Az irodalmi közvélemény Petőfi mellett Arany Jánost tartja az egyik legnagyobb magyar költőnek. Mint tudjuk, a Toldi elolvasásakor Petőfi a legnagyobb elismerés hangján köszöntötte az akkor még ismeretlen nagyszalontai jegyzőt. Petőfinek arra a kérdésére: „Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt | Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki” öntudatosan felelte válasz-episztolájában: „S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, | Ki törzsömnek élek, érette, általa; | Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, | Otthon leli magát ajakimon dala”. Aranyt kora elsősorban epikus alkotóként ünnepelte, de lírikusként ugyanolyan korszakos a jelentősége.

A műballada Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg ősi népköltészeti műfaj. „A ballada: tragédia dalban elbeszélve”, vagyis drámai, lírai és epikai jelleget egyszerre magába foglaló, jellegzetesen kevert műfaj. Tehát a romantikus ballada a három műnem határán helyezkedik el: cselekménye sűrített, a történet elbeszélésmódja szaggatott, bizonyos részeit balladai homály borítja; drámai jellegét a párbeszédes forma és rendszerint a tragikus téma adja; lírai jellegét pedig a dalforma és az érzelmekről szóló tartalom. A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre.

Első balladáit 1853-tól kezdte írni Nagykőrösön, ezek az úgynevezett „nagykőrösi balladák”. Témáit rendszerint a történelem nehéz korszakaiból merítette, s ezzel is a nemzet ügyét kívánta szolgálni: a nemzeti öntudatot, a jövőbe vetett hitet szerette volna ébren tartani és fokozni, a nemzeti egységet erősíteni. Történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésűek. Arany balladáit különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk:

Keletkezésük szerint:

- nagykőrösi balladák (a nagykőrösi években születtek, pl. A walesi bárdok)

- az Őszikék balladái (a kapcsos könyvben olvasható kései művek, pl. Híd-avatás)

Szerkezetük szerint:

- egyszólamú, lineáris (A walesi bárdok)

- többszólamú, párhuzamos (Szondi két apródja)

- körkörös (Ágnes asszony)

Témájuk szerint:

- történelmi balladák (A walesi bárdok, Szondi két apródja)

- népéleti balladák (Ágnes asszony, Tengeri-hántás)

- városi balladák (Híd-avatás)

- lélektani balladák: az általában tragikus végkicsengésű balladák középpontjában a lelkiállapot változásai állnak, az emberi lélek mélységeit járják be (Tetemre hívás, Ágnes asszony)

Ágnes asszony

Az Ágnes asszony témája népéleti és lélektani egyben. Kulcsmotívuma a bűn és bűnhődés, mely az első négy strófában – a balladai homálynak megfelelően – még csak sejthető (például a véres lepedő és a hajdú megjelenése enged erre következtetni), majd a mű végére jutva megbizonyosodhatunk az asszony bűnösségéről, és tanúi lehetünk bűnhődésének is.

A mű elején, közepén és végén is olvasható patak-jelenet keretes szerkezetet ad a műnek. A mű három szerkezeti egységre osztható a helyszínek alapján: az 1–4. versszak helyszíne a patak partja, az 5–19. strófáé a börtön és a tárgyalóterem, a 20–26. versszak pedig ismét a patak partján játszódik. A ballada az asszony megőrüléséről szól: a versszakok előrehaladtával lesz Ágnes asszony egyre tébolyultabb: az első versszakban még csak egy véressé lett fehér lepelről olvashatunk, a későbbiekben az asszony igyekszik félrevezetni a falubelieket férjét illetően: elhallgattatja a gyerekeket, hazudik az asszonyoknak, a hajdúnak viszont már könyörög. Ekkor világosodik csak meg számunkra az asszony eddig balladai homályban maradt bűne: szeretőjével együtt megölte férjét. Bűnének mértéke, a pontos események homályban maradnak, az olvasó csak különböző teóriákat ötölhet ki, hogy Ágnes pontosan mekkora részt vállalt a bűnből. A következő szakaszban a megőrülés belső folyamatának lehetünk tanúi: a 7. versszakban az őrülettől való riadalomról olvashatunk, majd a következő kettőben az őrület takargatásáért való igyekezetről. Miután a bűn a bíróság és az olvasók előtt is nyilvánvalóvá válik, újra visszatér a szerkesztésmód a vers eleji sorokhoz. Balladai homály fedi a bírák viselkedésének okát is: nem tudni pontosan, miért engedték haza az asszonyt, s miért ejtették el az életfogytiglani börtönbüntetést, de sejtjük: Ágnes asszony büntetése – a teljes téboly – sokkal nagyobb bármilyen fogságnál. A záró strófákban az idő múlása a végtelenbe nyúlik: Ágnes asszony már megöregedett, haja ősz, arca ráncos, a ronggyá mosott lepel (lelkiismeretének szimbóluma) elszakad, de ő még mindig látja rajta a véres foltokat – ez az ő büntetése, így bűnhődik bűnéért. Fokozza a téboly egyre erőteljesebb átérzését a strófánként állandóan ismétlődő refrén: „Oh, irgalom atyja ne hagyj el”, amely a mű végén már az őrült asszony gépies, üres motyogása.

