Az irodalmat hagyományosan két nagy csoportra osztjuk: szépirodalomra és szórakoztató irodalomra. Az utóbbi nem művészi kifejezés, hanem szórakoztatás céljából jön létre, olvasótábora azonban jóval nagyobb, mint az előzőé. Tipikus műfajai a sci-fi, a kalandregény, a fantasy, a horror, a thriller, a szerelmi történetek, s talán a legnépszerűbb a bűnügyi regény (krimi), amely a bűntények felderítésével, elkövetésük bemutatásával, illetve lélektani indítóokaik vizsgálatával, valamint a bűnözők, nyomozók (detektívek) világával foglalkozik. Elsősorban intellektuális gondolkodásra késztető történetek ezek, ahol valamely rejtély vagy titok megismerésére helyeződött a hangsúly. A megoldásra váró rejtélyes feladat általában valamilyen gyilkossághoz kötődik, a gyilkos megtalálása egyben a bűn leleplezését is jelenti, ami által a bűnös világ megtisztul, és helyreállhat a régi világrend. Ebben a folyamatban a legfontosabb szerepe a megismerő s jelértelmező embernek van, ez legtöbbször valamilyen nyomozó, aki tevékenységével éppen a rendet szimbolizálja, hiszen az apró jeleket, nyomokat rakja össze egésszé - ezzel egészítve ki egy hiányos történetet.
A kriminek több speciális alműfaja is van, mint a detektívregény, a jogi krimi, a rendőrségi krimi, a politikai krimi, a bírósági dráma vagy a „kemény krimi”. A krimi olyan mű, amelyben a gyilkosságot vagy annak elkövetőjét többnyire nem lehet látni (ellentétben a horrorral pl.). A detektívregény középpontjában a detektív áll, és az a folyamat, ahogyan megfejti a rejtélyt és leleplezi az elkövetőt. A megoldásra mindig a szöveg utolsó lapjain derül fény, a jó detektívregény-író a végsőkig kétségek között tartja olvasóját.
A krimiirodalom kezdete Edgar Allan Poe nevéhez köthető, aki a 19. századi angol irodalom jelentős költője volt egyébként. A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájában a kriminek minden tipikus eleme megjelenik: a különc detektív, a lassú felfogású narrátor, a pszichológiai következtetések, a lezárt szobában elkövetett bűntény rejtélye, az ártatlanok elleni bizonyítékok, és az a tény, hogy az elkövető a legkevésbé gyanús személy. A leghíresebb detektívek magándetektívek: Sherlock Holmes, Miss Marple, Hercule Poirot. A magándetektív mindig lepipálja a rendőrséget, de nem érdekli különösképpen a dicsőség. A bűntény számára logikai feladvány, a gondolkodás diadala.
A 19. század végén fellépő Sir Arthur Conan Doyle teremtette meg a detektív és a detektívregény klasszikus figuráját Sherlock Holmes-regényeivel és novelláival. Sherlock Holmes a detektív etalonjává vált éles eszével, az élet minden terére kiterjedő mindentudásával, manírjaival, fáradhatatlanságával: a nyomozás során nem eszik, nem iszik, nem alszik, csak pipáját szívja, miközben éjt nappallá téve kovácsolja vaslogikája eltéphetetlen erejű láncát.
A 20. század legismertebb és legjelentősebb krimiírója Agatha Christie, "a krimi királynője" (1890-1976). Álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye, novellái és nagy sikereket arató színpadi darabjai miatt emlékezetes. Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a harmadik legnagyobb példányszámban az egész világon.
Színpadi darabja, a The Mousetrap (Egérfogó) tartja az első előadást követően a leghosszabb időn át játszott előadás rekordját: elsőként 1952-ben mutatták be Londonban, és még ma is (2020) játsszák. (A koronavírus-járvány miatt az előadásokat március 16-tól április 26-ig felfüggesztették.)
Művei többségének két híres detektív a központi alakja: Miss Marple és Hercule Poirot. Idős, egyedülálló és éles eszű figura mindkettő. Miss Marple falusi párhuzamok segítségével fejti meg a legagyafúrtabb rejtélyeket, Hercule Poirot pedig (a visszafogottan hedonista, kényelmes, hiú, tojásfejű, piperkőc kis ember) a híres szürke agysejteket használva derít fényt mindenre.
Agatha Christie csaknem összes detektívtörténete az angol közép- és felső osztályra koncentrál. Nyomozója általában vagy belebotlik a gyilkosságba, vagy egy régi ismerőse, aki érintett az ügyben, fordul hozzá segítségért. A nyomozó fokozatosan haladva mindenkit kihallgat, megvizsgálja a bűntett helyszínét és minden nyomot feljegyez azért, hogy az olvasók elemezhessék őket, és egyenlő esélyt kapjanak arra, hogy maguk oldják meg a rejtélyt. Azután, nagyjából a történet felénél, vagy néha az utolsó fejezetben/felvonásban az egyik gyanúsított meghal, gyakran azért, mert véletlenül kiderítette a gyilkos kilétét, emiatt el kellett hallgattatni őt. Végül a nyomozó összehívja az összes lehetséges gyanúsítottat, és lassan leleplezi a tettest, miközben számos egyéb titkot is felfed. A gyilkosságokat gyakran hihetetlenül találékony módon, fortélyos cseleket alkalmazva követték el. Christie regényeire szintén jellemző a feszült légkör és a nyomasztó lélektani bizonytalanság, várakozás, melynek oka szándékosan lassú tempójú prózája.
A Gyilkosság az Orient Expresszen az egyik leghíresebb Poirot-krimi.
Hercule Poirot, miután a Közel-Keleten sikeresen megoldott egy katonai ügyet, hazaindul. Tervei szerint pár napot pihenéssel tölt majd Isztambulban, aztán irány a jó öreg Anglia. Az oszmán fővárosba való megérkezésekor azonban kiderül, nem maradhat egy napig sem, mert sürgős ügyben azonnal Londonba kell utaznia. Szerencséjére (és némi protekciónak köszönhetően) sikerül helyet foglalnia a legendás luxusvonatra, az Orient-expresszre. Poirot egyelőre csak a vacsoráját, no meg a többi utast figyeli - ez utóbbi nála szakmai ártalom -, akik között számos náció képviselői megtalálhatók. Nem maradhat azonban sokáig a háttérben, mert egy ellenszenves amerikai (egy bizonyos Ratchett) megpróbálja testőrnek felbérelni, mert valaki fenyegető leveleket küldött neki, de Poirotnak túl ellenszenves a férfi, ezért nem vállalja az ügyet. Aztán leszáll az éj, s miközben a szerelvény havas hegyek között zakatol, lassanként elcsendesednek az utasok is. Vagy mégsem? Poirot két ízben is szokatlan neszekre ébred, s minden alkalommal mozgást lát a folyosón. Pár termetes hótorlasz megakasztja a vonat továbbhaladását. Másnap reggel aztán részben fény derül az éjszakai neszek okára. Az ellenszenves amerikait holtan találják a fülkéjében (tucatnyi tőrszúrással végeztek vele). A világtól elvágva Poirot bebizonyíthatja, mire is képes valójában.
A tettesek természetesen mindent megtesznek, hogy a lehető legjobban összekuszálják a szálakat, mindenkinek biztos alibije van, olyan személyek igazolják egymást, akik látszólag semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással.
Végül mégiscsak kideríti Poirot az indítékot és a gyilkosok kilétét.
[Önálló befejezés.]
