, a kilátástalanság, a bizonytalanság, uralja: minden elpusztult, így az otthon is bizonyosan. A 3. mondattól erősödik fel a hit a túlélésre, s innentől lesz hangsúlyosabb az önbiztatás. A túléléshez szükséges erőt az otthon idilljének képsora segít összegyűjteni. A záró mondat pedig már egy határozott önfelszólítás, s a pesszimista én azonosul a reménykedő „bolonddal”.

A Razglednicák (’44. aug. – okt.) a költő Golgotájának egyes állomásait örökítették meg. A cím („képeslapok”) a rövidségre, az út egyes állomásaira utalnak, a derűs megnevezés ellentétben áll a borzalmas tartalommal, ami az út folyamán egyre szörnyűbbé válik.

A 8 soros vers első része - 1. Razglednica – a háború, a menekülés, a rettegés zűrzavarát festi le: mindenki szenved, menekülne. A második fele egy szerelmi vallomás, a szerelem örök és állandó jelenlétét hangsúlyozza – ellentétes gondolatpárhuzam van a részek között (a jelen haláltudata – a szerelem idillje). A szerelem állandóságát hangsúlyozó, szintén ellentétes képekhez (angyal, bogár) azonban egyaránt a pusztulás gondolata társul.

2. Razglednica: Az első versszak a fenyegetve közeledő háború képét (felégetett házak, elpusztított termés, reményvesztett emberek), a második a jelen pusztulásra ítélt, antik hangulatú idilljét tárja elénk. A "még" szó jelzi, hogy a béke idillje (amelyet az antik pásztoridillek szinte túlzó megidézésével fest le a szerző) törékeny, hamarosan elpusztul.

A 3. a legművészibb s egyben a legmegrendítőbb. Az elkerülhetetlen végzet, a kiszolgáltatottság, a szenvedés, az embertelenség képei tárulnak elénk. Ember és állat egy a szenvedésben, a remény már meg sem jelenik.

A 4. Razglednica Lorsi Miklós hegedűművész halálát örökíti meg – mintegy a költő saját sorsának előképeként. A kivégzés naturalisztikus képei a halál közelségével való szembenézést is jelentik. Az elemi rettegés és a belenyugvás egyaránt megjelenik a szövegben.

I.) A tömegkommunikáció

1.) Definíciója: a kommunikációnak az a fajtája, amely széles befogadó rétegnek közvetett és egyirányú módon információkat közvetít nyelvi és nem nyelvi jelek segítségével          

2.) Jellemzői: - a feladó a befogadók halmazához küldi az üzeneteket

- a feladó nem mindig konkrét személy

- feladó és befogadó között nincs közvetlen kapcsolat, távol vannak egymástól térben és esetleg időben is. A rádió és a tv az időbeli távolságot megszünteti, de az online visszahallgatható, -nézhető műsorok ismét lehetővé teszik az időbeli eltolódást.

- a kommunikációs szerepek nem cserélődnek fel, legfeljebb időeltolódással

- lehetőséget ad a választásra (át/kikapcsolhatom, félretehetem)

3.) Funkciói: tájékoztatás, befolyásolás, vita, eszmecsere, szocializáció, kultúra közvetítése, oktatás, szórakoztatás

4.) Eszközei: Mindazok a technikai berendezések, amelyek az információkat meghatározott körben terjesztik. Pl. sajtó, rádió, film, számítógép, könyv. A tömegkommunikációs eszközök megteremtették a közvéleményt, és legfontosabb irányítóivá váltak.

a) Nyomtatott sajtó: - az egyik legfontosabb politikai propagandaeszköz

- az első kommunikációs eszköz

- az időszaki sajtó jellemzői: időszerűség = aktualitás

időszakosság = periodicitás

nyilvánosság = publicitás

- újság jellemzői: adott közösség általános érdeklődésének kielégítését szolgáló fórum; rendszeresen naponta, hetente kiadott periodika; híreket, kommentárokat, fotókat tartalmaz; nyomtatott médium.

b) Rádió és televízió: - adók csoportosításának szempontjai:

Terjesztés köre szerint:        

- világméretű (pl. BBC, CNN)

- országos (pl. M1, MR1)

- határon túli (pl. Duna TV)

- regionális, helyi: egy településen, közösségen belül sugároz (pl. Tilos Rádió, BpTv)

Fenntartó szerint:    

- közszolgálati: állami vagy önkormányzati támogatással, esetleg előfizetők díjából működik (pl. M1, MR1)

- kereskedelmi: magánerőből, reklámokból működik (pl. RTL Klub, Rádió 1)

- társadalmi, civil: kisebb közösség által működtetett (pl. Tilos rádió)

Műsorok témakörei szerint:

- egyprofilú adók: egy témakörű, pl. hírtévék (HírTv), zenei adók

- többprofilú adók: több témakör, pl. M1, RTL Klub

c) Internet: olyan adatbázis, ahonnan rengeteg információhoz juthatunk, ugyanakkor mi is hozzájárulhatunk tudásunkkal annak bővítéséhez, a fórumok lehetővé teszik a reagálást, visszacsatolást az információkra. A legelterjedtebbé, legnagyobbá, legszínesebbé vált napjainkra.

II. A tömegkommunikáció hatása a gondolkodásra

+ az írott nyelv meghatározta a gondolkodást is → elvontabbá tette

+ demokráciát erősíti: ismerni kell bizonyos információkat

+ hősöket, eszményeket, életcélokat teremt - gyakran valamilyen politikai vagy gazdasági célt szolgálva

+/- meghatározza, hogyan gondolkodjunk a világ dolgairól

+/- életvezetési mintákat közvetít

- a mai tömegkommunikáció negatívan befolyásolja az emberek minőségigényét

- elmélyült gondolkodásra nem ad esélyt, mert mindig újabb érdeklődést kelt fel, így sekélyessé tesz, elszoktat a kitartó figyelemtől

- ma már nagyobb szerepet tölt be az emberek életében, mint a család, az iskola

- a média osztja be napirendünket

- öltözködési, étkezési, vásárlási divatokat indít, fogyasztásra, túlfogyasztásra ösztönöz

- a legkifinomultabb módszerekkel összemos valóságot és álomvilágot, lényegest és lényegtelent, tényt és véleményt, valódi információt és szórakoztatást

- manipulál, dezinformál, az információval vissza is lehet élni - az első totális diktatúrák kommunikációja összekapcsolódott a rádióval, az újabbaké a televízióval és az internettel is

- médiakutatók már régen kimondták a kereskedelmi médiára vonatkozó alaptörvényszerűséget: „A médiában a rossz kiszorítja a jót, az értéktelen az értékest.”

