A 20. század eleji magyar irodalmi-kulturális élet meghatározó terei a kávéházak voltak.
Isztambulban nyíltak az első kávéházak az 1550-es években, és számuk gyorsan nőtt. A kávéházakba elsősorban azért jártak a férfiak, hogy a kávéivás ürügyén kiszabaduljanak zárt világukból, társaságra leljenek, szórakozhassanak, beszélgethessenek. Európába a 17. században érkezett meg a kávézás szokása. Az első ismert pesti kávésra vonatkozó adat 1714-ből származik, a kávéház szót egyébként Mikes Kelemen használta elsőként. A 20. század elején már csaknem 500 kávéház működött a fővárosban, ami alkalmat adott a legkülönbözőbb foglalkozású embereknek beszélgetésre és politizálásra. Az első világháború előtti élénk budapesti kávéházi élet egyik oka a főváros szűkös és túlzsúfolt lakásviszonyaiban keresendő. „A kávéház jobb, mint otthon” – jelmondat, ami az 1890-es években népszerű mondás volt Pesten, minden bizonnyal túlzás, de kétségtelenül a kávéházak voltak a szellemi eszmecserék fórumai. Például fiatal írók megkereshették az idősebbeket, tanácsot kérhettek, nem ritkán itt karolták fel a tehetségeket. Átjárást biztosított a kávéház a generációk között, az írók, művészek, artisták, színháziak, publicisták, muzsikusok, zeneszerzők tudták, hova kell menni egy kávéra, hogy karrierjük, életük megváltozzék, ha a tehetségük ezt lehetővé tette. Budapest volt az 1900-as évek elején a kávéházak metropolisa. Úgyszólván minden sarkon működött egy a belvárosban. Az írók és művészek itt találkoztak, itt beszélték meg az irodalmi terveket, sőt a szerkesztőségek napi munkahelye is ez volt gyakorta. Sok nagy örökbecsű mű született a pesti kávéházak atmoszférájában. A 19. század leghíresebb kávézója a Pilvax, a haladó ifjúság gyülekezőhelye, a forradalom bölcsője volt. A 20. század elején jeles művészeink mind kávéházakban élték életük jelentős részét. Az Országház-kávézóban Ady, Osvát Ernő, Ignotus, Fenyő Miksa, vagyis a későbbi Nyugat szerkesztősége találkozott, de számos Ady-vers is született ezen a helyen. Az Abbázia Kávéház volt a művészek otthona, majd egy napon átköltöztek az általuk legendássá tett Japán Kávéházba.. A New York lett a legfelkapottabb irodalmi és színházi kávéház, sokáig a nyugatosok törzshelye. Irodalmi gyülekezőhely volt a Baross kávézó és a Fiume Kávéház is. A Centrálból indult el a Nyugat és 1920-tól ide tért vissza a New Yorkból.
Hogyan néztek ki a kávéházak? Az 1860-as és 1870-es évek kávéházai még nem rendelkeztek elegáns enteriőrökkel, elsősorban a praktikumot tartották szem előtt berendezésükkor. E kávéházak állandó alkotóelemei: Thonet székek, kárpitozott plüss vagy bőr pamlagok, és megfelelő világítás az olvasás miatt. A nagy, kirakatméretű üvegablakok és a márvány asztallapok is hozzátartoztak a praktikus berendezéshez. A fényűzően berendezett kávéházak csak az 1880-as évektől jöttek divatba (óriási, pompás termek, aranyozás, túldíszítettség, oszlopok, pillérek, súlyos kárpitok, óriási tükrök). Az 1900-as évek elején tervezett kávéházak nyerték el azt a formát, melyre ma is inkább emlékezünk. Mivel a kávéházak ún. ’félnyilvános’ helyek voltak, tehát a külvilágtól elzárt, de hatalmas ablakai által mégis azzal egybenyíló terek, így roppant célszerű és impozáns volt az a megoldás, hogy többnyire az épületek sarkára épültek, és a bejáratuk általában a sarkon volt. A kávéházak rendelkeztek biliárdszobával, kártyateremmel, és sok esetben ún. „hölgyteremmel is”. A 20. század elején lett először elfogadott, hogy a nők a „hölgyórák” alkalmával ellátogattak a kávéházakba. Természetesen itt is elsősorban a művészvilághoz tartozó nők voltak a kezdeményezők. Úgy tűnik, kezdetben férjük oldalán jutottak csak el ide, bár a férfiak minden további nélkül járhattak feleségük nélkül, akár étterembe, akár kávéházba, akár kocsmába.
A kávéházak nemcsak kávét, hanem ebédet és vacsorát is kínált, de a jellemző mégis a kávéfogyasztás volt. A kávéházak igazi vonzerejét inkább a sajtótermékek gazdag kínálata jelentette, melyekhez a látogatók ott hozzájuthattak.
A kávéházakat a „kávéházi demokrácia” is népszerűvé tette. A kávéházba járás senki számára nem volt tiltott tevékenység, és amennyiben meg tudta fizetni az ezzel járó költségeket, minden további nélkül bárki eltölthette itt az idejét. Kutatók szerint a kávéházak népszerűségét a luxus illúziója is serkentette, amihez itt (nyomorúságos lakásuk helyett) hozzájuthattak az emberek.