Vörös Rébék

A ballada Arany költészetének kései szakaszában keletkezett, az Őszikék versei közé soroljuk. Témája népi, lélektani. Az Ágnes asszonyhoz hasonlóan itt is van házasságtörés, gyilkosság, ám a szituáció az előző műnél bonyolultabb. A bűnösök elnyerik büntetésüket (a házasságtörő asszonyt kidobja a férje, a kerítő Rebi nénit lelövik, a gyilkos Dani nyomorult bujdosóként hal meg, és a dögevő madarak gyomrában végzi), de hogy mi vezetett az eseményekhez, az már a népi hiedelemvilágba vezet (boszorkányhit).

A címszereplő egy falusi boszorkány (amit vörös haja is jelez), aki a népi hiedelmek szerint szerelmi varázslást végez, és madárrá (varjúvá) is át tud változni (balvégzetű állat, halálmadár). A realitásokat nézve Rebi néni a helyi kerítőnő lehetett, aki Dani és Tera házasságát, majd Tera és a kasznár viszonyát is tető alá hozta. Bűne ebben a kontextusban az, hogy az emberek magánéletét puszta anyagi érdekből tönkretette, és méltó büntetése a halál. A népi babonák világában pedig a befolyásolhatatlan, kiismerhetetlen gonosz erő, amit bár megpróbál elpusztítani az ember, de sosem szabadulhat tőle (lélekvándorlás).

A szöveg első két sora népballadai töredék (ezért van idézőjelben), a többi Arany saját költői leleménye. A szerkezet keretes, a versszakok refrénnel zárulnak: a "Hess, madár!" kiáltás hol a narrátor, hol a szereplők, hol a falusiak balszerencseűző ráolvasása. A folyton ismétlődő "kár" egyszerre utal a varjú bajhozó, halált jelentő károgására és az események szomorú voltára.

A ballada epikus története egy szerelmi háromszög egy kerítőnővel: Dani elvette a "cifra" (kacérkodó hajlamú, kevéssé erkölcsös) Terát, majd a fiatal asszony némi ajándékért félrelép a kasznárral (birtokigazgató). Terhes lesz, születik egy gyermek, de Daniban valamiért felmerül a gyanú, hogy nem ő a gyermek apja, s ezért kidobja mind a kettőjüket. Útravalóként egy varjút, azaz Rebi nénit lövi le nekik. A szöveg homályban hagyja, hogy Dani a varjút vagy a boszorkányt akarta lelőni - a falu babonás gondolkodásában ez mindegy is. Dani a gyilkosság után bujdosik, rablóvá válik, s közben házasságának feldúlóját, a kasznárt is megöli (vízbe löki). Halálát balladai homály fedi (elfogták és kivégezték? elpusztult bujdosva?), csak azt látjuk, ahogy a varjak/boszorkák csapata miszlikbe tépi a tetemét.

A történet azokra a rémtörténetekre hasonlít, amelyeket a falusi fiataloknak ijesztgetés céljából meséltek a helyi vénasszonyok. De miért? Ha Dani nézőpontjából szemléljük az eseményeket, a mű a kiismerhetetlen végzetet példázza, és azt, hogy az ember nem kerekedhet felül a sorson. Tera oldaláról nézve egyszerű a képlet: állj ellen a kísértésnek! Azonban a címszereplő Vörös Rébék, s az ő alakja az egész falusi miliő számára intő jel arra, hogy a balsors ellen nincs mit tenni. 

A szereplők jelleme realista, és nagyon összetett. Kisebb-nagyobb mértékben mindenki bűnös, és a büntetés mértéke nem feltétlenül arányos a bűnnel.

A befejezés nyitva hagyja a jövőt: Daniék szomorú története véget ért ugyan, de a gonoszság ott kering a világban, és megint tönkre fog tenni valakit.

A szöveg szimbólumokkal, metaforákkal dús: varjú/madár (halál, balvégzet, lélek), fekete (baj, halál), vörös (szenvedély, vér), palló (határhelyzet), víz (patak - a halál oka, az asszony sírása) stb.