Zrínyi Miklós a magyar barokk legjelentősebb alkotója. Költő és hadvezér. Elsődleges céljának a török kiűzését tekintette, s költői munkáját is e célnak rendelte alá. Főművével a magyar nemességet kívánta mozgósítani.

Az eposz a barokk irodalom kedvelt műfaja volt, monumentalitása és a hősi erények ábrázolása miatt. Az eposz a magyar irodalomban előzmény nélküli volt, Zrínyi műve az első, s alkotásával a magyar irodalmat a korszak élvonalába emelte. Mintaképei:

• Homérosz (Íliász)
• Vergilius (Aeneis) – elsődleges mintája
• Tasso (Megszabadított Jeruzsálem)

Forrásai:

• Istvánffy Miklós és Zsámboki János történetírók munkái
• históriás énekek (pl. Tinódi)
• olasz, horvát krónikák
• török hagyomány

A mű a történeti hitelességet lazán kezeli (pl. Szulimán halálát Zrínyinek tulajdonítja), de előszavában nyomatékosítja, hogy elsődlegesnek a költői hitelességet tekinti.

Vélhetően több ok is alátámasztotta, hogy a költő épp ezt az eseményt választotta eposza tárgyául: a személyes kötődés (a szigeti hős a dédapja) mellett Szulejmán halála is fontos pont. A költő az ostromot az egész keresztény Európa sorsfordító küzdelmeként állítja be, bár a valóságban a vár eleste nem hozott számottevő változást az erőviszonyokban.

Az eposz alkalmazza az eposzi kellékeket:

• invokáció (Szűz Mária segítségét kéri a vállalkozás sikeréhez)
• propozíció („fegyvert s vitézt éneklek”)
• in medias res kezdés
• enumeráció (a török és a magyar sereg bemutatása)
• állandó jelzők
• deus ex machina (a történet végén megjelenő angyali légiók és démonok)

A mű a szerző dédapjának közismert, hősies tettét dolgozza fel: Szigetvár ostromakor a túlerőben lévő törökök ellen a végsőkig küzdött, vállalva a hősi halált. A szerző célja, hogy azt a paradox tételt fogadtassa el az olvasóval, hogy bár a maroknyi magyar sereget felmorzsolja a török túlerő, mégis győztesen kerülnek ki a küzdelemből. Ezt a szigetiek erkölcsi fölényének megrajzolásával éri el Zrínyi. A várkapitány „athleta Christi”, Krisztus katonája, egyszerre a haza és a keresztény hit védelmezője. Ő és katonái mártírhalálukkal elnyerik Isten kegyelmét és bűnbocsánatát. Ez egyszersmind követendő példa a 17. század magyarjai számára is. Az eposz minden eleme e tétel bizonyításának rendelődik alá.

Az eposzra jellemző az üdvtörténeti szemlélet: a bűn – bűnhődés – bűnbocsánat hármasára épül. A törökök támadása a magyarok bűneinek következménye, ők Isten bosszuló eszközei. A magyarok hozzáállásától függ, hogy sorsuk a kárhozat vagy feloldozás lesz. A várvédők mártíromsága (Krisztuséhoz hasonlóan) meghozza a bűnbocsánatot az egész nép számára, s így megnyílik a lehetőség a törökök végső legyőzésére. Jellegzetesen barokk a zárókép: a magyar harcosok apoteózisa – ez is azt sugallja, hogy az élet nem ér véget a halállal, az igaz élet a túlvilágon még tökéletesebb létformává változik.

A mű szerkezete:

• több szálon induló cselekmény:
  • isteni döntés, a pokolbeli fúriák mozgósítása
  • Arszlán budai pasa Szigetvár ellen indul
  • Zrínyi és a védők bemutatása
• hosszú bevezetés után, a 7. énekben kezdődik az ostrom
• több epizód is színesíti a cselekményt, pl. szerelmi szálak
• a szöveg 1566 számozott sorból áll, egyértelmű utalásként az ostrom évére

Nyelvi jellemzők:

• felező 12-es sorok (sok helyütt szabálytalan a forma, emiatt elképzelhető, hogy a horvát költészet formáit követte)
• 4 soros versszakok, bokorrímmel (gyakran vannak nem rímelő sorok)
• emelkedett nyelvezet
• gazdag szókincs
• sok szókép, népi fordulat, közmondások, szólások
• sok török szó
• ellentételező technika

Hogyan idézi meg Petri György József Attilát Vagyok, mit érdekelne és A Dunánál c. verseiben? 

Petri György a posztmodern magyar líra egyik legjelentősebb alakja. Költészete nem csupán líratörténeti szempontból, de alighanem társadalmi-politikai felforgató erejét tekintve is az egyik legprovokatívabb életműve a XX. századi magyar irodalomnak. Lírája a magánélet, a politika és a történelem mindennapi, ám érzékien intenzív megélésének metszéspontjában fókuszálta a költői személyiséget, és alakította a versekben megszólaló hangot.

Petri György (1943–2000) Budapesten született. A költői pálya már egészen fiatalon vonzotta: első – József Attila hatását tükröző – versei a hatvanas évek elején jelentek meg, első kötetében (Magyarázatok M. számára, 1971) azonban már kidolgozott, egyéni költői világot tárt az olvasók elé. Bár egy ideig magyar–filozófia szakos hallgató volt, diplomát nem szerzett, így megélhetését kénytelen volt alkalmi munkákból biztosítani, miközben egyre nyíltabb ellenzéki állásfoglalása miatt harmadik kötetét (Örökhétfő, 1981) már csak szamizdatban tudta megjelentetni. Ugyanettől az évtől részt vett a Beszélő című illegális folyóirat szerkesztésében, amely a következő években a legfontosabb szamizdat kiadványok egyikévé vált, noha szerkesztői ki voltak téve a hatóságok zaklatásainak.

Petri költészetét köznapi versbeszéd, a bárdköltői hagyomány tudatos elutasítása, a pátosz és irónia együttes jelenléte, nyelvi játékosság jellemzi (ugyanakkor számos fontos verse – elsősorban A kis októberi forradalom 24. évfordulójára – így is része lett a nemzet történelmi tudatának, kollektív önreflexiójának). Verseinek formavilága élesen eltér az addig megszokottól. Radikálisan átértelmezte a hagyomány által felkínált költői mintákat, művei mégis tudatosan építenek a tradícióra, intenzív szövegközi párbeszédet folytatnak. Prózahatású verseiből a ritmus, a kiegyensúlyozott arányosság sem mindig hiányzik: a néhol – kiváltképpen verszárlatokban – előforduló harmonikus megoldások a klasszikus szépség iránti fel nem adott igényéről tanúskodnak.

