Mikszáth Kálmán egyike a legeredetibb magyar íróknak. Legerősebben Jókai Mór hatott rá, pályája elején ő volt az eszményképe. Jókaival szemben Mikszáth fantáziája közelebb szállt az élethez, látása biztosabb volt, kevesebb színt használt és meglehetősen kis mesékkel dolgozott. A Tót atyafiak és A jó palócok még csupa idealizmus, Mikszáth ekkor még szereti a mélabús mesemondó hangot, hőseit ábrándosan stilizálja. Az író célja elsősorban a hangulatkeltés és az elérzékenyítés. Egyéni stílusa vonzó és hatásos. Egyik-másik elbeszélése a népköltészet üde termékeire emlékeztet. Nem a kívülálló tárgyias, személytelen hangján közli az eseményeket, hanem a nép mesemondójának tudatvilágát imitálja. A történetek egy része anekdotajellegű, de a pompás kidolgozás megadja nekik az irodalmi értéket. A paraszti idillt mindig feldúlja valami, amibõl a tulajdonképpeni elbeszélés cselekménye bontakozik ki. Főhősei nagyrészt parasztemberek, akik azonban ugyanolyan gazdag érzelmi életet élnek, mint bárki más. Fontos szerepet játszik a novellákban a természet: az emberek nemcsak ebben élnek, hanem sokszor tevőlegesen is beleavatkozik a sorsuk alakulásába.

Az a fekete folt

Az "Az a fekete folt" c. novella elbeszélésmódjára jellemző a drámaiság, a sok kihagyás miatt a balladákkal rokon.

A mű expozíciójában részletesen megismerjük a körülményeket: a helyszínt, a szereplőket és a bacsa élettörténetét. Olej életében a legfőbb értéket a juhai jelentik. A falubeliek az erdők vadállatának hívják, mert nem sírt a felesége temetésén. Olej nem panaszkodik, az üresség, a kiüresedés jelzi mély fájdalmát. Felesége temetése után minden üres számára. 16 év után is az ő hangját hallja a szélben. Ez jelzi, hogy Olej valójában egy érző, szenvedő lény. A legfontosabb érték számára a nyáj, melynek a leírása szinte mesei.

Olej olyan, mint egy uralkodó, mikor szemlét tart, egyenként ismeri mindegyik állatot, s mi is előbb ismerjük meg a nyájat, mint a lányát, Anikát. Azért ilyen elnyújtott a nyáj, a legfőbb érték bemutatása, ábrázolása, hogy annál nagyobbnak tűnjön a büntetés. Olej három urat ismer el: Istent, a Taláry herceget és a tekintetes vármegyét. A pénz soha nem érdekelte. Amikor a mulandóságról töpreng, nem Anika elvesztését hiányolja, hanem a nyájét.

Anika: mérhetetlenül naiv. „Anikát ugyan nem sokkal szerette jobban, mint kedvenc bárányát.” Olej sajnálja, hogy nem fiúnak született, mert akkor juhász lehetett volna. Anika sok utalást tesz arra vonatkozólag, hogy a herceg csábítja: mezei virágnak szólítja, könyörög, hogy megcsókolhassa. Olej sokáig nem fogja fel a dolgot, csak a harmadik napon. A műben a fő ellentét Olej és a herceg között van. Taláry herceg tiszteletlen Olejjel szemben, nem emel kalapot, be sem mutatkozik, és juhásznak nevezi Olejt. Nyíltan udvarol Anikának, lekezelően bánik mindenkivel, feljebbvalónak érzi magát. Nem ismeri az alapvető tisztességet, rangban Olej felett áll, de erkölcsileg nem. Gyakorlatilag meg akarja venni Anikát. Olej ezzel szemben megadja a tiszteletet, talpig becsületes, egészen az alkuig. Mint bacsa hűséges szolgája a hercegnek, de apaként a becsület visszatartja az alkutól. Meg is fenyegeti a herceget. Eddig a pontig jellembélileg hajlíthatatlan, tiszta volt Olej. A herceg azonban felajánlja a brezinai aklot. Olej lelkében küzdeni kezd az önvád és a kísértés. Végül a tisztesség kerekedik felül, de egy percig meginog, s utal arra, hogy a hercegnek tudtán kívül kellett volna elvinnie Anikát. A történtek után gyötörni kezdi a bűntudat, a lelke nem bírja elviselni a becstelenség tudatát. Eddig erős volt, most betegeskedik, félrebeszél. Nem tud szembenézni a tükörképével, vagyis a saját tetteivel, lelkiismeretével. Még a természet is bűnét olvassa a fejére, ítélő erőnek tűnik. Hallja a felesége számonkérő hangját. A kolompolásban pedig az „aklot cserélt becsületért” mondat visszhangzik. A befejezésben bontakozik ki a tragédia. Látható a balladákra jellemző bűn-bűnhődés motívum: saját lelkiismerete bünteti meg a főhőst. A mardosó, szűnni nem akaró önvádra utal, hogy a főhős cél nélkül elfut. Szégyene örökké kísérni fogja. Az akoltól fosztja meg magát, tehát a legsúlyosabb büntetést szabja ki magára. Az epilógusban a következményt láthatjuk. A leégett akol helyén marad egy fekete folt. Ez a folt egyúttal egy szégyenfolt Olej lelkén, mely soha el nem tűnik. Önmagára mért súlyos ítéletében annak a morális embernek a kétségbeesése nyilvánul meg, aki nem tud becstelen módon élni. Egyúttal figyelmeztet mindenkit: tetteinkért vállalni kell a következményeket.

