Shakespeare az angol irodalom és talán egész Európa legnagyobb reneszánsz kori drámaírója. Az ő ideje alatt vált a dráma az angol irodalom vezető műnemévé.

A reneszánsz újat hozott Európa kultúrájába azzal, hogy a gondolkodás középpontjába a túlvilág helyett ezt a világot állította, az életet értéknek tartotta.

A reneszánsz drámák jellemzői

Shakespeare életéről igen kevés információ maradt fent, de azt tudjuk, hogy pályája során dolgozott színészként, íróként, rendezőként és színházrészvényes is volt. Színháza a Globe színház volt. A kívülről nyolcszögletű, belülről kör alakú épület belseje három részből állt. A színpadrendszer első egysége meglehetősen nagy volt, ez volt alkalmas nagy tömegek megmozgatására. A színpad fölötti felső részen erkély- és bástyajeleneteket adtak elő. A harmadik, hátsó rész az épületek szobáiban történő események bemutatására volt kialakítva. Nem voltak viszont díszletek, és a művek nem voltak felvonásokra bontva, viszont színek illetve jelenetek voltak, melyek váltakozását a szereplők számának változásában lehetett érzékelni. Kizárólag férfi színészek játszottak.

A hármas egységet (tér, idő, cselekmény) sokkal szabadabban kezelték, mint mondjuk Moliére korában. Shakespeare drámái sokszor éveket ölelnek fel, nem egy-két napot, és sok a helyszín. Az angol drámát az tette naggyá, hogy nem alkalmazkodott semmiféle merev szabályhoz, elvetett mindenféle kötöttséget, kialakított egy sajátos dramaturgiát.

A Hamlet bosszúdráma: a hatalomhoz jutás és a felnőtté érés drámája. Bár a szereplők nagy része meghal, értékválság nincs a műben: csak a rossz pusztul el, a jó megmarad. A műben megjelenik a lélek bonyolult sokrétűsége, kiismerhetetlen talányossága és belső megosztottsága. Az összes fontos emberi kapcsolatot bemutatja (szerelem, barátság, anya-fiú, férj-feleség, apa-gyerek, testvéri kapcsolat), az emberi kapcsolatok nem kavarodnak össze. 

Jellemek

Hamlet, a különc királyfi: a többiektől lélekben, erkölcsben, gondolkodásban és világnézetben elütő nagy egyéniség. A felborult világban a humánum képviselője, aki nem köt kompromisszumot, nem mond le az értékeiről. Hamlet nem tudja, hogy ki van mellette és ki van ellene. Tanácstalanul áll a világban, hisz még anyja is elfordul tőle. Rosencrantz és Guildenstern ellene fordul, Horatióval és Opheliával szemben bizalmatlan. Hamlet késlekedő hős, nem tudja, mit kell tennie. Túl sok csalódás éri, úgy érzi, felborult körülötte minden. A Dániában történt esetet az egész világ romlottságaként éli át, s úgy érzi, egyedül nem tudja helyrebillenteni, ezért menekül az őrültség színlelésébe. Eközben megpróbálja újraépíteni magában a világot. Atyja szellemétől kapott feladata több számára puszta bosszúnál: az egész világot szeretné megjavítani. Ebben azonban nem a külvilág, hanem saját maga jelenti az akadályt: erkölcsi alapelvei. Nincs bizonyítéka a szellem szaván kívül; anyja szerelmes a gyilkosba; a bosszúval ugyanolyanná válna, mint Claudius: gyilkossá; nem ítélkezhet Isten helyett. Hamlet gondolkodó, igazi értelmiségi, aki minden helyzetet és állítást mérlegel. Elméjében minden konkrét kérdés azonnal egyetemessé növekedik. Rövid idő alatt kell felnőtté válnia, súlyos döntéseket kell hoznia (emberi sorsok kerülnek a kezébe). Monológok, belső viták és párbeszédek világítják meg a gondolatait. A középkori és a reneszánsz világfelfogás ütközik benne.

Claudius, a testvérgyilkos: hataloméhes és számító. Negatív figura, mint gyilkos, de királynak jó. Amikor ráébred, hogy Hamlet mindent tud és bosszút akar állni, Láertész közreműködésével megmérgezi a királyfit.

Gertrúd, a gyenge királyné: hamar túlteszi magát férje halálán, Claudius könnyen befolyásolja. Hűtlen feleség, anyaként felemás, naiv és gyenge.

Ophelia, a labilis leány: viszonozza Hamlet érzéseit, de apja parancsainak is engedelmeskedik. Érzelmei és a társadalmi elvárások ellentmondanak, nagy megrázkódtatások érik (apja halála, Hamlet – vélt – őrülete), végül az öngyilkosságba menekül.

Polonius, a számító főkamarás: bevallottan köpönyegforgató, a jó helyezkedés, az ügyeskedés motiválja. Még lányát is arra használja, hogy megtudjon valamit Hamlettől vagy Hamletről. Nem törődik gyermeke érzéseivel. A besúgásra és gyilkosságra épülő rendszer alappillére.

Láertész, a bosszúszomjas fivér: kalandvágyó, határozott és kiegyensúlyozott személyiség. Bosszúból megmérgezi Hamletet, de a végén megbánja tettét és mindent elmond neki.

Horatio, a hű barát: a darab legpozitívabb alakja. Csak ő éli túl a történetet. A barátaiért az életét is odaadná. Ő lehetne Hamlet előregondolkodó és megfontolt alakváltozata.

A mű szerkezete

Expozíció
Őrségváltáskor megjelenik a szellem. Ez megteremti a mű komor, vészjósló és kísérteties hangulatát. Megismerhetjük a mű főbb szereplőit, Hamlet lelkiállapotát, és feltárul a végzetes jövőt magában hordozó múlt.

Bonyodalom

Hamlet és Claudius kölcsönösen megpróbálja kifürkészni a másik titkait. Megindul a konfliktusok sorozata: Hamlet-Gertrúd, Hamlet- Ophelia, Hamlet-Claudius. Polonius meghal.

Tetőpont

Színielőadás: „egérfogó-jelenet”.
Leszámolások sora: Claudius, Gertrúd, Rosencrantz, Guildenstern, Láertész és Hamlet halála, Ophelia öngyilkossága.

Megoldás

Fény derül az igazságra, Hamlet erkölcsi elégtételt nyer. Bár mindenki meghal, de Dánia megtisztul. A tragikus hős pusztulása egyszerre vereség és győzelem. Az erkölcsi világrend, amelyet a tragédia főszereplője önnön feláldozása árán helyreállít, a lét és a tudás világrendje is egyben.

Szállóigék a Hamletből

„Gyarlóság: asszony a neve”
„Légy hű önmagadhoz”
„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés!”
„A többi néma csend”
„Valami bűzlik Dániában”