Korábban az  irodalmi  köznyelv   középpontjában  az  én  állt,  mely  állított valamit, pl. univerzálékat: nemzet, nép stb. Petri belátása szerint nem létezik nép, nemzet stb. A különbözőségek neveznek meg bennünket. Petri a nyelv szakadásos jellegéből csinál költészetet. Nem kiépíti az értelmet, hanem bontja. Azonban nem  metaforátlan  nyelvet használ,  hanem  leépíti a metaforákat. Ebben a költészetben az egyik alapvető elem az irónia. Ez olyan magatartás, mely érdekelt abban, hogy egynél  több  igazság  jelenjen  meg  a  diskurzusban (főleg  szabadsághiányos rendszerekben). Az irónia egyedül a szabadság gondolatát nem érinti. A Petri-szövegek stílusrétegek  együtteséből  jönnek  létre. A  nagyon eltérő nyelvi regiszterek egymásba reflektálnak, együtt vannak jelen.

A Vagyok, mit érdekelne című költemény Petri kései költői hitvallása, amely József Attila Ars poeticájával teremt kapcsolatot ("Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?"). Nemcsak a jelölt-jelöletlen idézetek, bizonyos motívumok, de az alapprobléma is az Ars poeticából származik. A költői létezés, az én mint költő áll a vers középpontjában, aki helyét az alkotás totalitásában találja meg. Ebből radikálisan kiterjesztett költészetfogalom következik – a versből semmi sem záródik ki, a „nemlétezés” mozzanatai a költői alkotás anyagaként, verssé formálva nyernek létjogosultságot. Ezt jelzi a hétköznapi dolgok beemelése a szövegbe ("füstölés, vedelés, szerelmeskedés, néha főzés"), illetve nyelvi szinten a szaknyelvi (manager, stadion, kezdőrúgás, diagnózis) ill. a vulgáris kifejezések megjelenése (sellőpicsa, frászkarika). A hétköznapi élet, örömök, illetve a közéleti tevékenység látszatmegoldásnak bizonyulnak – azonban a költészet univerzális, a világ minden aspektusát magában foglalja. József Attila Ars poeticájában a költő hivatásaként a közéleti tenni akarást jelölte meg, azaz (Petőfihez némileg hasonlóan) valamiféle váteszként jelenik meg. Bár Petri is jelzi, hogy a külvilág számára elsősorban költőként létezik, de a közéleti hatást egyértelműen elveti – igaz, a legfőbb cél, a szabadság, megmarad. A zárókép (a kivénhedt sportoló nevetséges látszatténykedése) és a vers több eleme is folyamatosan bontja a téma emelkedettségét, és hangsúlyozza azt, hogy a költészet nem valami magasztos dolog ("ez nem kérkedés"), hanem jót-rosszat integráló valóság.

A Dunánál c. vers egyértelműen megidézi József Attila hasonló című művét. J. A. nagyszabású szintézise a Duna központi toposza köré szervezve fogalmaz meg gondolatokat a történelmi múlt, jelen és jövő összefüggéseiről és egymásra hatásáról a közéletben és az egyéni sorsban egyaránt. Végkövetkeztetésében a különböző népek sorsának összefonódását, a megbékélés és újjáépítés szükségszerűségét hangoztatja. Petri e gondolatok jelentős részét dekonstruálja – nem a hitelességüket kérdőjelezi meg, hanem a megvalósíthatóságukat. Költőelődjét mint nagy idealistát idézi meg, és keserűen veszi tudomásul, hogy nagyszabású elképzeléseinek ma sem látható semmi realitása. A vízen úszó dinnyehéj szerepét a "szar" meg az "ipari szenny" vette át, a nagy folyam bár időtoposz, de negatívumok kötődnek hozzá (a folyóba lőtt zsidók, környezetszennyezés). A második rész személyes élménye összecseng J. A. versének második részével, de Petrinél újfent a szubjektív emlékek mulandósága kerül előtérbe ("ujgazdagok lepték el") – egyedül a temető (halál-, pusztulásszimbólum) maradt meg érintetlenül. Itt Csokonait is reminiszceálja a szöveg, kimondatlanul a remény pusztulását sugallva ("Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!"). Az utolsó részben jelennek meg a konkrét közéleti gondolatok: a Duna-menti konföderáció lehetetlensége, a „rendezni végre közös dolgainkat” helyett „ésszerű megbékélésre semmi remény”, az értelmes, racionális megfontolások helyett a „nemzeti tébolyda”. Az ész azért nem tudja megoldani a problémákat, mert félredobják. A keserű zárlatban a lírai én oda jut, hogy „jövő nincs” emiatt, s az ember számára a horatiusi carpe diem marad az egyetlen járható út. Vagyis közösségi cselekvés nincs, a társadalom életére nincs hatásunk, csak a magunk életét próbálhatjuk többé-kevésbé kiélvezni, mintha nem lenne holnap.

Az élet különböző területein az emberek véleménye gyakran eltérő. Ilyenkor néha az is elegendő, ha mindenki kifejti a gondolatait, megmagyarázza az álláspontját - nincs szükség megegyezésre. Van, amikor érvekkel kell meggyőznie egyik félnek a másikat, közös nevezőre kell jutniuk (pl. ha egy döntéshez megegyezésre van szükség). És van, amikor az érveinkkel rábeszélünk: elhatározásra, tettre akarunk ösztönözni. Az érv: meggyőződésünk bizonyítására, illetve mások megállapításainak cáfolására felhasznált tény, bizonyíték vagy körülmény.

Az érvelés: érvek felhasználása az igazság bizonyítására. Az érvelésnek nem az a célja, hogy legyőzzünk, hanem az, hogy meggyőzzünk másokat, és az együttgondolkodással közelebb jussunk az igazsághoz.

Az érvelés három legfőbb módja (legtöbbször ezek keveredése érvényesül):

• az észre, logikára ható (logosz - kicsit száraz, erőszakos mód)
• erkölcsi érzékre ható (ethosz), pl. becsület, tisztesség, kötelesség
• pátosz: érzelmekre ható (a leghatásosabb) 

Az érv felépítése

A kifejtett érv három elemből épül fel:

— Tétel: Egy következtetés megfogalmazása.

— Bizonyíték: A következtetés előzményei, magyarázatai.

— Összekötő elem tétel és bizonyíték között: logikai összekötő kapocs. Ha egyértelmű a tétel és bizonyíték közötti összefüggés, akkor el is hagyható. Ekkor az érv csak kéttagú. 

Példaképpen:

A rövidített érv egyik eleme – az összekötő elem - nincs megfogalmazva, többnyire azért, mert a beszélő feltételezi, hogy a hallgatóság magától értetődőnek tartja.

