A görög színház és színjátszás:

A Kr.e. 5. sz.-ban a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. Később Dionüszosz helyét elsősorban a trójai, a mükénéi és a thébai mondakör tragikus sorsú hősei foglalták el. A Dionüszia fénypontja volt a drámai verseny. Három tragédiaköltő és öt komédiaköltő versengett egymással. Az ünnepségeken hatalmas tömeg vett rész, a színházat is ennek megfelelően alakították ki. A színházba minden szabad ember elmehetett, de belépődíjat kellett fizetni. A színházban rendszerint domboldalra épített, félkör alakú, lépcsőzetesen emelkedő padsorokat képeztek ki a nézők számára. A színház közepét egy félkör alakú térség foglalta el (itt helyezkedett el a kar), a keskeny színpadon játszottak a színészek. Álarcot viseltek: a maszk tette lehetővé, hogy a női szerepeket is férfiak alakítsák. A kórus, mely énekkel kísérte és magyarázta a cselekményt, mindvégig jelen volt a görög drámában. A görög tragédiák valamilyen válságot, összeütközést, döntéskényszert, azaz drámai szituációt állítottak középpontjukba. A művek rendszerint saját koruk nagy kérdéseire kerestek és adtak válaszokat.

Szophoklész: Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédiaköltészet fejlődésének tetőpontját. 7 műve maradt ránk. Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz kapcsolódik.

A thébai mondakör: Laiosz (lájosz), Thébai királya feleségével, Iokasztéval önmegtartóztató módon élt, mert borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra: Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját, és anyját veszi el feleségül. A király egyszer megszegte fogadalmát, és fia született. A csecsemő bokáját átszúratta, innen a neve: Oidipusz, és kitette, hogy elpusztuljon. A szolgának azonban megesett a szíve rajta, s egy pásztornak adta, aki elvitte Korinthoszba a királynak. Polübosz király sajátjaként nevelte fel őt. Oidipusz ifjúkorában ugyanazt a jóslatot kapta, mint egykor apja. Hogy megakadályozza a jóslatot, nem tért haza, hanem Thébai felé vette útját: idegenekkel találkozott, vita támadt közöttük, s (tudtán kívül) megölte apját és kíséretét egyetlen szolga kivételével. Thébai falait a Szphinx tartotta rettegésben. Emberáldozatot követelt, míg valaki meg nem oldja talányos kérdését: mi az, ami reggel 4 lábon, délben 2 lábon, este 3 lábon jár? Oidipusz megfejtette, hogy ez az ember. A Szphinx szégyenében szakadékba vetette magát, Oidipusz pedig feleségül vette az özvegy királynét (vagyis édesanyját). Két fiuk, Polüneikész és Eteoklész, és két lányuk, Antigoné és Iszméné született. A várost egyszer csak dögvész sújtja, s a jóslat szerint ez csak akkor ér véget, ha megtalálják és megbüntetik Laiosz király gyilkosát. Oidipusz nyomozásba kezdett, s éppen a gyilkos után való kutatásban derült fény mindenre. Iokaszté öngyilkos lett, Oidipusz pedig megvakította saját magát, s Antigoné kíséretében Kolónoszba vonult száműzetésbe. A két fiú megegyezett, hogy felváltva uralkodnak, de ezt megszegték. Eteoklész nem adta át a hatalmat, ezért Polüneikész külső segítséggel a város ellen támadt. A két testvér egymás kezétől halt meg, a királyi hatalmat pedig Kreón vette át.

Az Antigoné elemzése:

A dráma központi kérdése: Hogyan kell dönteni, ha szembekerül az emberség, a lelkiismeret parancsa a zsarnoki törvénnyel?
A mű nem tagolódik felvonásokra, a szerkezeti egységeket a kardalok választják el.

A görög tragédiára jellemző a hármas egység:

• Az események színhelye egyetlen tér
• A dráma időtartama csak néhány óra lehet
• A cselekmény egyetlen eseményre szűkül

Bevezető rész (expozíció): itt jelenik meg a drámai szituáció. Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvénye (a halottat el kell temetni), s ezzel szemben a királyi törvény: Polüneikészt, aki Kreón szerint hazaáruló, sem eltemetni, sem megsiratni nem szabad. Ebben a helyzetben másképpen dönt Antigoné és másképpen Iszméné. Antigoné lelkiismeretére hallgat, Iszméné azonban összeroppan, s nem mer Kreón tilalmával szembeszállni.

Bonyodalom: ez a jelenet Kreón jellemére világít rá. Az új király a hatalomtól megrészegedve, kérkedő magabiztossággal, fölényesen beszél, s kiadja legelső parancsát: Polüneikészt nem szabad eltemetni. Ezzel csak hatalmát fitogtatja. Elvei és tettei között mély szakadék tátong. Kreón hatalma is korlátozott, ugyanis az őr jelenti, hogy első rendeletét máris megszegték. Kreón lelkében felerősödnek az indulatok: uralkodói gőgje és sértett hiúsága bosszúra sarkallja. Kiderül: Antigoné temette el testvérbátyját. A vének elhatárolódnak Kreón cselekedeteitől. Kreón már most kezdi elveszíteni támaszait, mindinkább egyedül küzd, akárcsak Antigoné.

