Kafka azzal lett korunk irodalmának egyik legfontosabb alakjává, hogy mindenkinél nagyobb átéléssel szólaltatta az elidegenedés, a magányérzet, a bizonytalanság érzését.

Kafka élményeit és tapasztalatait az Osztrák-Magyar Monarchia világában szerezte. Prágában született, németül beszélő, zsidó kereskedőcsaládban. Apja erős egyéniségének nyomasztó hatásától sohasem tudott megszabadulni. Jogi doktorátust szerzett, egy biztosító intézet hivatalnoka volt. Munkahelyén naponta találkozhatott az ügyeiket intéző kiszolgáltatott emberekkel. Egész életében idegennek, sehova nem tartozónak érezte magát. Életében csak néhány írása jelent meg, barátját, Max Brodot pedig arra kérte, hogy három regénytöredékét és egyéb kiadatlan írásait égesse el. Brod nem teljesítette kérését, Kafka művei halála után sorra megjelentek.

Kafka úgy érezte, hogy az ember magára hagyottan és kiszolgáltatva él egy olyan világban, amelyet nem ért, sorsát ismeretlen törvények irányítják. Műveiben ezeket a felszín alatt működő rejtélyes, láthatatlan erőket és a tehetetlenül vergődő embert jelenítette meg. Szerinte az ember nem lehet önmaga, elvesztette emberi lényegét. Kafka keresi a szabadulás lehetőségeit, de ezekben ő maga sem hisz, mégis egyfajta menekülésként az írást választja. Hősei egy abszurd és különös fordulat révén egy fantasztikus, irreális világba kerülnek, s egyszerre léteznek itt és a valóságban. A köznapi létezés átugrik az abszurdba. Minden műve sokféleképpen értelmezhető, gazdag a jelentéstartalmuk.

Kafka történetei nem nevezhetők sem tragikusnak, sem komikusnak, sőt megjelenik bennük az irónia, az abszurd, a groteszk és szatirikus elemek is.

Irónia: egy sajátos nézőpontnak, a bírálatnak jellegzetes, finom módszere.

Abszurd: olyan esztétikai minőség, amelyben az ábrázolt jelenséget képtelenségnek, hihetetlennek vagy lehetetlennek érezzük.

Szatíra: a komikum egyik megjelenési formája. Az ítélkezés, fölényes elutasítás eszköze. A  szatirikus magatartás legsajátosabb neme a gúny, mely lehet maró szarkazmus is. Ábrázolási módszerei között igen gyakori a torzítás, túlzás, a reális arányok megváltoztatása akár kicsinyítéssel, akár felnagyítással.

Groteszk: ellentétes minőségek kombinációja.  

Az átváltozás

A mű az átváltozás-mítoszok modern leszármazottja (pl. Ovidius: Metamorphoses). A mitológiai történetekben az átváltozás vagy isteni, vagy emberfeletti belső erőknek köszönhető. Vagy büntetés, vagy segítség ahhoz, hogy a hős elérje végső célját, új világokat, új megismerési lehetőségeket nyújtva. Ezek a történetek, s Kafkáé is, így parabolák (példázatok).

A mű klasszikus szerkezetű. In medias res kezdődik, szimbolikus időpontban: hajnalban (a kezdet időpontja, az álom és az ébrenlét határhelyzete). De a két világ realitásjellege megcserélődik azáltal, hogy Gregor nem álmában, hanem a valóságban bogár, féreg. A rémálom valósággá válik, a valóság viszont lényegtelenné lesz. Ezáltal a főhős(ön keresztül a szöveg) új dimenzióban kérdez rá általános, bevett normákra. A két világ azonban számos ponton kapcsolatban marad egymással: a főhős egyszerre bogár és ember, a család is egyszerre tekint rá visszataszító féregként és családtagként. Ennek megfelelően a szövegvilág részben a megismerhetetlen abszurditásból, részben a részletező, tárgyilagos valószerűségből tevődik össze. Így jelenik meg az irónia és a groteszk benne.

Samsa tudata az átváltozás után is megőrzi észszerű működését, sőt reflexívebbé és önreflexívebbé válik. Folyamatosan megfigyeli és értelmezi önmagát és környezetét. Egyidejűleg megtanulja használni és élvezni új testét (pl. a mennyezeten lógva a lét boldog önfeledtsége szállja meg). Közben azonban egyre inkább kirekesztődik régi világából, magára marad, és végül önként vállalja a pusztulást.

A novellában számos utalás van az előzményekre. Megtudjuk, hogy Samsa régebben a konvencionális polgári szabályosság világában élt. Eltartotta családját, fizette apja tartozását, szórakozni nem járt, nem volt művelt. Mindennapjai szürkék voltak, alkalmazkodó és kötelességteljesítő életet élt. Átváltozása után azonban mélyebb igazságokat is megtapasztal. A zene élvezete az emberi tudat magasabb szintjére emeli. Közben megtapasztalja családja részvétlenségét, apja durvaságát, a hivatal embertelenségét, a világ fenyegetését és ostobaságát. Ugyanakkor megszabadul kötöttségeitől, s egyidejűleg jobban megérti családját. Megtapasztalja a fájdalmat, a szenvedést, a magányt, az önfeláldozó szeretetet mások iránt. Az igazlátásnak azonban ára van. A világ börtönszerűségét felváltja a lélek börtönszerűsége: nincs kommunikáció, nincs önkifejezés, nincs személyiség (családja a bogarat nem tartja Samsának). Végül már élet sincs.

A parabola több értelmezési lehetőséget is kínál. Az átváltozás értelmezhető lázadásnak (szürke, alávetett élete ellen) és büntetésnek is (amiért emberhez nem méltó életet élt). Így halála lehet büntetés (amit a világ mért rá lázadása miatt) és önfeláldozás is. Szólhat a példázat az ember elidegenedéséről a világtól és önmagáról, szólhat a személyiség elbizonytalanodásáról, önazonossága elvesztéséről, az emberi kapcsolatok, a társadalom kiüresedéséről is.

A XX. század folyamán felbomlott az egységes világkép és értékrend, így megnőtt az egyéni értelemképzés szerepe. A narrátor nem értékel, nem kommentál, ezért a jelentés megteremtésében aktív szerep hárul a befogadóra.

Több mitológiai előképpel is párhuzamba hozható a szöveg: almával dobálás, rothadó alma - bűnbeesés, kiűzés a paradicsomból; Samsa halála - Jézus halála; Gregor és apja viszonya - Oidipusz.