Az érvelés módszerei

A dedukció módszerével először az általános tételt fogalmazzuk meg, abból vonjuk le az egyedi esetekre vonatkozó következtetéseinket. /Általános → egyes/ Ezt szillogizmusnak nevezzük. Híres példája:

Állítás/premissza 1:                    Minden ember halandó.

Állítás/premissza 2:                    Szókratész ember. 

Következetetés/konklúzió:      Tehát Szókratész halandó.

Az indukció módszerét alkalmazzuk akkor, ha az egyedi jelenségekből, egyedi tényekből indulunk ki, és azokból általánosítunk, azokból vonjuk le a következtetést. Ügyelnünk kell arra, hogy megfelelő mennyiségű, tárgyszerű és pontos adatok (tények) alapján szabad csak általánosítani.

A cáfolat

Az érvelés része a cáfolat is. Ahhoz, hogy eredményesen és tisztességesen cáfolhassuk mások érveit, meg kell ismernünk és meg kell értenünk azokat, csak így tudjuk megtalálni az érvelésük gyenge pontjait. Bírálnunk csak az érveket szabad, soha sem az ellenfél személyét! Bírálhatjuk például a források megbízhatóságát, a fogalmak meghatározásának pontatlanságát, az egyoldalú megközelítésmódot, a bizonyítékok hiányát vagy nem elegendő voltát, az érvek egyoldalúságát stb.

Lehetőségei:

–     kisebbítés („Nem olyan komoly a dolog, mint ahogy azt…”)

–     kételkedés („Nekem más adatok állnak a rendelkezésemre…”)

–     tagadás („Bizonyára téved…”)

–     viszontelvetés, visszafordítás („Az kiabál, akinek a háza ég…”)

–     rámutatás („Azt mondotta, pedig…”)

–     gúny, élc, elmésség

Az érvelő szövegtípus

Kisebb-nagyobb nyilvánosságnak íródik, tudatos, gondos szerkesztés, világos, arányos, előrehaladó szerkezet jellemzi. Érdeklődést keltőnek kell lennie, ehhez erős tagolást kell alkalmazni. Gyakori az előre- és visszautalás, az ismétlés.

Felépítése:

Mint a szónoki beszédnél, a bevezető és befejező rész az érzelmekre hat, a közepe az értelemre.

Bevezetés:

Meg kell nyerni a hallgatóság jóindulatát (megszólítás, dicséret), fel kell kelteni a figyelmét a témaválasztás indoklásával, hangsúlyozni kell a téma fontosságát, elő kell készíteni a beszédet, a téma megértését. Lehet utalni arra, hogy hogyan fogom kifejteni mondandómat.

Elbeszélés

A téma megjelölése, a fő gondolat, amit később részletezésre kerül. Rövidnek kell lennie, tömörnek, egyértelműnek, lényegre törőnek. Összetett téma esetén több tételmondat is megfogalmazható.

 Részletezés

A tételek kifejtése bővebben

Eszközei:

— Fogalommagyarázat

— Példák

— Szemléltetés

— Kitérők személyes élményekkel

— Először a fő téma kifejtése

— Ha nagyon ismert, akkor a részletezés elhagyható

 Bizonyítás

Az érvelő fogalmazás legfontosabb része: álláspontunk igazságának bizonyítása érvekkel.

 Cáfolás

A velünk ellentétes véleményt vallók nézeteinek cáfolata, érveinek közömbösítése, megdöntése, megsemmisítése.

 Befejezés

Ismétlése a fő gondolatoknak, összegzés. Netán felvillantja a megközelítés más módjait is. Lehet előretekintés a jövőbe. Az olvasók érzelmeire hatással kell lennie, újra meg lehet szólítani őket, esetleg fokozni a felháborodást az ellentábor ellen. A saját elkötelezettség is hangsúlyozható. 

Az érvek elrendezése

Cél egy meggyőző és hatásos érvrendszer.

Megvalósítása:

— Egy erős érvre épülő érvelés: Az erős érv köré csoportosítjuk a gyengébbeket.

— Fokozásos érvelés: A gyenge érvekkel kezdjük, fokozatosan erősítünk, míg a végére hagyjuk a legerősebb érvet.

— Lejtéses érvelés: Az erős érvvel kezdünk, a gyenge érveket hagyjuk a végére. Kevésbé hatásos érvelési módszer.

Beszédünk és gondolkodásunk is pontosabb, a kommunikációs igényeknek megfelelőbb, ha a kellő szó a kellő helyen áll rendelkezésünkre. Bármely tudományterületen, szakmai írásműben vagy beszédben, de akár a köznyelv pontosabb használatában segíthet, ha a számunkra fontos vagy homályos szavakat a szótárakból kikeressük. A magyar nyelv pontosabb elsajátításához sokféle szótár áll a rendelkezésünkre. A modern nyelvhasználat az internethez kapcsolódó nyelvi honlapokat sem nélkülözheti manapság. Sok közhasznú szótárnak létezik már online verziója (pl. a Helyesírási szótárnak).

A szótárak előzményét már a kódexek korában is megtalálhatjuk (glosszák). A szótárak szavakat, szócikkeket gyűjtenek össze általában betűrendben. Két nagy csoportjuk:

• egynyelvű szótárak
• két- vagy többnyelvű szótárak

 A kétnyelvű szótárak elsősorban nyelvtanulási segédletek. Nagyon sok internetes két- vagy többnyelvű szótár is van, amelyek előnye a gyors, kényelmes használhatóság, és hogy mindig kéznél vannak. Azonban a papír alapú szótárak pontosabb, precízebb eredményt adnak.

A LEGFONTOSABB EGYNYELVŰ SZÓTÁRAINK:

A magyar nyelv értelmező szótára

• 7 kötetben, 58 ezer címszóban több mint 200 ezer szótári adatot tartalmaz
• a szavak jelentésének értelmezésén kívül megadja azok stílusminősítését, szófaját, gyakoriságát, esetleg szinonimáját

Magyar értelmező kéziszótár

• Az előzőnek rövidebb verziója, két kötetben

Magyar helyesírási szótár

• betűrendben sorolja fel a szavakat, kommentár nélkül

Magyar nyelvhelyességi lexikon

• a helyes nyelvhasználat legvitatottabb kérdéseit foglalja össze
• elsősorban középiskolások számára készült

Magyar szinonimaszótár

• 30 ezer rokon értelmű lexikai egységet tartalmaz
• olyan szavakat kereshetünk benne, melynek jelentése közel áll egymáshoz

Közhelyszótár

• gyakori közhelyeinket gyűjti össze

Magyar szlengszótár

• a magyar nyelv szleng kifejezéseit és jelentésüket tartalmazza
• mivel a szleng nagyon gyorsan változik, ezek a szótárak igen gyorsan avulnak

Magyar szókincstár

• rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára

Nyelvi fogalmak kisszótára

• Az első olyan kislexikon, amely magyar nyelven összefoglalja a legfontosabb nyelvészeti ismereteket. A főleg diákok számára készült könyv tömören és érthetően foglalja össze a lényeges tudnivalót a nyelvvel általában és a magyar nyelvvel kapcsolatban is.