Konfliktus: ebben a részben kerül egymással szembe a két főszereplő. Kreón megkísérli valamiképpen menteni megcsorbított tekintélyét. Abban reménykedik, hogy a leány tagadni fogja tettét, vagy pedig nem is tudott a tilalomról. Antigoné azonban nyugodt, csendes szavaival rácáfol erre a reményre. Antigoné férfiasan kemény, megingathatatlan, még büszkén nevetni is tud. Kreónból csupán a sértett gőg beszél. Hogy hatalmát bizonyítsa, Iszménét is halálra ítéli. Nemcsak két ember, hanem két erkölcsi felfogás áll itt egymással szemben. Iszméné is megjelenik, és szemünkben hőssé magasodik: a korábban még rettegő, aktív tettre nem, csak végtelen szenvedésre jó, szánalmat keltő lány, nővére példájának láttán, vállalja a halált, a vértanúságot. Vétlenül is vállalja a „bűnt” és azt a büntetést, amelytől félve nem tudott Antigoné társa lenni. Antigoné keményen, büszkén, gőgösen, durván visszautasítja Iszménét. Kétféleképpen is lehet értékelni ezt a jelenetet:

• Antigoné megveti, gyűlöli a gyáva lányt
• Felébred benne a testvéri szeretet, megsajnálja Iszménét, megmentené

Késleltetés: Haimón megjelenése késleltető mozzanat, mert hátha tud hatni apjára, s megmentheti még menyasszonyát. Haimón érvekkel igyekszik rávenni apját, hagyjon fel tervével, hiszen a thébai nép nemhogy elítélné, de dicséri a lány bátor, istenes tettét. Kreón hibát hibára halmoz, érvei egyre önzőbbek, csupán személyes jellegűek.

• 1. Inkább haljon meg Antigoné, csak a nép hazugságon ne fogja.
  2. A király minden szavát, „legyen jogos vagy jogtalan”, a népnek követni kell.
  3. Ha enged, akkor asszony rabjának fogják mondani
  4. A város a király tulajdona

A királyfi öngyilkosságra gondol. A zsarnok ezt maga ellen irányuló fenyegetésnek fogja fel. A király fia szeme láttára akarja kivégeztetni menyasszonyát. Kreón végzetesen magára marad, s ez előre sejteti bukását. Iszménének azonban megkegyelmez. Antigoné alakja  búcsúzásakor megtelik gyengéd nőiességgel, gazdag érzelemmel, tiszta emberséggel. Antigonét elhurcolják. Kreón látszólag győzött.

Krízis: a vak jós Teiresziász, aki tisztábban lát, mint a látó, arra kéri, inti a királyt, tegye jóvá tévedését. Kreón durván sértegeti a jóst, újra összeesküvésre gyanakszik. A drámai feszültség most éri el tetőpontját (krízis). Teiresziász megvetéssel fordul el a királytól, de előbb elhangzanak baljós szavai: a halottakért váltságul fiát fogja elveszíteni, s házát csakhamar férfiak és nők sírása tölti be. Kreón megtörik: kétségbeesve fordul tanácsért a karvezetőhöz, aki gyors cselekvésre ösztönzi: bocsássa szabadon Antigonét, temesse el Polüneikészt. A király visszavonja parancsait. A feszültség feloldódik, a drámai cselekmény ezzel tulajdonképpen lezárul: Antigoné embersége győzött, a gőgös zsarnok megbukott. És még minden jóra fordulhat, hiszen a király megbánta tettét.

Végkifejlet: bekövetkezik a katasztrófa. Kreón felismerte ugyan hibáit, megbánta tetteit, de már késő, minden elveszett, bűneinek következményeitől nem menekülhet. Hírnökök hozzák a hírt Antigoné, Haimón és Eurüdiké öngyilkosságáról. Kreón összeroppan, erkölcsileg összeomlik. Saját halálát kívánja. Összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés.

Antigoné jellemvonásai:

• Jellemszilárdság
• Bátorság (megveti az óvatosságot)
• Őszinte (nem tud tettetni)
• Szeretete nem megalkuvó
• Önfeláldozó, az emberség parancsának engedelmeskedik
• Szereti az életet

Kreón jellemzése:

Ő Antigoné ellenfele, de nem emberi nagysága miatt, hanem mert ő a hatalom birtokosa. Elvei és tettei között mély szakadék tátong. Nem a város érdekeit védi, hanem a saját tekintélyét. Kreón bukásának oka saját zsarnoki jellemében keresendő, saját bűnei roppantják össze, hiszen semmibe vette az istenek törvényét, az emberség parancsát, a nép véleményét. Fia figyelmeztetése is csak zsarnoki dühöt vált ki belőle. Kreón jogosan vádolja önmagát fia és felesége haláláért. Jogosan bűnhődik. A sok rázúduló szerencsétlenség miatt részvétet érezhetünk iránta, de megbocsátani nem tudunk neki.

Kreón nem tragikus hős, mint Antigoné. A tragikus hős ugyanis az átlagembert felülmúló drámai jellem, aki az adott viszonyok között nem tud élni, mindet kockára téve küzd céljaiért, elveihez a végsőkig ragaszkodik. Küzdelmébe belebukik, s rendszerint meg is hal. Ilyen hős a drámában egyedül Antigoné.

Haimón jellemzése: (ő Antigoné jegyese, Kreón fia)

Elítéli a jogtalanságot, a zsarnokságot, az emberség parancsának és az istenek tekintélyének megsértését.

Iszméné: félénk, fejet hajt a zsarnok előtt. Megérti Antigoné igazát, érzelmileg azonosul vele, de az előállott helyzetben is tud élni. Jelleme nem drámai jellem. Számára fontosabb a saját boldogulása, mint az erkölcsi igazság végrehajtása.

Összegzés: Shakespeare-ig nincs az Antigonénál összetettebb dráma a világirodalomban. Eszmei nemessége, a hősök mesteri jellemzése, a cselekmény bonyolítása, a szerkezeti remeklés, a kardalok szárnyaló szépsége a világirodalom legnagyobb művei sorába emeli.