A morféma a nyelv legkisebb, jelentéssel rendelkező egysége. Ezekből épülnek fel a szavak (lexémák).
A morféma típusai:
- A) kötött morféma
- B) szabad morféma
- C) félszabad morféma
A szabad morféma (szótő) önállóan is használható, saját jelentése van. A kötött morféma (toldalék) csak szótövekkel együtt jelenik meg, nincs önálló jelentése. A félszabad morféma alakilag önálló, de önálló jelentése nincs, csak szótövekkel együtt jelenik meg (pl. névelő, névutó, igekötő stb.).
A toldalék típusai: képző, jel, rag.
Képző:
A legbelsőbb helyzetű szóelem, közvetlenül a szótő után áll. Megváltoztatja a szótő jelentését, s teljes ragozási sort indít el. Új szótári szó jön létre, melynek önálló ragozási rendszere van. A képző megváltoztathatja az alapszó szófaját és ezzel együtt mondatbeli szerepét is. Megtűrnek maguk mellett másik képzőt, akár többet is (kert-ész-ked-het).
Jel:
Nem alkot új szótári egységet, csupán módosítja a fogalmi jelentést, valamilyen nyelvtani jelentésmozzanattal gazdagítja azt (idő, mód, birtoklás, többség). Valamilyen viszonyt fejez ki. A jel közbülső helyzetű szóelem: előtte a képzők állnak, utána a rag.
Rag:
A mondatbeli viszonyítás és egyeztetés jelentésmozzanatának kifejezője. Ezáltal kijelöli a szavak mondatbeli szerepét. A rag szóalakzáró morféma, a képzők és jelek után áll, semmilyen más morféma nem követheti. Szerepe:
- Jelölhet mondatbeli viszonyokat (esetragok).
- Kifejezheti az egyeztetést (névszói és igei személyragok).
Általános kapcsolódási sorrend: szótő(1) + képző(2) + jel(3) + rag(4) Ettől való eltérés néha előfordulhat. (Pl. a középfok jele megelőzheti a képzőt: nagy-obb-ít; rag után képző áll: három-szor-i, nagy-ban-i). Ezek rendhagyó szóalakok.
Kötőhangzó: toldalékolás esetén a szótőhöz kapcsolódik. 90%-ban a msh.-torlódás elkerülését és az ejtéskönnyítést szolgálja. Néha jelentésmódosító hatása is van: gyorsok-gyorsak; vörösök-vörösek.
A toldalékok besorolásakor problémát jelenthet a birtokos személyjel.
– jel, mert birtokviszonyt fejez ki
– jel, mert nem zárja le a szóalakot
– de ragozási sora van (mint az igei személyragnak). Oka: mindkettő személyes névmásokból alakult ki.
Típusaik
Képzők:
– igeképző (zöld-ell, dob-ol, só-z)
– főnévképző (szép-ség, olvas-ás, madar-ász)
– melléknévképző (nagyszáj-ú, arany-os, ujj-nyi, balaton-i)
– számnévképző (harm-adik, öt-öd)
– igenévképző (úsz-ni, fut-ó gyerek, ér-ett, megír-andó, számol-va)
Jelek:
A, igéhez kapcsolódó
– múlt idő: -t, -tt
– feltételes mód: -na, -ne, -ná, -né
– felszólító mód: -j (msh.-törvények miatt változhat)
B, névszóhoz kapcsolódó
– többes szám: -k
– birtoktöbbesítő: -i (könyvei)
– birtokos személyjel: -m, -d, -a/-e, -ja/-je, -unk/-ünk, -tok/-tek/-tök, -uk/-ük, -juk/jük
– birtokjel: -é (Katié)
– fokjelek: –bb, leg- + -bb, legesleg- + -bb
Ragok:
A, igékhez kapcsolódó:
– igei személyragok: számot (E, T), személyt (1., 2., 3.) és ragozást (alanyi, tárgyas) fejeznek ki
B, névszóhoz kapcsolódó:
– tárgyrag: -t
– birtokos jelző ragja: -nak/-nek
– határozóragok: -ba/-be, -ról/-ről, -hoz/-hez/-höz, -an/-en, stb.
– igenevek személyragjai