Nyelvművelő kéziszótár

• nyelvhelyességi, helyesírási, stilisztikai témákat jár körül
• foglalkozik az új és idegen szavakkal, a szóalkotás módjaival és a nyelvi illemtannal is

A magyar nyelv szóvégmutató szótára

• a szavakat hátulról előre rendezi betűrendbe, más információt nem ad. Nyelvészeti kutatásokhoz hasznos.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára

• szavaink eredetéről szerezhetünk nyelvtörténeti és művelődéstörténeti ismereteket
• megadja a szó korai előfordulásának pontos helyét, idejét, a jelentésváltozásokat

Magyar Történeti Szövegtár

• Egy számítógépes adatbázis, a legújabb írásos nyelvhasználat vizsgálatára alkalmas. 19-20. századi magyar szövegeket tartalmaz, melyekből szavakat, szókapcsolatokat kereshetünk ki szerzők, címek, a keletkezés ideje, műfaj szerint. A lexikai egységek kikereshetők önmagukban, a szövegkörnyezet hatféle variációjában 10 és 70 karakter között.

Új magyar tájszótár

• az általános tájszótárak minden tájszót gyűjtenek, gyűjtési hellyel, idővel, jelentéssel
• vannak regionális tájszótárak is, amelyek egy-egy térség nyelvi sajátságait térképezik fel

Írói szótárak

• A magyar nyelvtudománynak az írói szótárak teljes körű elkészítésében vannak még elmaradásai. E szótárak célja az irodalmi életművek szókincsének megértetése a széles olvasóközönséggel, általában értelmezőszótár-jellegűek. Nekünk eddig Toldi-, Petőfi-, Juhász Gyula-, Jókai-, Balassi-, Bánk bán-szótárunk készült el. A Petőfi-szótár és a Balassi-szótár teljes életművet feldolgozó költői szótárak.

Szólás- és közmondásgyűjtemények (pl. Mi fán terem?)

• kulcsszavak alapján rendezik a kifejezéseket, megadják jelentésüket és eredetüket

A morféma a nyelv legkisebb, jelentéssel rendelkező egysége. Ezekből épülnek fel a szavak (lexémák).

A morféma típusai:

1. A) kötött morféma
2. B) szabad morféma
3. C) félszabad morféma

A szabad morféma (szótő) önállóan is használható, saját jelentése van. A kötött morféma (toldalék) csak szótövekkel együtt jelenik meg, nincs önálló jelentése. A félszabad morféma alakilag önálló, de önálló jelentése nincs, csak szótövekkel együtt jelenik meg (pl. névelő, névutó, igekötő stb.).

A toldalék típusai: képző, jel, rag.

Képző:

A legbelsőbb helyzetű szóelem, közvetlenül a szótő után áll. Megváltoztatja a szótő jelentését, s teljes ragozási sort indít el. Új szótári szó jön létre, melynek önálló ragozási rendszere van. A képző megváltoztathatja az alapszó szófaját és ezzel együtt mondatbeli szerepét is. Megtűrnek maguk mellett másik képzőt, akár többet is (kert-ész-ked-het). 

Jel:

Nem alkot új szótári egységet, csupán módosítja a fogalmi jelentést, valamilyen nyelvtani jelentésmozzanattal gazdagítja azt (idő, mód, birtoklás, többség). Valamilyen viszonyt fejez ki. A jel közbülső helyzetű szóelem: előtte a képzők állnak, utána a rag. 

Rag:

A mondatbeli viszonyítás és egyeztetés jelentésmozzanatának kifejezője. Ezáltal kijelöli a szavak mondatbeli szerepét. A rag szóalakzáró morféma, a képzők és jelek után áll, semmilyen más morféma nem követheti. Szerepe:

1. Jelölhet mondatbeli viszonyokat (esetragok).
2. Kifejezheti az egyeztetést (névszói és igei személyragok).

Általános kapcsolódási sorrend: szótő(1) + képző(2) + jel(3) + rag(4) Ettől való eltérés néha előfordulhat. (Pl. a középfok jele megelőzheti a képzőt: nagy-obb-ít; rag után képző áll: három-szor-i, nagy-ban-i). Ezek rendhagyó szóalakok.

Kötőhangzó: toldalékolás esetén a szótőhöz kapcsolódik. 90%-ban a msh.-torlódás elkerülését és az ejtéskönnyítést szolgálja. Néha jelentésmódosító hatása is van: gyorsok-gyorsak; vörösök-vörösek.

A toldalékok besorolásakor problémát jelenthet a birtokos személyjel.

– jel, mert birtokviszonyt fejez ki

– jel, mert nem zárja le a szóalakot

– de ragozási sora van (mint az igei személyragnak). Oka: mindkettő személyes névmásokból alakult ki.

 Típusaik

Képzők:

– igeképző (zöld-ell, dob-ol, só-z)

– főnévképző (szép-ség, olvas-ás, madar-ász)

– melléknévképző (nagyszáj-ú, arany-os, ujj-nyi, balaton-i)

– számnévképző (harm-adik, öt-öd)

– igenévképző (úsz-ni, fut-ó gyerek, ér-ett, megír-andó, számol-va) 

Jelek:

A, igéhez kapcsolódó

– múlt idő: -t, -tt

– feltételes mód: -na, -ne, -ná, -né

– felszólító mód: -j (msh.-törvények miatt változhat)

B, névszóhoz kapcsolódó

– többes szám: -k

– birtoktöbbesítő: -i (könyvei)

– birtokos személyjel: -m, -d, -a/-e, -ja/-je, -unk/-ünk, -tok/-tek/-tök, -uk/-ük, -juk/jük

– birtokjel: -é (Katié)

– fokjelek: –bb, leg- + -bb, legesleg- + -bb 

Ragok:

A, igékhez kapcsolódó:

– igei személyragok: számot (E, T), személyt (1., 2., 3.) és ragozást (alanyi, tárgyas) fejeznek ki

B, névszóhoz kapcsolódó:

– tárgyrag: -t

– birtokos jelző ragja: -nak/-nek

– határozóragok: -ba/-be, -ról/-ről, -hoz/-hez/-höz, -an/-en, stb.

