Mikszáth Kálmán egyike a legeredetibb magyar íróknak. Prózaíró (regény, novella), publicista volt. Legerősebben Jókai Mór hatott rá, pályája elején ő volt az eszményképe. Jókaival szemben Mikszáth fantáziája közelebb szállt az élethez, látása biztosabb volt, kevesebb színt használt és meglehetősen kis mesékkel dolgozott. Vagyis a romantika felől a realizmus felé mozdult el. Romantikus még kalandos meseszövése, a néphez való viszonya, a természet iránti rajongása. Újít azonban tér- és időszemléletében, a művészi hangnemben, az irónia mindent átszövő jelenlétében, szereplői kritikus vizsgálatában. Ezért sem a romantikához, sem a realizmushoz nem kapcsolható kizárólagosan.

Első komoly sikerét a Tót atyafiak és A jó palócok c. novellásköteteivel aratta. Mikszáth ekkor még szereti a mélabús mesemondó hangot, hőseit ábrándosan stilizálja. Az író célja elsősorban a hangulatkeltés és az elérzékenyítés. Egyéni stílusa vonzó és hatásos. Egyik-másik elbeszélése a népköltészet üde termékeire emlékeztet. Nem a kívülálló tárgyias, személytelen hangján közli az eseményeket, hanem a nép mesemondójának tudatvilágát imitálja. A paraszti idillt mindig feldúlja valami, amibõl a tulajdonképpeni elbeszélés cselekménye bontakozik ki. A jó palócok főhősei nagyrészt parasztemberek, akik azonban ugyanolyan gazdag érzelmi életet élnek, mint bárki más. Fontos szerepet játszik a novellákban a természet: az emberek nemcsak ebben élnek, hanem sokszor tevőlegesen is beleavatkozik a sorsuk alakulásába.

A novelláskötetek Mikszáth szűkebb szülőföldjének, Palócföldnek a világát idézik fel. Gyakori témák a szexualitás, a bűnök. Világmagyarázó elve a hiedelmek illetve a bűn-bűnhődés evidens kapcsolata. Emiatt a szövegek Arany balladáival is rokoníthatók. A novellákban ismétlődő helyszínek és szereplők találhatók. Ez a kötetet a mozaikszerű technikájú regényekhez teszi hasonlóvá, s így a modernség előfutára a mű.

A bágyi csoda

A bágyi csoda című novellában a romantikus vonások a szerelmi történet bemutatásában fedezhetőek fel. Vér Klára és Gélyi János szerelme a falusiak szeme előtt bontakozik ki, az ő pletykáikból teremtődik meg az olvasóban annak az előfeltevése, hogy a nő meg fogja csalni katonának elvitt férjét. Tímár Zsófi és Pillérné az őrlésre várakozva nézegeti a gyönyörű molnárnét és a szintén várakozó Gélyi Jánost, és máris pletykálnak. A köztük lezajló beszélgetésből tudjuk meg, hogy Vér Klára ígéretet tett férjének, mielőtt az katonának ment volna. Azt mondta neki: „Előbb fordul vissza a Bágy pataka, mintsem az én szívem tőled elfordul.” Az expozíció tehát már rögzíti az olvasó elvárásait: ebben a novellában arról lesz szó, hogy a molnárné kitart-e ígérete mellett vagy sem. Titokzatosnak ígérkezik a történet, és váratlan fordulatok alakítják az eseményeket.

Az expozíció után előreugrunk a történetben addig, amígy a falusiak mind megőrlik a búzájukat és hazamennek. Ezután a két főszereplő egyedül marad. Gélyi János lefizeti a molnárlegényt, hogy eressze le a zsilipeket azért, hogy az ő búzája reggelre maradjon és neki lehetősége legyen bemenni Vér Klárához. Bár a nő kezdetben visszautasítja, amikor csókot kér, később mégis beengedi a házba. Hogy köztük mi történt, azt titok fedi, rá csak a metaforikus elemek utalnak, illetve a tájrajz sugallja. Kocsipál Gyuri vigyora kapcsán olvashatjuk, hogy fogai úgy fehérlettek Gélyi János kérésére, „mintha valami fehér lepke vergődne a fekete éjben”. Ez a metafora is a romantikus jelleget erősíti, hiszen a fehér lepke akár a gyönyörű molnárné is lehetne, aki a férfi udvarlása láttán nem tud dönteni. Az utolsó kép költőisége is a novella lírai jellegét és romantikus stílusát támasztja alá. A visszafele forduló patak jelzi csak, hogy Vér Klára megszegte esküjét.

A novellában megjelenő metaforák egy folklorisztikus kód által fejthetők meg. A malom a falun kívüli hely, ahol szinte bármi megtörténhet, hiszen arra már nem terjed ki az erkölcsi rend és morális kötés, amely a faluban élők életét szabályozza. A szárazság, amelyről az expozícióban szó esik, egyben azt az érzelmi hiányállapotot is jelzi, amelyet Vér Klára él meg férje miatt. A megáradt patak, ezzel ellentétben, a hiányállapot megszűnését és a szerelem beteljesülését jelzi. A novellában megjelenő színek is metaforikus erejű képeket alkotnak: Vér Klára vörös haja boszorkányos szépségét jelzi, a fehér ruhák, amelyeket kitereget, a tisztaságára utalnak, amely szín ellentétben áll arca pirulásával. A fekete éjben vergődő fehér lepke szintén a nőt írja le. A novella realista jellege a falu hű ábrázolásában ragadható meg. Ahogy a novella elején leírja a pletykálkodó falusiakat, ahogyan bemutatja azoknak hiedelmeit az esővarázslásról, azt bizonyítja, hogy a beszélő jó ismerője a paraszti kultúrának és azt nemcsak hitelesen, hanem színesen tudja ábrázolni.

Elbeszélői szólam (mindentudó/korlátozott tudású narrátor): A novella realista jellege abban is megmutatkozik, hogy az elbeszélő korlátozott tudású, objektíven közli a látottakat és hallottakat. Mindent, amit a szerelemesekről elmond, tulajdonképpen a falusiaktól tud. Még azt is mondhatnánk, hogy maga a történet is az ő beszédük által jön létre, ők pletykálják össze a molnárnét és Gélyi Jánost.

Szereplői szólamok (egyenes beszéd, függő beszéd, szabad függő beszéd): A novellában nagy szerepük van a szereplői szólamoknak is, hiszen a narrátor nézőpontja összefonódik a falusiakéval. A történetet csak látszólag meséli a narrátor, tulajdonképpen mi mindvégig a pletyka által elindított előfeltevések beigazolódását várjuk és követjük. A szabad függő beszéd erre nagyon jó eszköz: a narrátort halljuk, ahogyan azt meséli, hogy mit beszélgetnek maguk között a szereplők.