Zrínyi Miklós a magyar barokk legjelentősebb alkotója. Költő és hadvezér. Elsődleges céljának a török kiűzését tekintette, s költői munkáját is e célnak rendelte alá. Főművével a magyar nemességet kívánta mozgósítani.

Az eposz a barokk irodalom kedvelt műfaja volt, monumentalitása és a hősi erények ábrázolása miatt. Az eposz a magyar irodalomban előzmény nélküli volt, Zrínyi műve az első, s alkotásával a magyar irodalmat a korszak élvonalába emelte. Mintaképei:

• Homérosz (Íliász)
• Vergilius (Aeneis) – elsődleges mintája
• Tasso (Megszabadított Jeruzsálem)

Forrásai:

• Istvánffy Miklós és Zsámboki János történetírók munkái
• históriás énekek (pl. Tinódi)
• olasz, horvát krónikák
• török hagyomány

A mű a történeti hitelességet lazán kezeli (pl. Szulimán halálát Zrínyinek tulajdonítja), de előszavában nyomatékosítja, hogy elsődlegesnek a költői hitelességet tekinti.

Vélhetően több ok is alátámasztotta, hogy a költő épp ezt az eseményt választotta eposza tárgyául: a személyes kötődés (a szigeti hős a dédapja) mellett Szulejmán halála is fontos pont. A költő az ostromot az egész keresztény Európa sorsfordító küzdelmeként állítja be, bár a valóságban a vár eleste nem hozott számottevő változást az erőviszonyokban.

Az eposz alkalmazza az eposzi kellékeket:

• invokáció (Szűz Mária segítségét kéri a vállalkozás sikeréhez)
• propozíció („fegyvert s vitézt éneklek”)
• in medias res kezdés
• enumeráció (a török és a magyar sereg bemutatása)
• állandó jelzők
• deus ex machina (a történet végén megjelenő angyali légiók és démonok)

A mű a szerző dédapjának közismert, hősies tettét dolgozza fel: Szigetvár ostromakor a túlerőben lévő törökök ellen a végsőkig küzdött, vállalva a hősi halált. A szerző célja, hogy azt a paradox tételt fogadtassa el az olvasóval, hogy bár a maroknyi magyar sereget felmorzsolja a török túlerő, mégis győztesen kerülnek ki a küzdelemből. Ezt a szigetiek erkölcsi fölényének megrajzolásával éri el Zrínyi. A várkapitány „athleta Christi”, Krisztus katonája, egyszerre a haza és a keresztény hit védelmezője. Ő és katonái mártírhalálukkal elnyerik Isten kegyelmét és bűnbocsánatát. Ez egyszersmind követendő példa a 17. század magyarjai számára is. Az eposz minden eleme e tétel bizonyításának rendelődik alá.

Az eposzra jellemző az üdvtörténeti szemlélet: a bűn – bűnhődés – bűnbocsánat hármasára épül. A törökök támadása a magyarok bűneinek következménye, ők Isten bosszuló eszközei. A magyarok hozzáállásától függ, hogy sorsuk a kárhozat vagy feloldozás lesz. A várvédők mártíromsága (Krisztuséhoz hasonlóan) meghozza a bűnbocsánatot az egész nép számára, s így megnyílik a lehetőség a törökök végső legyőzésére. Jellegzetesen barokk a zárókép: a magyar harcosok apoteózisa – ez is azt sugallja, hogy az élet nem ér véget a halállal, az igaz élet a túlvilágon még tökéletesebb létformává változik.

A mű szerkezete:

• több szálon induló cselekmény:
  • isteni döntés, a pokolbeli fúriák mozgósítása
  • Arszlán budai pasa Szigetvár ellen indul
  • Zrínyi és a védők bemutatása
• hosszú bevezetés után, a 7. énekben kezdődik az ostrom
• több epizód is színesíti a cselekményt, pl. szerelmi szálak
• a szöveg 1566 számozott sorból áll, egyértelmű utalásként az ostrom évére

Nyelvi jellemzők:

• felező 12-es sorok (sok helyütt szabálytalan a forma, emiatt elképzelhető, hogy a horvát költészet formáit követte)
• 4 soros versszakok, bokorrímmel (gyakran vannak nem rímelő sorok)
• emelkedett nyelvezet
• gazdag szókincs
• sok szókép, népi fordulat, közmondások, szólások
• sok török szó
• ellentételező technika