– igenevek személyragjai

Örkény István 1912-ben született Budapesten. Jómódú polgárcsaládból származott. 1930-ban a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, később gyógyszerészhallgatóként folytatta egyetemi tanulmányit. 1942-ben munkaszolgálatosként a doni frontra, később hadifogságba került, 1946-ban térhetett haza. 1958-1963 között nem publikálhatott a forradalomban való részvétele miatt, ekkor az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott mérnöki beosztásban. Több művét megfilmesítették, és az író több díjat is kapott. 1979-ben halt meg.

A groteszk esztétikai minőség, mely egyúttal világ- és emberszemléletet is jelent.

Örkény írásait a groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember – a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre. Sok az abszurd elem a szövegekben.

A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nemcsak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus és groteszk írásmód. Örkény egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényei más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Az egyperces novellák Örkény írói eszköztárának radikális megújítását mutatják: a részletező, epikus leírás, a pszichológiai realizmus módszere helyett a dolgok lényegének jelzésszerű megragadására, a történet példázatszerű sűrítésére törekedett. Örkény az „egyperces novellának” elnevezett rövid történetben találta meg az írói alkatának legmegfelelőbb formát. Előzményei között Kafka és Karinthy éppúgy megtalálható, mint a városi folklór, a pesti vicc. A szövegek belső feszültségét ellentétes minőségek gerjesztik: a ráció és irracionalizmus, érzelmességre való hajlam és józanság, a lételméleti megközelítés rejtett pátosza (ünnepélyesség) és a témák banalitása (közhelyesség, hétköznapiság), a nyelvhasználat köznapisága. Az ellentett pólusok paradox (ellentétes) együttállása hozza létre a jellegzetes örkényi írásmódot és világszemléletet, a groteszket. A novellák a töredékes eseményekkel eleven életre keltett gondolatot, véleményt, ítéletet jelenítenek meg. Az író a valóságot „eredetiben rajzolja”, csak a nézőpont, a képkivágás tér el a megszokottól: eltolja a koordinátarendszert, de maga az ábra marad. S miként a geometriában is ekként derülnek ki a törvényszerű összefüggések, az olvasó is így döbben rá arra, amit a megszokások mögött eddig észre sem vett.

Az írások rövidsége megköveteli a rendkívüli tömörítést, azt, hogy archetipikus léthelyzetekben mutassák be a XX. század emberének problémáit, elsősorban az elidegenedést, az ember és a történelem viszonyát, a mindennapi kommunikáció elsivárosodását.

A szerző a műfaj definícióját maga adja meg a HASZNÁLATI UTASÍTÁS című művében: kiemeli, hogy ezek teljes értékű írások, hogy rövidek (az ember időt spórol velük), és hogy a címekre ügyeljünk. Felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy ha valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást – vagyis hogy a novellák többértelműek, gondolkozni kell rajtuk, meg kell fejteni a jelentésüket.

Az egyperces novellák nagyon sokfélék. Van, hogy egy történetet írnak le, máskor az olvasót szólítják meg (Arról, hogy mi a groteszk), vagy hétköznapi szövegtípusokat (pl. egy használati utasítást, bérletjegy feliratát) használnak irodalmi szövegként. 

Arról, hogy mi a groteszk

A groteszk egy esztétikai minőség, a komikum egyik fajtája. Szélsőségesen össze nem illő elemek szokatlan társítása, ami nevetséges és borzongató hatást kelt. A groteszkben fontos, hogy a hiba központi erejű és feloldhatatlan. A keretes szerkezetű egypercesben az író egyfajta testnevelőtanárként szólítja meg az olvasót, egy sajátos testhelyzet felvételére kéri, de ennek az elbeszélői helyzetnek ellentmond a kedélyes, baráti hangnem és a magázódás.

Örkény a groteszket egy mindent átfogó látószögként értelmezi. A jelenségek egy torzított viszonyrendszerben nyernek új, a felszíni értelmezhetőség „alatti, mögötti” értelmezési lehetőségeket (a világot mintegy fejjel lefelé szemléljük). A leírásban az ábrázolás szigorú tárgyszerűsége mellett ellentétes minőségek kerülnek egymás mellé, mint a „vidámabb látvány” és a „temetés” vagy a „ledobált rögök” és a „fölfelé hajigálás”. Ezek többletjelentést is hordoznak: valóban (őszintén) szomorú mindenki egy temetésen? Örkény szerint ez a látásmód hitelesebb képet ad önmagunkról. Az önmagunkkal való szembenézésben pedig nemcsak az elgondolkodás, hanem a változtatás lehetőségét is látja.

Nászutasok a légypapíron

A férfi-nő kapcsolatot groteszken ábrázoló novella. Az állatmesékhez hasonlóan indul, és a két sík (emberi és állati) végig egymásba játszik, olyannyira, hogy ez még az olvasó gondolatmenetét is megzavarja. A mű drámai elemeket is tartalmaz, mint a párbeszéd és a konfliktus. Emellett az asszociációra is épít (mézeshetek – mézesmadzag – légypapír). Fő építőeleme mégis az ellentét, mint már a címben szereplő nászút és légypapír képzeteinek ütköztetése is. Ez a parabola lerombolja a saját úton járás elképzelését, hiszen mindenkire ugyanaz a sors vár, mint azt az egyik legközönségesebb élőlénynél, a légynél láthatjuk. A helyzet kettőssége így újabb groteszk állapotot jelenít meg. A kezdetben ott van rögtön a vég is, pedig az ifjú pár még az élet csábító szépségeire készülődik.

Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!

A pusztán párbeszédes formájú szöveg egy eleve kissé groteszk kijelentéssel indul, s a dialógusból lépésről lépésre egyre groteszkebb világ, gondolkodásmód bontakozik ki. Feri a végletes óvatosság emberének mutatkozik, ő az, aki az emberek véleményével mit sem törődve követi saját (ferde) elképzeléseit, Ilonka pedig a hétköznapi gondolkodásmód, a józan ész megtestesítője. A zárlat többértelművé teszi a művet, lehetséges jelentések:

• ki a boldog? aki beilleszkedik vagy aki nem foglalkozik a társadalom véleményével?
• „boldogok a lelki szegények”
• a világot le kell lassítani, a rohanás közepette nem tudjuk kiélvezni az életet
• a másként gondolkodók szerepe a világban (jó? rossz?)

Apróhirdetés

ÖRÖK NOSZTALGIA

Egy irodalmon kívüli szövegtípust, az apróhirdetést használja fel itt a szerző. A novella egy abszurd ötlet: a hirdetés feladója ugyanazt a lakást keresi, amit eladni kíván. Értelmezhető a szöveg úgy, hogy az ember újdonságra vágyik, de valójában nem tud elszakadni saját életmódjától, megszokott környezetétől. 