Bede Anna tartozása

Mikszáthnak ez a novellája A jó palócok című kötetben található. A cselekmény rövid: mindössze annyit ír le, hogy Bede Erzsi elmegy a bírákhoz, azok jóváhagyják a büntetést, amit a testvérére szabtak ki, és el akarják vitetni. Ekkor mondja el, hogy ő nem Anna, csak ő jött el letölteni a kiszabott büntetést, mivel a testvére egy hete meghalt. A bíráknak megesik rajta a szíve, és azt hazudják neki, hogy „rosszul tudódott ki az igazság”.

Az elbeszélő kívülről láttatja az eseményeket, E/3. személyben mesél. Realista jellegzetességek figyelhetőek meg, hiszen részletesen leírja a termet, ahol a bírák tartózkodnak, utal az időjárásra, habár a történetet a négy fal közé szorítja, sőt zsugorítja ezt a teret: “a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek, s szinte összébb szorítá annak falait”. A terem nyirkos. Odakint tél van, jégvirág van az ablakon. A szerző részletesen leírja a teremben lévő szagokat: “…nehéz, fojtott levegő volt, ködmön- és pálinkaszag“. A bírák unottak, a hangulat nyomasztó.

Erzsi megjelenésével a terem szorítása enyhül, majd mikor elmeséli a történetét, szinte teljesen feloldódik.

A mű cselekménye és hossza is rövid, viszont eléggé érzékelteti a bírák és az elnök érzéseit, képi elemekkel.

A két főszereplő Bede Erzsi és a bírák elnöke, akinek még a nevét sem tudjuk meg. Bede Erzsi egy feltűnően szép lány, akit anyja küldött el, hogy letöltse testvére helyett a büntetést, s ebből látszik, mennyire őszinte, becsületes. Szerény lány, elpirul, mikor felolvassák a végzést, és alig mer arról szólni, hogy ő nem is Bede Anna. A bírák naivnak és butának tartják, pedig lehet, hogy nem az, csak nem ismeri a törvényt. Jószívűségét az is jelzi, hogy mentegeti nővére tettét: csak a szeretője vitte bűnbe.

Az elnök a mű elején a megszokott hideg, másokkal közömbös, kissé mogorva bíró képét mutatja, a végére azonban, ahogy a terem, úgy ő is feloldódik, megenyhül a lánnyal szemben, kedves lesz hozzá, sőt meg is öleli. Egy sárga kendővel törölgeti állandóan izzadó homlokát, majd amikor megismeri Bede Erzsi önfeláldozó történetét, már a könnyeit rejti el a kendővel. Előtör benne a jóság, az igazsághoz való hűség a törvénnyel szemben. Bede Anna már meghalt, ő nem büntethető. A jogrendbe nem férhet bele, hogy a halott helyett más töltse le a börtönbüntetést. Mégsem ezt magyarázgatja a bíró: belehelyezkedik Erzsi (és édesanyja) gondolkodásmódjába, akik számára a halott lelki nyugalma a cél. A törvény magyarázása nem nyugtatná meg a két egyszerű nőt, s a bíró célja elsődlegesen már az, hogy az ő lelki békéjüket visszaadja. Erzsi szavaiból kiviláglik önfeláldozó szeretetük a halott lány iránt, s ezt „jutalmazza” a bíró a kegyes hazugsággal. A mű végére nemcsak Erzsiről derül ki, hogy bűnös helyett ártatlan, sőt önfeláldozó, hanem az eleinte kegyetlennek tűnő bíróról is, hogy empatikus, igazságos, jóságos ember.