 MI MINDENT KELL TUDNI 

A szöveg egy menetjegy hátoldalán olvasható használati utasítás szó szerinti átemelése, csupán a cím az, amit a szerző illeszt hozzá. Így a jelentést nem csupán a szöveg, hanem legalább ilyen mértékben a cím, illetve a szépirodalmi funkcióba helyezés ténye hordozza. Így a menetjegy a klasszikus út-toposzhoz kötődik, s értelmezhető a szöveg akként is, hogy milyen bonyodalmas az ember életútja, s akként is, hogy egy egyszerű dolgot mennyire túlbonyolítunk. 

AZ AUTÓVEZETŐ

A novella egy történetet mond el egy emberről, aki miután elolvassa a holnapi újságban a sajét halálhírét, tényleg meghal autóbalesetben. A szövegben nem csak ez az abszurd vonás, hanem az is, hogy az autóvezető csodálkozik a híren, mintha nem ismerne magára. Értelmezési lehetőségek:

• az ember mennyire tudja alakítani a saját sorsát
• mennyire tudatosan és mennyire tudattalanul éljük saját életünket
• mennyire ismerjük saját magunkat, illetve mennyire vagyunk tévedésben önnönmagunkkal kapcsolatban 

Az élet értelme a hétköznapi képet (paprikakoszorú) és a filozófiai gondolatot (ontológiai kérdések) ütközteti, s  így gondolokoztatja el az olvasót, hogy valójában mitől is azok a dolgok, amik. A Budapest az apokaliptikus látomást (atomkatasztrófa) és a hétköznapi valóságot (egérirtás) helyezi egymás mellé, s az élet diadalát ünnepli, ami bár banális, de élet. A végzet c. szöveg a thrillerek eszköztárát szintén a hétköznapisággal ötvözi. Nyitott befejezése („És most viszi!”) a nagyszabású tragédia felé mutat, de mindez ironikusan jelenik meg, a nyelvi megfogalmazás a tragikus helyett a komikus minőséget helyezi előtérbe.

József Attila életműve sokszorosan rendhagyó. Élete is, költészete is: kísérletek sorozata. A megtapasztalás és próbatétel szinte kényszeres szomja hajtotta a legkülönbözőbb haladó politikai mozgalmak felé. József Attilának személyes élménye volt a „világhiány” megélése: apátlan-anyátlan árvaként elveszítette saját, eredeti világát, az új pedig (ahová szociálisan emelkedett) számára mindvégig földolgozhatatlan maradt. Mindenekelőtt a tradícióhiány okozta bizonytalanság magyarázza gyakori váltásait és visszakanyarodásait, azt, hogy művei nem egyenes vonalú fejlődés lineárisan egymásba kapcsolódó láncszemei, hanem - igazodva mindenkori élethelyzetéhez - az aktuális ellentmondások változó formájú és szerkezetű kiegyensúlyozásai. 

József Attila sorsa utolsó éveiben egyre reménytelenebbé, kilátástalanabbá vált, költészete viszont egyre nagyobb magaslatokra jutott. Jellegzetes témakörei kiteljesedtek, költeményei leegyszerűsödtek, klasszicizálódtak. Komplex képeiben többféle jelentéstartalom ötvöződik. Verseiben személyesen átélt, de általános érzület megfogalmazására törekszik.

Személyes válságának okai:

• Elmagányosodás (mind társadalmilag, mind magánéletileg)
• A költészetét nem ismerik el
• Anyagi bizonytalanság
• Súlyosbodik az idegbetegsége

Közéleti válságának okai:

• A radikalizálódó társadalmi légkör. A költő toleráns, a szelíd értelem által vezérelt viselkedésminta mellett emel szót. Az embertelenséggel szembeni legfőbb fegyvere az öntudata.
• politikai válság: a polgári szabadságjogok csorbulása, a szélsőjobboldali eszmék terjedése

 Létösszegző verseiben megszólal a rend hiánya világban, az otthontalanság, a fenyegetettség, és a mindezekre reagáló megfelelő emberi,erkölcsi magatartás kialakítása. 

Önsors-verseiben tragikus egyéni sorsával néz szembe. Gyakori a második személyű, önmegszólító fogalmazásmód, a szűkszavúság, a végérvényességet sugalló kijelentésmód. Biztonságot és menedéket keres, megjelenik a bűn és büntetés kérdése is. Életét mérlegelve rádöbben, hogy nem tudott olyan szabad életet élni, amilyet szeretett volna, mindig ellenállásba vagy visszautasításba ütközött (mind társadalmi, mind személyes életében).

A Levegőt! (1935) versindító helyzetében a külvárosi táj, az este, az elhagyatottság motívumaival jellemzett világban jelenik meg a költő, aki „hazafelé” tart (haza: többjelentésű szó, otthon és ország jelentésben is értelmezhető a szövegben.) A külvárosi táj nemcsak a munkásosztály és a parasztság sorsának egyetemes jelképe itt, hanem minden olyan osztályé és rétegé, amely a demokratikus értékek mellé állítható. Annak a mind totálisabbá váló jogfosztottságnak a képei jelennek meg, amelyek a legelemibb emberi szabadságjogokat is felfüggesztik, s az ország egészét, a nép egészét kergetik a totális diktatúrába.

A lírai hős közvetlen jelenléte mindvégig hangsúlyos. A hangsúlyozott személyesség, a meditáción átütő szenvedélyes előadásmód felerősíti azt az alapgondolatot, hogy az emberi személyiség létezését elemi veszély fenyegeti. A nyomor kettős teherként nehezedik az emberre: egyrészt a fizikai, biológiai létezés, másrészt a társadalmi létezés korlátozottságaként. E kettőt fogja egységbe a vers címét adó kiáltás.

A lírai hős kiábrándultságának is hangot ad. A gyermekmotívummal hangsúlyozza, hogy már akkor is érték józanító csapások, hogy már gyermekfejjel tudnia kellett, hogy más a valóság és más az ideális állapot („messze anyám” – „ezek idegenek”). A gyermek korlátozott helyzetével kerül szembe a felnőtt helyzete. A felnőtt nem tűrheti, hogy elképzelései és a valóság között semmi átfedés ne legyen. A kezdő kérdésre („Ki tiltja meg, hogy elmondjam...”) a vers elmondja, hogy szinte minden tilt és korlátoz, hogy levegőtlenség fojtogat. Az utolsó két szakaszban a felnőtt ember az egyetlen méltó magatartással oldja fel e helyzetet: világgá kiáltja, hogy „szívünk” és „elménk” egyaránt csak a „szabadság” rendjében létezhet emberhez méltó módon. Ez az új rend teszi majd lehetővé a személyiség gazdag kiteljesedését:

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat!

 A Dunánál (1936):

A kiinduló vershelyzet a szemlélődés, amely rövidesen meditációba hajlik – ez a világ megértéséhez szükséges adekvát magatartás. A Duna egyszerre konkrét és jelképes értelmű a versben. A folyó látványa indítja el a meditációs helyzet felvázolása után a lírai én gondolatmenetét. A folyó azonban a legősibb bölcseleti attribútum, már Hérakleitosznál a pantha rhei gondolatában az állandóság és változás egységének kifejezője. A Duna azonban a vers kontextusát tekintve, illetve a költemény alkalmi jellegéből is következően a környező népek – eltérő történelmi sorsuktól függetlenül – egységét és egymásrautaltságát is jelképezi. Nem utolsó sorban azonban kifejezi a József Attila-i szemlélet és világértelmezés tágasságát is. Az első rész változatos víz-toposzai (folyó, eső) az idő, a történelem összetett, állandóan alakuló, fejlődő voltát jelzik. Rendkívül sokrétű filozófiai–eszmetörténeti gondolatot sűrít össze a második rész harmadik versszakában József Attila. Éppúgy föllelhetjük itt a bergsoni időfelfogást a szubjektív és objektív időről, a tudat mozgófényképes jellegéről, mint ahogy Freud tudatalattiról szóló tanítását, illetve Jungnak az archetípusról alkotott elképzelését is. A második részt szervező kép az egy, az egység, a keleti filozófiák tanításához éppúgy kapcsolódik, mint Plótinosz (hellenisztikus filozófus) gondolataihoz, aki mindent az Egyre vezetett vissza. A harmadik rész, mely a tárgyból levonható magatartásformát és mintát tartalmazza, erőteljes kezdősorával a történelmi–szociális egységet hangsúlyozza, 1936-ban, az erősödő fajelmélet időszakában hittétel az embereket, emberiséget a fajon, származáson túl összekötő lényegi összetartozás mellett. A lírai én egyúttal föllép a szelektív emlékezet és történelemfelfogás ellen, lett légyen az osztályszempontból teleologikus, avagy a nemzeteszme jegyében kisajátított. Úgy véli, a történelmi korokat csak távolról visszatekintve lehet értelmezni, a jelen történelmét nem lehet megítélni. A múlt bevallása (elfogulatlan felmérése) lehet a kiindulópontja a jelen cselekvésének, egyúttal a múlt tanulságul szolgál a sorsunk tudatos alakításában. A származástól, múltbeli sérelmektől független, a jövőre és nem a múltra koncentráló, ellentét helyett összefogáson alapuló viselkedésmód lehet a jobb jövő kulcsa („rendezni végre közös dolgainkat”). A zárlat hangsúlyosan elhatárolódik a nemzeti eszmétől („mai magyarok”), helyette az általános emberi értékek mellett helyezi le voksát („én dolgozni akarok”). 

Tudod, hogy nincs bocsánat (1937):

Az első két versszak kétféle etika szembeállítása, elutasítva a megbánás gyermeki gesztusát, s vállalva a következményeket. A bűn a személyiség kiteljesítésének elmulasztása. Az 5., 6., 7., 8. versszakban olvasható a rossz szerepek felsorolása, amiből logikusan következik a folytathatatlanság érzése. Társadalmi és etikai felszólítást intéz önmagához: „maradj fölöslegesnek, (...) s ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg”. Saját erkölcsi mércéjét azonban nem sikerült érvényesítenie, amikor társadalmi korlátokba ütközött, akkor mindig ő engedett az elveiből. Az utolsó versszakban felvillantott lehetőség kettősen értelmezhető. Egyrészt az elvek feladása, azaz az önfeladás révén lenne folytatható csak az élet, illetve ha a szerelmet hangsúlyozzuk, akkor az emberi kapcsolatok megtartóereje emelhetne ki a tragikus léthelyzetből. (A nyitott befejezés kései verseinek gyakori sajátossága.)

 Karóval jöttél (1937):

A lírai én és a világ tragikus antitézise valójában a világgal, környezettel való nem mindig indokolt konfrontációból fakad. A lírai én a végső szembenézéskor ezt az ellentétet nem háríthatja át a világra mintegy önmagát felmentve az életkudarc alól. Az önmegszólító vers egyben létösszegző mű is, s felfogható párbeszédként gyermek és felnőtt énje között. A gyermeki vonások (dacos szembenállás a világgal, feleselés, kiszolgáltatottság, kreativitás, világmegváltó vágyak) és a felnőtt jellemzők (mindentudás, irónia) egyszerre igazak a lírai én jelen állapotában. A teljes társtalanság, a sikertelen szociális kísérletek, az önmarcangolás, a nincstelenség logikusan vezetnek az egyetlen lehetséges befejezéshez, a halálhoz („hajtsd le szépen a fejedet”).

 Ime, hát megleltem hazámat... (1937)

Az Ime, hát megleltem hazámat... kezdetű vers valószínűleg a költő utolsó költeménye. Ugyancsak létösszegző vers, de alapgesztusa már a búcsúzás. A végső megnyugvás rezignált szavaival veszi tudomásul az én, hogy nem térhet ki sorsa elől: „E föld befogad, mint a persely”. A feleslegesség-élmény oly mértékben uralja a szövegteret, hogy a rokon verseket jellemző önvád teljesen hiányzik. A lírai én úgy látja: nem tehet mást, mint hogy tudomásul veszi haszontalanságát, és legfeljebb az enyhíti sorsa tragikumát, hogy egyedül magát tartja menthetetlennek. A vers felütése egy meditáció eredményét összegezi: „Ime, hát megleltem hazámat”. Ez a megvilágosodás, felismerés a vers alapmondata. E versmaghoz kapcsolódik, ezt magyarázza a költemény minden további állítása. Az én által meglelt „haza” a sírhely - de már halálának sincs értelme. Az ifjú József Attila még azt írta: „halált hozó fű terem / gyönyörűszép szívemen”, most viszont: „halálom is hasztalan”. Mert nincs szükség az „új világ” után áhítozó költőre, ahogy a „vashatos”-ra, a „vasgyűrű”-re sem: nem kell semmi olyan, ami szilárd, megbízható, de értéktelen. „Bolondot játszottak” vele, sokat vétettek ellene, holott „velük / voltam volna én boldogan”. A zárlat mélységes magányt, reménytelenséget sugárzó képében az is felismerhető, hogy a világnak, a közösségnek továbbra is javát óhajtja a lírai én.